Tolnai Hírlap, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

olna hírlap Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu Társadalmi havilap XVI. évfolyam 1. szám Tolna és Mözs polgárainak lapja 2006. január 25. A választások és a vállalkozások éve 2006 Ismét elmúlt egy esztendő és beköszöntött 2006., amely hasonló, de mégis más kihíváso­kat, örömöket, sikereket, és kudarcokat tarto­gathat. Az újév hajnalán minden jókívánságból az cseng ki, hogy a jó, az egészség, a siker, a föl­di javak bősége vegye körül barátainkat, és a rossz messze kerülje el őket és családjaikat. És elkezdődik egy új év a hétköznapokkal, a mun­kával és mindenki rádöbben, hogy­ életében csu­pán annyi változás történt, amit maga megtett, mert a világ egyik napról a másikra nem lesz sem jobb, sem rosszabb. A feladatok nem vál­nak könnyebbé, a környezet sem válik angyallá, de valljuk be, a helyzet gyökeres változásában csak az éjféli pezsgőmámorban hiszünk, általá­ban reggelig, mert akkor jövünk rá ismét, hogy másnap minden folytatódik. Gondolom, hogy a tisztelt olvasó is hasonló­an gondol az évváltásra és tudja, hogy az ember életében az idő múlása csupán állapotváltozás. E gondolatok jegyében - a szót komolyabbra fordítva - mit hoz a tolnai, mözsi polgároknak a 2006-os év, mi változik és miben segíthetjük ezt a folyamatot? A várható változások előtt néhány gondolatban induljunk vissza az elmúlt évbe. Elkezdődött a tolnai, fácánkerti és mözsi terüle­teket magába foglaló szennyvízhálózat építése, amely 530 millió Ft-ba kerül. A kivitelező szé­pen és jól dolgozott, az év végére 90%-ot meg­haladó készültséget ért el. A kivitelezés haladt, látszólag mindenki elégedett volt, de a háttér­ben a jogi vita folytatódott és ma is folytatódik, munkát adva az igazságszolgáltatásnak. Befejeződött városunk második, értékben a legnagyobb útfelújítása, mely kissé drágábban, de megoldotta jó néhány útproblémánkat. Több helyen járdát korszerűsítettünk, utat javí­tottunk, gondoztuk a közparkokat, működtet­tük a várost és minden intézményét. Látszólag a szennyvízcsatorna-hálózat építésén kívül nagy dolgok nem történtek, de tovább korszerűsö­dött a központi orvosi rendelő, a Családsegítő Központ épülete, a mözsi ravatalozó. Biztos vagyok abban, hogy még sokan emlék­szünk a kitűnő hangulatú városi rendezvények­re Mözsön és Tolnán, a nyári fesztiválra, a lovas napra, a falunapra, az arató felvonulásra, a sike­res kiállításokra és más rendezvényekre. A nagy­­rendezvényeket továbbra is támogatjuk. A ku­lisszák mögött - ahogy mondani szokták - folyt a tervezés, előkészítés, hiszen két nyertes pályá­zat megvalósítására kellett felkészülni, ami ter­mészetesen 2006. évben válik részben valóság­gá.Befejeződik az idősek otthona építése, vala­mint az ipartelepi út és kerékpárút építése­­ a volt laktanya épületeinek korszerűsítésével és hasznosításával, és elkezdődik a régóta várt lo­varda átépítése is, mely egy korszerű sport- és kulturális centrumot eredményez. Az említett két beruházás értéke meghaladja a 800 millió Ft-ot. Akkora értékű beruházást az önkormány­zat tíz év alatt tudott korábban elvégezni. Elkezdődik a tolnai könyvtár korszerűsítése, befejeződik a központi orvosi rendelő, a mözsi volt tanácsház felújítása (melyben sok munkát végzett a Mözsi Civil Egyesület) és egy közel 5 millió Ft-os nyertes pályázat is ezt segíti. Tovább folytatódik az akadálymentesítés, és bízom ab­ban, hogy elkezdődhet a százéves polgármeste­ri hivatal felújítása. Parkok, köztéri szobrok to­vábbi felújítására készülünk. Gondot fordítunk a város zavartalan működésére, az utak, járdák javítására, és rengeteg pályázatot készítünk elő, mert ez a fejlődés egyetlen lehetséges útja. Az idei év egyik legnagyobb feladata a 2007 - 2013 közötti tervezési időszakra való felkészü­lés, tervezés. Ez látszólag ellent mond a realitá­soknak, hiszen az önkormányzatunk és mások is pénzügyi hiánnyal küzdenek, de közben ál­modnak a jövőről. Nem tehe­tünk és teszünk mást, mint folytatjuk a feladataink végre­hajtását, mert erre kötelez bennünket eskünk és a lelki­ismeretünk. Bízunk abban is, hogy a vá­ros polgárai közül idén töb­ben fogják meg a söprűt és a gereblyét, hogy a házuk előtti közterületet rend­ben tartsák. Észreveszik, hogy a csapadékvíz­árok tisztításra szorul, vagy hogy kutyájuk az utcán kóborol, riogatva a gyerekeket és a környé­ket. Szólunk a gyermekeknek, ha szemetelnek az utcán, ha felborítják a szemétgyűjtőt, és segí­tünk megfékezni a randalírozót a rendőrnek, polgárőrnek. Vigyázunk egymásra, családunkra, a városunkra, értékeinkre, idősekre és fiatalokra. Külön is felhívjuk figyelmüket az elmúlt napok­ban történtekre, a besurranó tolvajokra, rablók­ra. A nyomozás a rendőrség dolga, de az értékek védelme, ingatlanaink zárása, biztosítása a mi ér­dekünk. Az idei év a parlamenti és önkormányzati vá­lasztások éve is. A közhangulat emiatt is feszül­tebbé, hangosabbá válik, mert ezt így szoktuk meg. Mindenki döntsön saját belátása szerint, de vegye észre, hogy az ön érdekeit a kiabáló, vagy a szerényen érvelő képviseli-e jobban. A döntés joga és felelőssége az önöké, azt senki nem veheti el, bár sokan sokféleképpen igye­keznek azt befolyásolni. A 2006-os esztendő bőven ad munkát, felada­tot, szükség van egymás segítésére, megértésé­re, támogatására. Ha együtt érezzük át a tenni­valókat, egymást segítve munkálkodunk, lesz türelmünk egymáshoz, akkor egy jobb évet vár­hatunk. Én ehhez kívánok magam és munkatár­saim nevében erőt, egészséget és boldogságot, előre is megköszönve segítségüket. Hány kanál só az ötven év? Aranylakodalom: Lampek János és Link Erzsébet A szó hallatán, hogy aranylako­dalom, egy hófehér hajú nagypapá­ra a karosszékben és egy mögötte kötögető nagymamára gondol az ember, akiknek legtöbb mondan­dója a már-már történelemmé szé­pült múltba révedve, többnyire, a „bezzeg még a mi időnkben” beve­zetővel kezdik. Ehhez képest, ha nem ismerném a jelenlegi párost, most bajba let­tem volna, mert lakásukba érkez­vén, már jó ideje beszélgetve, hiába kerestem volna tekintetemmel az „öregeket". Mert Erzsi néninek még ma is heti „bérlete” van a fod­rászhoz, Jancsi bácsi pedig, aki öt­ven év múltán is felvehetné vőle­gény nadrágját - a fiával vagyok egykorú - valószínűleg még most is lefutna engem százon... Tizenki­lenc, illetve tizennyolc évesen ke­rültek össze.­­ Alig titkolt vélekedés volt a há­tunk mögött, hogy nem fogunk együtt megenni fél kiló sót. Annyi­ra fiatalok voltunk.­­ És annyira szegények is. A nagy elhatározáson kívül, szinte semmink se volt.­­ De kapcsolatunkat megalapoz­ta már a sok éves ismertség, hiszen kertszomszédok voltunk, ám a nagy „házasságközvetítő” mégis csak a gyár lett - egészítik ki egy­mást. Vagyis a textilgyár, sok évtized alatt egyetlen egy munkahelyi be­jegyzéssel... De ez már egy másik történet.­­ És mi lett a fél kiló sóval? - kér­dezem - ami a legjobb családban is „kiborul” néha? Válaszuk egy egymásnak adott mosoly, amit aztán a családfő foglal szavakba.­­ A dolgok titka az, hogy sosem szabad haraggal lefeküdni, ez a leg­fontosabb. Hogy mire büszkék? Mindenre, ami körül­veszi őket, s amit mind ők teremtettek meg. A két kezük­kel. De legfőképpen a boldoguló családra, Jancsira, a fiukra, és an­nak két leányára, Beára, és Berna­dettre, akik latin-magyar-kommu­­nikáció szakos tanárként, illetve, építész-mérnöktanárként járják már a maguk útját. Hogy milyen messzire van mindez, a Cigány­dombig nyúló, poros Festetich ut­ca végétől, az olajszagú, flúgos szö­vődő, csattogó zajától? „Csak” ötven évnyire... ká

Next