Tolnai Népújság, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-24 / 96. szám

2020. ÁPRILIS 24., PÉNTEK Több óvodában is ügyeletet tartanak. Elsősorban azokat a gyerekeket fogadják, akik­nek szülei az egészségügy­ben, rendészeti, kereskedel­mi területen vagy a kataszt­rófavédelemnél dolgoznak. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Arra kell számí­tani Ács Rezső, Szekszárd pol­gármestere szerint, hogy egyre több gyereknek kérnek majd intézményi felügyeletet. Ennek oka, hogy elfogy a szülők sza­badsága, illetve mind többen kezdenek ismét dolgozni. A Szekszárdi I. Számú Óvo­dában jelenleg nincs ügye­let, ugyanis mint azt Sebes­tyén Györgyi vezetőtől megtud­tuk, erre még nincs igény. A ve­szélyhelyzet kihirdetése utáni első héten még három gyermek jött oviba. Azóta egy-egy jelent­kező van, de amint meghallja a szülő, hogy csemetéje egyedül lenne, inkább igyekszik maga megoldani a helyzetet.­­ Ha vi­szont hosszabb ideig elnyúlik a veszélyhelyzet, valószínűleg szükség lesz arra, hogy kis cso­portban fogadjuk az ovisokat - mondja a vezető. Hozzáteszi, hogy ezt felkészülten várják. A szekszárdi Wunderland Óvodában március 30-tól egy kicsire vigyáztak, most már hétre, tudtuk meg Häfner Adél­tól. Az óvodavezető tájékoztatá­sa szerint azoknak a szülőknek a gyerekeit felügyelik, akik a veszélyhelyzetben elengedhe­tetlen munkát végeznek, így például az egészségügyben, a katasztrófavédelemnél, rendé­szeti vagy kereskedelmi terü­leten dolgoznak. Az egyedül­álló szülők gyerekeit is fogad­ják, hiszen fontos, hogy meg­maradjon a családok megélhe­tése. Munkáltatói igazolást sen­kitől sem kérnek. Itt arra szá­mítanak, hogy május negyedi­kétől még több, nyolc-tíz ovisra is vigyázni kell. Vidéken sem áll Természetesen kisebb tele­pülések óvodái is nyitva áll­nak azon szülők gyerekei előtt, akik dolgoznak. Zentai Ágnes óvodapedagógus tájékoztatá­sa szerint Kölesden kilenc ki­csire vigyáznak. Ráadásul ez nem puszta megőrzést jelent, hiszen fontos, hogy a gyerekek meg az élet változatlan ütemben fejlőd­jenek. Azok, akik otthon tart­ják csemetéiket, az intézmény honlapján érik el a meséket, feladatokat, illetve feladatla­pokat tesznek ki az óvoda bizo­nyos pontjára úgy, hogy ezeket a lehető legkevesebb érintke­zéssel el lehessen vinni. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan­­ frissülő, hiteles információk: ^ TEOL.hu­ HIRDETÉS Eletszagú Wessely Gábor MEGYEI KÖRKÉP ^ szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu A­ki kedveli a hétköznapi bölcsességeket és a kelle­mesen szellemes megállapításokat, tudja, hogy ezek időnként a legváratlanabb helyekről mosolyognak ránk. Volt egy rajzfilm a vízi világról, Cápali és Cápeti fősze­replésével. Azt mondta egyik főhős a másiknak: - Te is min­dig arra vágytál, hogy nagyhal lehessél egy kis pocsolyában! Ugye milyen életszagú mondat? Vagy itt az úriemberség talán legjobb definíciója, ami nem egy bölcseleti műben je­lent meg, hanem a Jóbarátok című sorozatban mondta Chand­ler (Matthew Perry), csak úgy mellesleg, dumálgatás közben: - Szerintem úriember az, aki arra törekszik, hogy a társasá­gában mindenki a lehető leg-A koronavírus egy sikeres homokszem a gépezetben jobban érezze magát. Egy egykori szövőnő a tol­nai selyemgyár múltjáról be­szélt. Többször változott a cég neve és termékszerkeze­te, igazgatók jöttek-mentek, egyik a mennyiségre, másik a minőségre, harmadik a kereskedelemfejlesztésre tette a hang­súlyt. A konklúzió így hangzott: - Ha új ember érkezett, új el­vekkel, akkor azt szoktuk meg. - Darwin is megirigyelhetné ezt az alkalmazkodóképességet. A túlélés feltétele az olyan or­szágokban, ahol egy dolog állandó: a változás. S álljon itt egy aktuális szösszenet is, Jordán Ferenc bioló­gustól: - A koronavírus nem más, mint egy nagyon sikeres homokszem a gépezetben. Kis fehérjébe csomagolt géndarab, amely, ha véletlenül bekerül valaki szervezetébe, azt átprog­ramozza arra, hogy őt sokszorosítsa. Egy genetikai hekker. Helyére került az ideiglenes Kapos-híd PINCEHELY A 61-es úton, a Ka­pos felett átívelő hídon 2019 márciusa óta van 12 tonnás súlykorlátozás az építmény statikai állapota miatt. A 40 tonna teherbírású, 36 méter hosszú, 10 méter széles ideig­lenes hidat a Magyar Honvéd­ség szentesi műszaki ezrede emelte a helyére. A hozzá ve­zető ideiglenes út várhatóan május végére készül el. Németh Szilárd a beemelést követő sajtótájékoztatón el­mondta, a honvédség készen áll arra, hogy részt vegyen a gazdaság újjáélesztését szol­gáló gazdaságvédelmi akció­tervben. Hozzátette, bizonyí­tották, hogy az emberek szá­míthatnak rájuk a veszély­­helyzetben, például a kato­nák a területi tartalékos erők­kel kiegészülve több száz idő­sek otthonában végeznek fer­tőtlenítést. Az eseményen Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, meg­építéséért és üzembe helyezé­séért felelős tárca nélküli mi­niszter többek között elmond­ta, a híd kiváltása azt is jel­zi, hogy Magyarország példát tud mutatni mindenkinek a jó együttműködésből. TN / • 7 féle alapanyagból • 10-40 év garancia (alapanyagonként eltérő) ^ info@manyokivasvirag.hu • 06 30/294 0201 www.manyokivasvirag.hu HIRDETÉS HASZNÁLT NOTEBOOK^ 69.990,- Ft-tól kitűnő teljesítmény (iS processzor, SSD háttértár) újszerű állapot magyar billentyűzet Windows 10 24 hónap garancia 7100 Szekszárd. Kossuth L. u. 5. • E-mail: at-info@at-info.hu • Web: www.at-info.hu • Tel.: 74 411944 HIRDETÉS M ányok* vasvirág CSARNOKÉPÍTÉS /dBLACi TRAPEZ CSEREPES LEMEZEK: • 7 különböző mintázat • 12 színben • akár matt kivitelben is (7 szín) • 7 féle alapanyagból • 10-40 év garancia (alapanyagonként eltérő) TRAPÉZLEMEZEK:­­ *8 különböző mintázat ; • 12 színben • akár matt kivitelben is (7 szín)

Next