Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-02 / 127. szám
1998. JÚNIUS 2. KEDD MEGYEI NAPILAP ÁRA: 37 FORINT ---------------------------------------------------IX. ÉVFOLYAM, 025. SZÁM Ma ismét boldog a kedd! Szekszárdon immár hagyomány a „Boldog keddet!” akció, amikor a város polgárainak hangulatán igyekeznek javítani a szervezők egy hétköznap „ünneppé” emelésével. A Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza előtt 10 órától délután fél hatig áll az Örömsátor, ahová várnak mindenkit egy kis ajándékkal, de szívesen fogadják, ha a sátrat felkeresők maguk is visznek valami már megunt, de másnak még örömet szerző emléktárgyat. Ajándékműsor lesz 10 órakor a Szent István Házban, 11 órakor a Kadarka utcai szociális otthonban, 13.30-kor a Mérey utcai szociális otthonban, 15 órakor a megyei kórház gyermekosztályán, ugyanekkor a GYIVI-ben és az ACSI-ban, 16.30-kor pedig a börtönben. Az V. számú Általános Iskola környékén és a városközpontban 14 órától diákok köszöntik a járókelőket egy „Boldog keddet!” kártyával. A nap folyamán meglátogatják az ágyhoz kötött, egyedülálló, magányos embereket. Az akciót az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének egészségvédelmi osztálya szervezi a Máltai Szeretetszolgálat, a Nyitni-Kék Egyesület, az Ifjú Szív Egyesület, a Platán Nyugdíjas Klub, a Szekszárdi Városi Mentálhigiénés Műhely, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Tolna megyei szervezete, a SINOSZ megyei szervezete, a „Lakható Szekszárdért” Alapítvány, az United Way Tolnatáj Alapítvány, a városi családsegítő központ, a város általános és középiskoláinak tanulói és még számos lelkes vállalkozó közreműködésével. Polgármesterek és képviselők tanácskoztak Duna-híd, 6-os út, borvidék Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere tegnap délután találkozóra hívta a megye városainak polgármestereit, valamint a tíz megyénkbeli országgyűlési képviselőt a városházára. Mint azt Kocsis Imre Antal elmondta, a beszélgetés során a megyét érintő aktuális események, a parlament és a különböző szaktárcák időszerű témái, felvetései kerültek napirendre, hogy a választások után is folyamatosság jellemezze a megyebéli összefogást. Többek között a Duna-híd, a 6-os út, a borvidéki rekonstrukció, az ipari park és különböző területfejlesztési kérdések kerültek napirendre. Reménybeli felújítások Mintegy 40 millió forint értékű felújítást tervez végrehajtani a tolnai önkormányzat három oktatási intézménynél. A jelentős volumenű munkák elvégzésére a megyei területfejlesztési tanács pályázati kiírása kapcsán nyílhat esélye a városnak. Ez alapján a támogatás mértéke a költségek maximum 70 %-a lehet. A ’98-’99-ben tervezett felújítás a zeneiskolát, az Eötvös utcai iskolát és a mözsi I. sz. óvodát érintené. Mindhárom objektumnál a legsürgősebb teendő a tetőfelújítás. A zeneiskolánál és az Eötvös utcai épületnél nyílászáró csere szükségeltetik. Ezen kívül vakolatjavítás, falszigetelés is szükséges egyikmásik épületen. A város saját erőként a két év alatt mintegy 12 millió forintot biztosítana a munkálatokra. (Ehhez költségvetés módosításra lesz szükség.) A mintegy 40 milliós költségből fennmaradó részt pedig a területfejlesztési tanács pályázatán szeretné elnyerni az önkormányzat. -ts- Simon Katalin a Tavasz, Haholt Adél a város szépe Őcsénybe került a paksi korona Díjeső hullt vasárnap este Pakson. Az ASE sportcsarnoka zsúfolt nézőtere vastapssal köszöntötte a Tavasz szépét, az őcsényi Simon Katalint és két udvarhölgyét a pécsi Horváth Ágnest és Haholt Adélt, aki ezzel Paks szépe lett. Három felejthetetlen nap Pakson. Pénteken nyitott a Tavaszi Fesztivál kiállítással és egy óriási sikerrel, az óriás bográcsban főtt gulyással, Kovács János mesterszakács remekével. Péntek este hosszú sor alakult a világ legnagyobb bográcsa előtt, órákon át merték a kitűnő levest a tányérokba a csaknem négyezer adag mindenki étvágyát kielégítette, köszönhetően az atomerőműnek (ők állták az árát, hozzá a sört a Dunacenter Kft.) (Folytatás a 3. oldalon.) FOTÓ: BAKÓ JENŐ Hagyományos pünkösdölő Táncosok szekszárdi találkozója A hétvégén rendezték meg a megyeszékhelyen a hagyományos „Pünkösdölő” országos gyermeknéptánc-fesztivált. A rendezvény szombaton délelőtt a Prométheusz parkban tartott ünnepélyes megnyitóval kezdődött, délután pedig a szakmai bemutatók következtek. A fesztiválon résztvevő együttesek: Ninive (Békéscsaba), Bonyhádi zeneiskola néptánccsoportja, Bihari Aprók (Budapest), Kincső (Budapest), Kis-Csepel (Budapest), Vasas (Dunaújváros), Bokréta (Kalocsa), Karádi táncegyüttes, Metrec (Kecel), Csanád (Makó), Villő (Martonvásár), Csipogó (Miskolc), Margaréta (Nyíregyháza), Bogár István Hagyományőrző Csoport (Őcsény), Borica (Szeged), Szekszárdi Bartina gyermek- és utánpótlás csoport, Szekszárdi Garay általános iskola, Szilágyi (Veszprém). Szombaton két szakmai bemutatót tartottak, vasárnap délelőtt pedig egyet. A bemutatókat szakmai tanácskozás követte, az együttesvezetők részvételével. Vasárnap délben Csasztvan András, a zsűri elnöke zárta a kiváló hangulatú rendezvényt. Mint elmondta, a fellépő gyermektánccsoportok egész éves munkájukról adtak számot ezen a fesztiválon. Ismét megmutatkozott, milyen színes a Kárpát-medencei tánckultúra, amiből mindenki megtalálhatja a neki valót és a neki tetszőt. A zsűri két különdíjat ítélt oda, mindkettőt megosztva. Pénzbeli különdíjat - mint elhangzott biztatásként - kapott a Bonyhádi Zeneiskola tánccsoportja és a veszprémi Szilágyi Gyermektánccsoport. A legjobban öltözött együttes különdíját a martonvásári Villő Gyermekcsoport és a nyíregyházi Margaréta Gyermekcsoport kapta. vem Telefonon is megrendelheti! 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: 74/416-408. Röviden Méhek rajzottak a szekszárdi Rákóczi utcában szombaton délután, veszélyeztetve a forgalmat és a járókelők biztonságát. Hivatásos méhészek végezték el a raj befogását, biztosításként kivonultak a városi tűzoltók és a rendőrség is. Pakson az Aranykalász majorban egy 30 méter hosszú körbálás szalmakazal gyulladt ki hétfőn délelőtt. A paksi városi tűzoltók és az atomerőmű tűzoltói késő délutánig oltották. Árokba hajtott Ladájával tegnap délelőtt egy bonyhádi hölgy. Bonyhád és Bonyhádvarasd között egy jobbra ívelő kanyarban haladt, amikor észrevette, hogy egy társaság egy Trabantot tol a menetirány szerinti jobb oldalon. Szemből is érkezett egy jármű. A nő megállni már nem tudott, a jobb oldali árokba hajtott, ahol felborult. Utasával együtt sérülés nélkül úszták meg a kalandot. Csirkefogók. Vasárnap Hőgyészen loptak el 13, hétfőre virradóra pedig Kismányokon 25 tyúkot. Mindkét esetben családi ház baromfiudvarában garázdálkodtak a tolvajok. Útmutató, sorselemzés Tarót kártyával Herczeg Kata segítségével. 006-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 006-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft + Ala/perc Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál. A hagyományos szekszárdi népünnepély minden évben hoz valamilyen meglepetést. Idén a szenzáció egy „ellopott” menyasszony volt, akit a lakodalomból csempésztek be a fesztiválra. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald Károly A dunaföldvári várjátékok programjában főző- és borverseny, 48-as műsor, jelmezes felvonulás, lovasbemutató is szerepelt. (Tudósításunk a 3. oldalon.) fotó: bakó Jenő