Tolnai Hírlap, 1993 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1993-01-01 / 1. szám

2 Önkormányzati hírek Állásfoglalás a köztisztviselőkre és a közalkalmazottakra vonatkozó törvények végrehajtásáról 1. Méltánytalannak és etikát­lannak tartjuk, hogy az önkor­mányzati testület december 11-i ülésén azt a rendeletet fogadta el, amely a köztisztviselők jogállá­sáról szóló törvény alapján a Pol­gármesteri Hivatal egyes tisztség­­viselőinek és alkalmazottjainak bérét és juttatásait a következő in­dokolással rendezte: „... jelenleg és a jövőben a köz­igazgatás területén csak rendkí­vül képzett, kvalifikált munkaerő alkalmazható. A törvény alapján előírt bérezési rendszert 1994. ja­nuár 1-től kell alkalmazni, ezért célszerű lenne az apparátus bérét fokozatosan emelni, mivel egy év múlva szinte lehetetlen lesz a tör­vényi előírást kötelezően betarta­ni. Jelenleg elég nagy a lemara­dás és ezt a kötelező automatiz­mus sem képes követni ” 2. Ezzel az eljárással kapcso­latban megjegyezzük, hogy az ugyanezen indokok alapján ös­­­szeállított bizottsági javaslatot, amely a közalkalmazottak juttatá­sait (a pedagógusok esetében) a vonatkozó törvény szerint ren­dezte volna - a testület elutasítot­ta. 3. Az eredeti, november 25-i polgármesteri beszámoló a köz­tisztviselők Jogállásáról szóló törvény 76. §. 2. bekezdésében előírt dátumot önkényesen egy évvel megváltoztatta, így 1995. január 1-e helyett a hivatal vonat­kozásában a bérrendezést 1994. január 1-re tolta előre. (A nyilván­­való tévedést képviselői észrevé­tel ellenére sem volt hajlandó az előterjesztő polgármester a tör­vény szerinti időpontra kijavíttat­ni!) 4. A közalkalmazottak jogál­lásáról szóló törvény 70. §. 2. be­kezdés b. pontja értelmében a ve­zetői beosztású közalkalmazott esetén járó kötelező pótlékot a testület egyáltalán nem rendezte. Pedig erre a 138/1992. Kormány­­rendelet 6. §. 1. bekezdése alapján az intézményi gazdasági vezetők jogosultak, sőt ugyanezen jogsza­bály 20. §. 1. bekezdése szerint visszamenőleg - 1992. szeptem­ber 1-i­­ hatállyal. 5. Úgy véljük, hogy nem csu­pán a közigazgatás területén tevé­kenykednek ,,rendkívül képzett, kvalifikált dolgozók”, hanem az önkormányzathoz tartozó egyéb intézményekben is. Kívánatosnak tartjuk az azonos elbírálást, hi­szen az elmaradás anyagi téren is a közalkalmazottakat foglalkoz­tató intézményekben is nagy és azt „a kötelező automatizmus” eddig sem pótolta. 6. Ezen állásfoglalásunkat el­juttatjuk a városban működő ön­­kormányzati intézményekhez, valamint közlési céllal az önkor­mányzat lapjához, egyben kérjük a Polgármesteri Iroda vezetőjét, hogy szövegmódosítás nélkül a december 21.-i testületi ülés jegy­zőkönyvi anyagához csatolni szí­veskedjék. Kelt Tolnán, 1992. december 19-én Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsá­gi és Sport­bizottság elnöke és tagjai: Dudás Ferenc elnök Bérces László biz. tag Novoth Zoltán biz. tag Pirgi József tag Takács István biz. tag Sterczné Asztalos Zsuzsanna biz. tag Rubics László biz. tag Az önkormányzat fentebb ne­vezett bizottságának 1992. de­cember 19-én kelt állásfoglalására a következők szerint szeretnék re­agálni­­ kizárólag a Polgármesteri Hivatal, illetve az itt dolgozója vo­natkozásában, követve az Állás­foglalás egyes pontjainak számo­zását: 1. Méltánytalanságról és etikát­­lanságról nem eshet szó a hivatal tisztviselői juttatásairól szóló ren­delet elfogadását illetően, hiszen az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIi. tv. 71. §-a teszi kö­telezővé azt, hogy a polgármester előterjessze azokat a rendeletter­vezeteket - az éves költségvetés tervezetével együtt - amelyek ez utóbbit megalapozzák, több éves pénzügyi elkötelezettséggel jár­nak. Ebből kiindulva született meg pl. a helyi adókról, továbbá a tisztviselőket érintő - emlegetett - rendelet is. Ez utóbbi végrehajtásához a Hivatal 300.000 Ft-ot kért (és ka­pott) a Testülettől, azonban ez az összeg a felső határ, melyet nem feltétlenül fog felhasználni a pol­gármester. 2. Ugyanezen ülésen fogadták el a képviselők a 234/1992. (XII.ll.) Ónk. sz. határozatot, amelynek 2. pontja kimondja, hogy a hivatali dolgozók csakúgy, mint a pedagógusok, népműve- Válasz az Oktatási-, Kulturális-, Sport és Ifjúsági Bizottság állásfoglalására lök, könyvtárosok, egészségügyi és szociális dolgozók (közalkal­mazottak) csak akkor kaphatnak béremelést, ha az állami költség­vetés ennek fedezetét átutalta. Mi­­vel ez - előzetes sajtónyilatkoza­tok szerint - 1993. májusára vár­ható, így 13 millió forint megtaka­rításával számolhatunk. Ez a pe­dagógusok kötelező juttatásait nem érinti, sőt a fenti határozat 1. pontja kimondja, hogy ezek fede­zetét biztosítani kell! A 3. pontja egyúttal azt is lerögzíti, hogy a közalkalmazottak­­ és tisztviselők (tehát minden önkormányzati dol­g­ozó) pótlékára is céltartalékot­ell tervezni, s e pótlékokat szin­tén a bérfejlesztéssel egyidejűleg kell bevezetni. 3. A köztisztviselők bérrende­zésére utaló 1994. január 1-i dá­tum valóban tévesen szerepelt kezdetben az anyagokban. Ám a későbbiek során már a polgármes­ter is és mások is csak az 1995. január 1-ről beszéltek. Mivel e dátum a bérrendezés eltolódása miatt helyi rendelet­ben, határozatban nem szerepel, nem kötődik hozzá semmiféle anyagi­ vagy jogi következmény, így jelentősége nem lévén, feles­leges foglalkozni vele. 4. A közalkalmazotti törvény 70. §. (2) bekezdésében előírt ve­zetői pótlékok jogosságát nem kérdőjelezte meg senki. Tekintet­tel azonban arra, hogy nem csak az iskolák gazdasági vezetői tar­toznak e körbe, hanem a közmű­velődés, egészségügy (orvosi ren­delő, öregek napközi otthona, böl­csőde), könyvtár vezetői is, nem látták biztosítottnak pótlékaik visszamenőleges kifizetését az 1992. évi költségvetésből. Ennél fogva erre csak 1993. elején ke­rülhet sor. Ennek megértése úgy vélem elvárható minden felelősen gondolkodó közalkalmazottól, ugyanúgy mint települési képvi­selőtől vagy bizottsági tagtól. Végezetül - személyes vélemé­nyemet is hozzáfűzve - nem tarta­nám szerencsésnek a köztisztvise­lők (hivatalnokok) és az önkor­mányzat egyéb (köz)alkalmazot­­tainak szembeállítását egymással, hisz szó nincs arról, hogy egyik a másik rovására részesülne bármi­féle előnyben. Tolna, 1992. december 30. Tóth László jegyző Tolnai Hírlap Képviselők aktivitása A képviselő-testület 1992-ben 17-szer ülésezett. A 19 képviselő átlagos részvé­tele 72%-os volt. A legtöbben november 30-án voltak: 18-an, a legkevesebben december 11-én, ekkor 10 fő je­lent meg, ami a határozatképesség alsó határa. A képviselők többsé­ge az ülések 75%-án jelen volt Öt képviselő 60-75% -os részvétellel vette ki a részét a munkából. A bizottságok különbözőkép­pen voltak terhelve az elmúlt év­ben. Az ülések száma: Gazdasági Bizottság 17 Népjóléti Bizottság 16 Oktatási Kulturális Bizottság 14 Településfejlesztési Bizottság 12 Ügyrendi Jogi Bizottság 7 Pénzügyi Ellenőrző Bizottság 6 A Gazdasági Bizottság terhelt­sége miatt többször határozatkép­telennek bizonyult A legaktívabb bizottsági részvétellel az Oktatási és a Népjóléti Bizottságok büsz­kélkedhetnek. Akik minden ülésen ott voltak: Kaposvári Ferenc (Település­­fejlesztési Bizottság) Saramé Márta, Rózsa Sándor (Ügyrendi Bizottság) Mayer Márton, Takács István (Pénzügyi Bizottság) Miről tárgyalnak? Tolna Város Önkormányzata ja­nuár 25-én tartja soron következő ülését. Az előzetes információk szerint napirenden szerepel az 1993. évi költségvetési rendelet megtárgyalása, a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a Polgármesteri Hivatal és a bizott­ságok ügyrendjének módosítása. Tolnai Hírlap társadalmi hivtlap Tolna Víros Önkormányzati Testületének Lepi* Megjelent* minden hónap 3. csütörtökén. Szerkeszti a szerkesztőbizottság, Felelős szerkesztő: Takács Lauzaa Szerkesztőség: 7130 Tolna, Hősök tere 1. Városháza Pf. 35. Telefo» és fax:­­74/ 40*122 Felefo* kiadó: Keszthelyi Márton polgármester Készült a Bartin« Nyomda Kft nyomdájában. 7100 Szekszárd, Keselyűst­át 22. Telefon: /711 11-122/188 Felelő* vezető: Korányi Antal ügyvezető Igazgató Szövegelőállítás, tipográfia: 7100 Szekszárd, Alisca u. 12. ISSN 1215*14 X

Next