Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06 / 31. szám
4 KÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE Nem megy máról holnapra a tudat formálása Szemétdolgok Képzeljünk el egy labdarúgópályát. Legyen ez az alapterülete egy építménynek. Az épület legyen 5 méter magas. Nos, hozzávetőlegesen egy ekkora hodályba tudnánk belegyömöszölni Tolna, Tácánkert és Bogyiszló egyévi „szeméttermését". Ijesztő mennyiség ez, főleg ha arra gondolok, a Föld nevű bolygó napjai ugyan meg vannak számlálva, de van azért még némi hátralevő ideje. (Ha vigyázunk rá.) Napjainkban az emberiség globális problémáinak egyike a környezetszennyezés, elég az ezerszer hallott ózonpajzs-vékonyodásra, az „üvegháziasodó" légkörre vagy éppen Ófalura gondolni. (Agyunk persze legtöbbször igyekszik nem tudomásul venni ezeket a nyugtalanító tényeket, és ez mutatkozik meg aztán cselekedeteinkben is.) Természetesen ebbe a problémakörbe tartozik a „nem annyira veszélyes" osztályba sorolt hulladékok elhelyezésének, kezelésének megnyugtató megoldása is. Kétségtelen, hogy a hétköznapok során „csupán" a kukák környékén gyakran tapasztalható „entrópia", az árokpartokat díszítő használhatatlan boyler(I) (ld. tolnai halbiológia kerítése), a Holt-Duna jegére fagyott birkatetemek (ld. tolnai Duna-ág), vagy épp a városháza előtt kiürített gépkocsi-hamutartók tartalma hívja fel a figyelmet eme komoly gondra. A tolnai szeméttároló szerencsére(?) amolyan „amerre a madár se jár" területen, kevesek borzadására éktelenkedik. — Mióta? - kérdezem Háry Jánost, a tolnai polgármesteri hivatal építési és városfenntartási ügyekkel foglalkozó munkatársát, irodavezetőt. — Körülbelül húsz éve „üzemel" ez a szeméttelep. Rögtön hozzáteszem: a környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg. Hatalmas a szemétmennyiség és ennek környezetszennyező hatása is nagy, mivel sok veszélyes anyagot tartalmaz a hulladék (szárazelemek, vegyszeres edények, stb.). Mindkét problémának az az oka, hogy a szemetet nem tudjuk „kezelni", azaz az újrahasznosítható anyagokat különválasztani. Még mielőtt a fejünket követelné bárki is, meg kell jegyeznem, örököltük ezt az állapotot. Azzal viszont tisztában vagyunk, hogy égető ez álprobléma, és nem lehet elodázni a teendőket. Két év haladékunk van, ez idő leteltével már birtokában kell lennünk a megoldásnak. — Mi lenne ez? — 1991. elején elkészült egy terv, ami egy Szekszárddal közösen létrehozandó regionális hulladéklerakó és kezelő telep létesítését tartalmazta. Ennek helye a tolnai lőtér lett volna. A regionális tárolók létesítésének egyik előnye, hogy az ilyen jellegű beruházáshoz nyújtható központi támogatás mértéke magasabb, a másik pedig az, hogy az úgy gyűjtött hulladék jóval nagyobb mennyisége lehetővé teszi az újrahasznosítható anyagok gazdaságos kigyűjtését, ezzel pénzügyileg önfenntartóvá válhat az ilyen kapacitású hulladéktároló. A tolnai lőtér, mint lehetséges telephely mellett szól a kedvező talajszerkezeti adottság (záróréteg megléte), valamint az, hogy bizonyos infrastruktúra ott biztosított. Ez a terület azonban nem az önkormányzaté, csak a terület megvétele közel 30 millió forintba kerülne. Készült egy másik pályázat is, amely a létesítés helyét Őcsény határában képzelte el. Ez a tároló Szekszárd és vonzáskörzetének szemetét gyűjtené és kezelné, az érintett helységek közös megállapodása szerint. Ezen a mintegy 30 kilométeres körzeten belül a szállítási költségekben még nem jelentkezne jelentős változás. (Jelenleg 960 Ft-ba kerül a szemétszállítás egy családnak évente). A megyei közgyűlés is foglalkozott ezzel a problémával, de a tárgyalások még folynak. — Úgy hallottam, komoly viták voltak. Több képviselő tiltakozott az ellen, hogy az esetleges tolnai telepítésű szeméttelep megvalósulása esetén Szekszárd kommunális hulladékát is itt helyeznék el. (1992. X. 19-én a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság egyébként foglalkozott ezzel a témával és egyhangúlag abban foglalt állást, hogy Tolna város a megépítendő őcsényi telephez csatlakozzon a szerző.) — Ezek szerint nem várható, hogy Tolna „a megye szemétdombja" legyen, ahogy a bizottság elnöke megfogalmazta és erélyesen tiltakozott ez ellen? — Ha Szekszárd és vonzáskörzetének lesz egy közös tárolója, az nem Tolnán fog létesülni. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor hasonlóan a jelenlegi helyzethez, Tolna és a környező községek együtt fognak létrehozni egy új telepet. Ez azonban szerintünk a rosszabb és főleg a drágább megoldás lenne. Hangsúlyozom, nagyon drága. Az önkormányzatok előtt óriási feladatok állnak, de ezek megoldásában, finanszírozásában magukra vannak hagyva. Gondolom, nemcsak a hulladéktároló-kapacitás növelésén törik a fejüket, hanem a kézenfekvőbb és olcsóbb megoldáson, a szemétmennyiség csökkentésének lehetőségén is. Természetesen. Segített például, hogy városunkban 80 százalékban kiépült a gázvezeték. Ez rengeteg salaktól kíméli meg a telepet. Nagyon sok múlik azonban a polgárokon. A fegyelmezettségükön. Ezt, sajnos, nem lehet máról holnapra kialakítani. Szerintem óvodáskortól kellene elkezdeni egyfajta „környezetvédelmi" nevelést. Nem nagy dolgokra gondolok. Csak arra, hogy például a „cipőt le, jöjjön be" szokás csak az otthonokban érvényes, az utcán vagy a természetben már nem. Vagy ott a szelektív hulladékgyűjtés kérdése. Szerencsére a papírgyűjtési, fémgyűjtési akciók még élnek, sok értékes anyagot lehet úgy megmenteni és egyúttal a szemétmennyiséget is csökkenteni. Ezek mind olyan dolgok, amik csak egy kis odafigyelést igényelnek, viszont sok pénzt takaríthatnánk meg velük, amit aztán mondjuk szociális célokra fordíthatnánk. Szerintem se megy máról holnapra a tudat formálása. Már hány évtizede próbálkoznak vele. Na tessék, a cigarettám is végigégett. Szép ívet adok neki a negyedikről. Jól mutat a többi mellett. S.K. A tolnai telep Galambok a medinai udvarokban A galamb éppen olyan jellegzetes állata volt a falusi udvarnak Medinán, mint a csibe. Gond nem volt vele, csak annyi, hogy odaszoktassák. Szerették is a kecses kis madarakat, sőt, ha szépen szaporodtak, a gazda elismerést is kapott az állatokhoz értő szomszédoktól. Tenyésztették elsősorban azért, mert változatossá tette az étrendet. Főleg akkor volt ennek jelentősége, amikor a családban volt kisgyermek vagy beteg. A jellegzetesen jóízű húslevest gyógyszerként fogyasztották, fiatal húsát még az aprók is szívesen ették. Az is szokás volt Medinán, hogy a galambtartó gazda a közeli-távoli rokonainak, esetleg utcabeli ismerőseinek, újszülöttet nevelő családoknak fiatal galambokat ajándékozott, ezzel fejezve ki barátságát, jószívűségét. A galambászat, a galambászkodás nem kívánt szakértelmet. Legtöbbször a család nagyobbacska fiúgyermeke volt a kezdeményező. Az első pár galambot rendszerint ajándékba kapták. A galambház elkészítéséhez már felnőtt keze munkája is szükségessé vált. Megfelelt erre a már másra nem használható öreg, hulladék deszka. S ha elkészült a mű, az istálló eresze alá került. A galamb nem szereti a palatetőt, csak a cserepes házakat. A nádfedelű házak gazdája pedig „őt" nem szereti: mindig is üldözte, csúzlizta, dobálta, mert a korhadó nádat egykettőre lerúgta. Ha kevésnek bizonyultak az elkészített fészkek, akkor az ügyeskezű gazda galambdúcot fabrikált. Nem is volt annyira egyszerű munka, inkább míves alkotás, hisz az udvarközepére állítva, 4-5 méter magasan minden jövő-menő utcai ember látta. S nem volt mindegy, hogy az elismerés hangján dicsérték, vagy csak legyintéssel intézték el a látottakat. Leggyakoribbak voltak ez egymás fölött két emeleten - két sorban - elhelyezett fészkek. Előfordult a háromemeletes is. Ezek már valóságos kis házikónak számítottak. A dőlés ellen alátámasztásra is szükség volt. A galambok nagy ellenségét, a macskát meg úgy tartották távol a fészkektől, hogy félmagasságban tüskés som ágakat kötöttek az oszlopra, vagy bádoggal borították, így már nem tudott felmászni. A galambot tartó falusi házakban a parlagi fajta volt a legismertebb. A karcsú, kecses mozgású madarak sem különleges gondozást, sem különleges bánásmódot nem igényeltek. Együtt ettek a tyúkokkal, libákkal, kacsákkal. Tollászkodás után, egyszerre indult az egész csapat a mezőre. Ott voltak szinte egész nap, s mindig találtak csipegetni valót a tarlón, a kukoricaföldeken, s a réten. A változó világban egyre jobban kezdett elterjedni a nagyobb testű csibegalamb. Gondozást kívánt: padláson megépített fészket, költőhelyet, etetést, itatást. Az udvarra leröppenni nem volt tanácsos nekik, mert a tyúkok, a kakasok nem fogadták be őket, megcsipkedték. A röptetésüket szabályozandó lécekből, dróthálóból kibújót is szerkesztettek, melyet az udvarról lehetett nyitni, csukni. A régi falusi esték a többi között arra is jók voltak, hogy a gazdák sorra vegyék, kijavítsák vagy újrakészítsék elhasznált munkaeszközeiket. Ekkor készültek az új galambházak és a galambdúcok is. K.L. Megdermedt játékok Három hét múlva itt a március. Nem mondható azonban, hogy sejtetni engedik a tavasz közeledtét Kövesdi János itt látható felvételei, melyek a tolnai Duna-parton készültek. Dermesztő a hideg, elhagyott, néptelen a játszótér. A fagyos hinták és mászókák birtoklásáért egyelőre nem vívnak közelharcot az apróságok . . . < 1993. februáré. Életreformerek figyelmébe Másfél éve nyitott Tolnán a Bab-lencse gyógynövénybolt. Ennek vezetője, Lencse László, és az önkormányzat művelődési csoportvezetője, Pócs Margit tavasztól előadássorozatot szervez - várhatóan a zeneiskola nagytermében - az érdeklődők számára. Az ország legismertebb természetgyógyászait fogják meghívni, hogy átadják tapasztalataikat, ismereteiket. Az összejövetelek klub formában zajlanak majd, és a résztvenni kívánók számától függően indítanak jóga, talpmasszázs és agykontroll tanfolyamokat is. Bogyiszlói fejlesztések Elfogadták a bogyiszlói képviselők a település 93-as költségvetését. E »/«uni Ti millióval gazdálkodhatnak az idén. Fejlesztési terveik között szerepel a gázépítés folytatása (6-7 utcában), a posta felújítása, a művelődési ház fűtésének korszerűsítése, és ugyanott, ugyanabban az épületben, a tornaterem kialakítása is. í HATOSZTÁLYOS gimnáziumi képzés TOLNÁN Szerettetel várunk minden érdeklődő, tanulni vágyó diákot az 1993/94-es tanévben is induló gimnáziumi osztályunkba. A hatosztályos képzés jellegzetességei:> Matematika, a magyar nyelv, az idegen nyelv és az informatika tanítása kis csoportokban történik.> A választott idegen nyelv (angol, német) oktatása heti 6 órában folyik. Felvételi vizsga: O írásbeli (1993. április 5-én, 9 órától) O magyarból (fogalmazás és tollbamondás) a matematikából Jelentkezési határidő: 1993. március 15. Jelentkezési lapok a gimnáziumban kaphatók. KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉST BIZTOSÍTUNK. Minden érdeklődőt szívesen várunk személyesen is vagy a 74/40-571-es, illetve a 74/40-335-ös telefonon. Földvári Mihály Gimnázium Tantestülete (25242) A három piros autó Nini, egy piros autó az árokban - állapította meg P., miközben lassított a mikrobusszal, majd megállt a felborulás esélyén tűnődő Ford felett-mellett, a hónap utolsó péntekén az országos havazás közepette csúszóssá vált faddi országút mentén. Az utasok lassan kászálódtak ki kocsijukból. Hál' Istennek, se személyi sérülés, se anyagi kár nem keletkezett, csupán ki kellett valahogy tolni az autót az árokból, ami a rendelkezésre álló emberanyaggal (4 fő + sofőr), elsőre megoldhatónak látszott. Másodikra aztán már nem. Nyilvánvalónak tűnt, hogy létszámbővítés nélkül a szép piros Sierra az árok martalékává válik, immáron örökre. Később egy önkéntes trabantossal és egy leszólított biciklissel létszámunk ugyan elérte a bűvös 7-et, ám még így is gyengének találtattunk. Az árok gonosz vigyorral leste esetlen erőlködésünket. Kisvártatva azonban egy piros Dacia érkezett méltóságteljesen. Lassított, és már dobáltuk volna az égnek nem létező sapkáinkat, hogy ím, megmenekültünk. Fontolgattam azt is, hogy ama dög árkot szemberöhögöm, de a következő minutában elakadt a lélegzetünk. A Dacia kormányosa letekerte ablakát, és szégyenérzet nélkül fedte fel előttünk (egy hölgy is volt a társaságunkban) „éjfélbarna" lelkének bűzös mocsarát. „Tanulnátok meg vezetni, pancserok!"; „Mit tologatjátok itt a puccos kocsitokat, vakegerek!" Ilyeneket fröcskölt felénk, miközben tovahaladt. Mint említettem, egy percig belénk fagyott a hűvös árokparti jég. Majdnem éppen a 4. és 9. parancsolatok szellemében fogant kívánságokat és ajánlásokat repítettünk e jópofa honfitársunk után. A lényeg azonban erősen, feledhetetlenül bevackolta magát tudtainkba és a „hosszúkás gödörbe": az autó továbbra is a csapda rabja maradt. Aztán piros kisbusz fékezett felettünk. A rendszám mellett nagy „D" betű tudatta mindenkivel, melyik országból érkezett. 4-5 középkorú, pirospozsgás, jókedvű úr ugrált ki belőle, és mire felocsúdtunk, a Fordunk - óriási kurjantgatások után - már elégedetten pislogott az úton. A nagy hálálkodások, „dankesőnézések" mellett az önkéntes trabantos még megjegyezte: Azért ciki, hogy a „svábok" szedték ki az autót. Hiába, ő is, mint a többi magyar, ott az árokparton szomorú volt, és kicsit szégyellte magát. Ez az országrontó nemzetköziség, ez lehetett az oka. -sk