Tolnai Népújság, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-15 / 216. szám
EGY PERCBEN Félbeszakadt a tolnai meccs LABDARÚGÁS Egy óra játék után félbeszakadt a Tolna VFC-Mórágy SE mérkőzés a megyei II. osztályú bajnokságban. A vendégcsapat a sorozatos sérülések miatt levonult a pályáról. A Nagymányok Aparhanton is folytatta menetelését, s továbbra is százszázalékos. ► 14 Veszélyes időket élünk SZÜRET A borkészítés kezdeti szakasza mustgáz, azaz szén-dioxid képződésével jár. A mustgáz veszélyeire hívták fel a figyelmet a katasztrófavédelem hétfői sajtótájékoztatóján Szekszárdon, a Mészáros Borházban. A mentőszolgálat munkatársai bemutatták azt is, hogyan zajlik egy újraélesztés. ► 3 Aranyérmeket érdemeltek TÁNCVERSENY A Dél-dunántúli Hagyományőrző Szólótáncverseny augusztus 29-én zajlott a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület szervezésében. Most közzétesszük a verseny eredményeit. ► 5 Énekversenyen bizonyítottak GEMENC HANGJA Ötvenhárom versenyző két kategóriában - pop és musical - több mint hetven produkcióval mutatkozott be a Gemenc Hangja 2020 énekversenyen a hétvégén Szekszárdon. Jó reggelt! A bevásárlóközpontok pénztári szállítószalagja csak látszó JL Jagfack egyszerűségű mechanikai eszköz, valójában különleges műszer. Ezt megtapasztalta a reggeli órákban az az előttem sorban álló vásárló is, aki az árucikkeket egymásra tornyozva, az üdítős palackokat pedig állítva helyezte a görgős szállítópályára. Igen meglepődött, amikor is a mozgásban lévő berendezés váratlanul megállt, majd a megakasztott, de még létező lendület ledöntötte a termékekből rakott tornyot, a palackok egy részét pedig leugrasztotta a padlóra. A „bűnös” természetesen a pénztáros kisasszony lett, jóllehet a szalag automatikusan indul és áll meg. Tanulság: ha a palack fekszik, mindenki jól jár. Sz. Á. Összesen ötvenötmillió forint támogatást nyert el a három falu Utak újultak meg Harcon, Kölesden és Grábócon TOLNA MEGYE Megújult útszakaszok hivatalos átadására került sor három településen, Harcon, Kölesden és Grábócon hétfőn. Az útavatókon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. Harcon a Kossuth Lajos utca alsó szakaszán, a Siófoki utca felső részén és a Diós utcában zajlottak a munkálatok. Kölesden a legrosszabb állapotban lévő utcán, a Zsámbék utcán sikerült javítani. Grábócon új út készült, melynek műszaki átadása múlt héten történt. Harc és Grábóc a Magyar Falu Program keretében kaptak támogatást, Kölesd a Belügyminisztérium pályázatán nyert. Az építések kivitelezője mindhárom projektben a KÉSZ Kft. volt, közölte lapunkkal az államtitkár sajtósa, Vizin Balázs. ► 2 Kőműves Krisztián a kivitelező képviseletében (balra), Potápi Árpád János és Tóth Gábor, Harc polgármestere Fotó: Makovics K. Felkészültebb vállalkozások a járványban GAZDASÁG A magyarországi vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járvány tekintetében, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke tegnap a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. ► 7 Rendkívüli ENSZ-ülés Belaruszról SZOCSZ Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap négyszemközt tárgyalt Szocsiban Aljakszandr Lukasenka belorusz elnökkel. A megbeszélés zárt ajtók mögött, négyszemközt zajlott le, majd húsz percre kamerák elé álltak. Putyin másfél milliárd dolláros hitelt jelentett be, és a belarusz alkotmánymódosítás szükségességét hangsúlyozta. ► 9 ' h Wit Smit.További izgalmas hírekért látogasson el ide: A jövőbe fektet be a KSC Szekszárd KOSÁRLABDA Hét szekszárdi óvoda kap azokból a sportfelszerelésekből, amelyeket a város támogatásával az Atomerőmű KSC Szekszárd nyert meg a „Kosárvarázs” pályázat keretein belül. A hétfői sajtótájékoztatón Szabó Noémi, a szekszárdi kosárklub szakmai és sportigazgatója elmondta, a négymillió forintos „csomagból” minden óvodának jut két-két állítható, mozgatható kosárpalánk, húsz kisméterű (3-as) kosárlabda, illetve különféle képességfejlesztő eszközök is. ► 16 Kosárvarázsos gyerekek avatták fel a palánkokat Fotó: NI. K. Zavart okozhat az olcsó hús PIAC Ne éljenek vissza a várhatóan kialakuló rendkívüli helyzettel, ne értékesítsenek irreálisan alacsony áron beszerzett külföldi sertéshúst - kéri a kiskereskedelmi láncokat a Magyar Húsiparosok Szövetsége. A magyar sertéságazat szereplői azután tették közzé felhívásukat, hogy kiderült, rövidesen rendkívül nyomott áron kínált németországi sertéshús áraszthatja el az Európai Uniót. A többség szerint sikeres a határzár FELMÉRÉS Nemcsak a kormánypárti választók, hanem a Fidesz-KDNP politikájával kritikus vagy elégedetlen magyarok közel fele (47 százalék) is elégedett azzal, hogy a kormány fenntartja a határzárat és szigorú a határvédelem tekintetében - derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából. A szakértők emlékeztettek, 2015 szeptemberében, a Keleti pályaudvar körüli események sokkja alatt a magyarok ötvenszázalékos többsége még elégedetlen volt az illegális határátlépések elleni kormányzati intézkedésekkel, más szóval szigorítást követeltek a kormánytól. Nem csoda, hogy a határzár befejezése és tökéletesítése után, 2015 decemberére az emberek már több mint kétharmada volt elégedett az intézkedésekkel. ► [UNK]> 9 770865 603029 20216 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Iharosi Ibolya 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 32 32 ** Még néhány napig kitart a kánikula, a szeptemberi nyár, 30 fok feletti délutánokkal. Csütörtökön estefelé ér ide egy front, ami péntekre lehűlést hoz. ► 13T Boldog névnapot kívánunk és Melitta nevű olvasóinknak!