Tolnai Népújság, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-01 / 27. szám
Passzolt szeretettel ÉLETÚT Kevés Tolna megyei születésű labdarúgó büszkélkedhet NB I-es bajnoki címmel. Közéjük tartozik a tolnai Rubold Péter, aki zöld-fehér és lila-fehér színekben is vezéregyéniség tudott lenni. Kiemelkedő játékintelligenciájú, rúgótechnikájú, elegáns stílusú középpályás volt, akire a pályán és azon kívül is felnéztek. Életéről a Mözsi Népfőiskolán beszélt, ahová színművész bátyja, Rubold Ödön is elkísérte. ► 5 Eredményes évet zártak ÁLLOMÁNYGYŰLÉS A célkitűzéseknek megfelelően, magas színvonalon látták el a feladatukat az Atomerőmű Tűzoltóság és az Atomerőmű Mentőszolgálat munkatársai, hangzott el az évértékelő állománygyűlésen pénteken. A hagyományoknak megfelelően az állománygyűlésen elismeréseket is átadtak. Az Atomerőmű Tűzoltóság Év Tűzoltója díját 2010-ben alapították, és a kollégák szavazatai alapján idén Boér Béla vehette át. ► 4 Szekszárdi Városvédők KÖZÉLET Sajtótájékoztatón mutatkoztak be pénteken a Szekszárdi Városvédők. Nagypolitikával nem foglalkoznak, de helyben közvetítő szerepet kívánnak betölteni a város lakói és irányítói között. Szabó Balázs, a szervezet sajtómegbízottja arra biztatta a szekszárdiakat, hogy érdeklődjenek a közélet iránt, hiszen ez nem csupán jog, hanem kötelesség is. ► 6 Jó reggelt! Tizenhárom éve vagyok ügyfele egy banknak, fogalmatlan ügyfele, mert soha más bankhoz nem tartoztam, így nincs viszonyítási alapom. Emiatt soha nem is kritizáltam - a többi bank talán megbízhatatlanabb. Azzal viszont sikerült meglepni, mikor bankom ügyintézője felhívott, hogy egy engem megillető szolgáltatásukat tizenhárom évig elfelejtették biztosítani. E szolgáltatás egyébként nem létkérdés, de azon mégiscsak elgondolkoztam, hogy ha én tizenhárom évig nem törleszteném a hitelem vagy más kötelezettségemnek nem tennék eleget a bankkal szemben, megúsznám-e egy kedélyes telefonhívással. Mi lenne, ha mindenki így végezné a munkáját? F. N. Vasárnap / •; keresse ^ ír az árusoknak TOLNA MEGYE Összességében megállapítható, hogy megyénkben a múlt év végén nőtt a foglalkoztatottság. Az álláskeresők a gazdaságilag aktív népesség 6,1 százalékát tették ki, ez az érték egy százalékponttal haladta meg az országos átlagot. A megyén belül a legmagasabb ráta (8,6%) a Dombóvári járásban volt mérhető, de a Tamási járásban (7,1%) is meghaladta az átlagot. Szekszárd térségében 6 százalékos volt az álláskeresők aránya, Paks és Bonyhád körzetében viszont csak 5 százalékot tett ki, tehát e területek munkaerőpiaci helyzete volt a legkedvezőbb. A megyében nyilvántartott álláskeresők közel fele, 2.671 fő legfeljebb 8 osztályt végzett, az ő munkaerőpiaci beilleszkedésük jóval nehezebb, mint a szakképesítéssel rendelkezőké. ► 2 Akinek jó szakmája van, az könnyen elhelyezkedik Az összes álláskereső mindössze 4,1 százaléka keresett munkát felsőfokú végzettséggel Fotó: Shutterstock Folyamatosan emelkedő bérek KERESETEK Nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek, köszönhetően a kormány adópolitikájának, amely a cégeknek lehetővé teszi, hogy többet költsenek béremelésre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. ► 7 Orbán Viktor: „Mi védjük Európát” HATÁROK A röszkei eset is bizonyítja, hogy mi védjük Európát - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök szerint a mostani kísérlet is bizonyítja, hogy nem olyan könnyű betörni Magyarországra, mert komoly technikai határzárat építettünk. Büszkén jegyezte meg, hogy ismét bebizonyosodott, a magyar nők a legbátrabbak, hiszen az illegális bevándorlókat egy nő futamította meg. Elmondta, van jogi határzárunk is, így akik betörtek az országba, bíróság elé álltak, börtönbüntetést kaptak, és kitoloncolják őket. Megjegyezte, januárban 3400 határsértési kísérlet történt a szerb határon. ► 9 Drágább lesz a Kenő és a Luxor is SZERENCSEJÁTÉK Február közepétől a Joker és a Puttó ára 250-ről 300-ra, a Kenő 200- ról 250 forintra, míg a Luxor 175 forintról 200 forintra emelkedik játékonként. ► 7 Hatpontos meccs vár a Paksi FC-re LABDARÚGÁS Úgynevezett hatpontos meccset játszik a Zalaegerszeggel ma este a Paksi FC az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A két csapat egyformán 17-17 ponttal áll a tabellán, a PFC csak több győzelmének köszönhetően előzi meg a Zetét. Fia ma nyernek Osztermájer Gáborért, akkor egy kis lélegzethez juthatnak. ► 14 Babosék újra a csúcson TENISZ Másodszor nyerte meg az Australian Open női párosversenyét Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic, amely 6:2, 6:1-re győzte le a fináléban a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh duót. A 26 éves Babos Tímea huszonharmadik - Mladenovic oldalán a tizedik tornagyőzelmét aratta párosban, és ő az első magyar játékos, aki három GS-címet nyert. Fotó: L. L. ► 15 $ ■/ Értékelte a hetet Ács Rezső SZEKSZÁRD Értékelte szombaton délelőtt a hét eseményeit Ács Rezső. Szekszárd polgármestere minden pénteken megteszi ezt, ez volt a második ilyen alkalom. Ezúttal a számba vett történések, rendezvények között szerepelt a közgyűlés csütörtöki ülése. Ács Rezső több dolgot is kifogásolt, amelyet megszavazott a többség, így két cégvezető eltávolítását, továbbá azt is, hogy a rekreációs központ helyszínével kapcsolatban az ÉSZ két lehetséges változatot vizsgálna meg. Ez a polgármester szerint csúszást eredményez, hiszen a központ kész engedélyezési tervvel rendelkezik. 77 0865603OS7 20027 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Brunner Mónika 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 14 14 C > Változóan felhős-napos, szeles, az évszakhoz képest nagyon enyhe idő lesz, s ez így folytatódik vasárnap is, de délután már felhősödés indul. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Ignác és Brigitta nevű olvasóinknak!