Tolnai Hírlap, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
január hó Tolnai Hírlap - Édesanyám tősgyökeres mözsi lány, a Mözsi Szabó István festőművésszel vagyok rokonságban, az unokabátyám. Harcon születtem és ott éltem 1975-ig. Apám borbély mester volt, de faluhelyen nem nagyon lehetett megélni ebből a szakmából, így a pályaválasztásnál a mezőgazdaság felé indultam el. Szarvason a Tessedik Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskolában kezdtem tanulni, de a háború elszólított és Palánkon fejeztem be az iskolát. - Tehát mint afféle falusi fiúnak, a mezőgazdaságból kellett megélnie. - Igen, szerettem is, nem kényszerből készültem erre. Aztán bevonultam katonának és ott meg sem kérdezték, hogy akarom-e, tiszti iskolába iskoláztak, mert a származásom miatt „kádernek” számítottam. De nekem nem volt kedvem ezen a pályán maradni, úgy tudtam megszabadulni a honvédségtől, hogy a harci Petőfi Tsz, amellyel tanulmányi szerződésem volt, kikért. Tartalékos tisztként leszereltem és középvezető lettem a téeszben. Tizenhét év alatt 9 elnököt „fogyasztottam el” és maradtam volna, ha nem szól közbe az átszervezés. - Egy ilyen kisközség esetében biztosan körzetesítették a harciakat? - Igen, az iskolát, a tanácsot, a téeszt Sióagárdhoz csatolták, de mi szerettünk volna Zombához tartozni, ezért kezdtünk el szervezkedni. Persze nem lett belőle semmi, de három nap három éjjel zárva tartottak, no bántódásom nem esett, enni, inni adtak és egész éjszaka az akkor tanácstitkárral kártyáztunk. - Miért volt ez a megkülönböztető „figyelem"? - Ennek története van. A község tanítójának, Tóth Pistának volt egy csípőficamos kislánya, akit Budapesten kezeltek történetesen éppen a Baros utcában. Én mint a színjátszókör vezetője, korábban minden március 15-én elszavaltam a „Talpra magyart” a Hősök szobránál és 1956 mindenszentek napján megkeresett a Pista, hogy a kislányáért Budapestre utaznak, kísérjem az iskolásokat másnap a szoborhoz és szavaljam el újra a verset. Hát, ez volt az én forradalmi, akkor ellenforradalmi tettem, mondhatnám, hogy én szerveztem, de nem így volt. A bélyeg azért rajtam maradt, a közügyektől eltiltottak és két alkalommal, 1957. április 4-én és május elsején begyűjtötték, néhány hetet börtönben voltam. De el nem ítéltek. A Talpra magyart ma is tudom... - Szóval az élete egy jókora fordulatot vett Harcon. - Munkát nem kaptam, a bányában Komlón próbálkoztam, de nem bírtam egészségileg azt a munkát. Szekszárdon a Vasipari Szövetkezetben kötöttem ki. Ott nem lehetett szántani, vetni, lóháton járni a földeket és hajnali négykor az állatok etetését ellenőrizni, segédmunkásként új szakmát tanultam. Vasipari ív- és lánghegesztő vizsgát tettem, a feleségem és a lányom is követtek a Vasiparihoz. A BHG következett, Budapesten, Tatabányán vettem részt a tekercselő üzem beindításában, egyszóval az életünk egyre inkább idekötött bennünket, Mözsre szerettünk volna települni. De nem találtunk megfelelő házat, így 1976-ban vettük meg ezt a kis házat, azóta bővítettük, alakítottuk. - Újabb váltás következett? - Ha jól meggondolom, dolgoztam a mezőgazdaságban, olajkályhát, telefonközpontot gyártottam, aztán a fonószakmába kerültem. Anyag- és áruforgalmi osztályvezetőnek hívtak a PATEX-be, éjszakákat nem aludtam, át akartam látni a termelési folyamatot, tehát újra tanultam. De akkor már a tűzoltóságot irányítottam, így elcsábítottak az államigazgatásba, ahol a műszaki osztályon előadóként mentem nyugdíjba 1989-ben, korengedménnyel. Abból a székből a tűzoltómunka szervezését maradéktalanul tudtam ellátni, a polgári védelem is hozzátartozott. - Most érkeztünk arra a pályára, ahonnan legtöbben ismerik. Milyen állapotban volt akkor a tűzoltóság és egyáltalán miként csöppent bele ennek szervezésébe? - Gyerekcipőben járt Tolnán a tűzoltó egyesület, egy öreg 344-es Csepel gépjárműfecskendő volt a szertárban, az is üzemképtelen. Az egyesület tagjai kétkedtek, amikor elhúzattam, megjavíttattam, mi magunk festettük át, sokat dolgoztunk rajta. Tudja, amikor Tolnára költöztünk, megkerestek engem az akkori tanácstól, az önkéntes járási tűzoltózászlóalj parancsnokaként ismertek és a Nezelszky Dezső bácsi, a korábbi tolnai vezető nagy beteg volt. Engem szántak utódjának. Folytatás a 4. oldalon Tűzoltó sors Aligha akad a településen olyan ember, aki ne ismerné. Vagy az egykori PATEX, vagy a közigazgatásban töltött esztendőik, de leginkább az önkéntes tűzoltó egyesület munkája kapcsolódott nevéhez. Újvári József biztosan feltűnik ott, ahol baj van, tűz üt ki, menteni kell. Ezúttal nem csupán az önkéntesek feltételeiről, munkájáról beszélgettünk, hanem életéről is faggattuk a Hársfa utcai családi házban. 3