Tolnai Hírlap, 2015 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2015-01-01 / 1. szám

2 *€ ülnai Biíüap „Már nem kell túl sok a holnaphoz.. ” Szalagtűző ünnepély a Sztárai gimnáziumban A Sztárai Mihály Gimnázium 2014. december 13-án, szom­baton tartotta szalagtűző bál­ját a Bezerédj Pál Szabadidő­­központban. A rendezvény a szokásos módon zajlott. A 11. évfolyamosok búcsúztató szövege és verse után a végzősök képviseletében Fauszt Abigél mondta el gondolatait, amelyet ismét egy költemény követett. Szabolcskáné Szentes Ilona beszédében figyelmeztette az ünnepelteket, hogy ez az este még nem a felnőtté válás pillanata, ahhoz nagyon sok munka van hátra, az igazán küzdelmes és nehéz időszak még csak most kez­dődik számukra. Végül útravalót adott az ünneplő diákoknak a már a címben is idézett dalból: „Az az egy fontos, legyetek jók most!” Mert ez is szükséges ahhoz, hogy mindenkinek sikerüljön a tehetsé­géhez és szorgalmához mérten maturálni május-júniusban. A szalagok feltűzése után a szü­lőkkel való tánc következett, apák és anyák meghatottan forogtak az - érzéseik szerint - épp csak nem­rég született gyermekükkel. Amíg a végzősök átöltöztek a keringő­­höz, addig a Joy zenekar szórakoz­tatta a nagyszámú közönséget. A lányok szépek voltak - a ruhákhoz igazodva a tartásuk is királynőivé vált -, a fiúk délceg lovagokká vál­toztak, remélhetőleg ez a fajta nemesség a munkás hétköznapok­ban is megmarad. A nagy sikert aratott két keringő után 22 óráig tartott az iskolai rendezvény, utána a gyerekek - szintén az elődeik által kialakított hagyományokhoz igazodva - saját szervezésű ren­dezvényt tartottak. DuGa A lányok szépek voltak, a fiúk délceg lovagokká változtak Tisztelt Városlakók! Az utóbbi években tapasztalható szél­sőséges időjárás városunkat sem kíméli, egyre gyakrabban, egyre nagyobb viha­rok csapnak le településünkre is. 2014. április 30-án is szélvihar sújtott le a városra, a helyi tűzoltók és a Thelena Kft. munkatársai folyamatosan vágták a leszakadt ágakat, a kidőlt fákat. Több közterületen, illetve intézményi terüle­ten lévő fa is okozott károkat, tetőket, kerítéseket megrongálva. Ezt követően döntöttünk úgy, hogy a közterületek és intézményi területek veszélyes fáit - a további károkat, baleseteket megelő­zendő - felmérik és szakszerűen kivág­ják, vagy visszametszik. A város vezetése kertész szakem­bert és a katasztrófavédelmet kérte fel a veszélyes fák megjelölésére. A mun­kálatok elvégzésre a helyi Tűzoltóság és a Thelena Kft. kapott megbízást. A fák kivágása októberben kezdő­dött, a városi sportcsarnok előtti nyár­fával. Azóta számos idős, beteg fát vágtak ki a szakemberek.Természetesen minden kivágott fa helyére újat ülte­tünk, óvva és megújítva ezzel is váro­sunk környezetét. Berta Zoltán alpolgármester A városháza melletti parkolóban álló hatalmas fa is beteg volt Magyary PROGRAM 2014. december 19. Tolna Város Önkormányzata SAJTÓKÖZLEMÉNY SIKERESEN MEGVALÓSULT A„TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE" CÍMŰ PROJEKT Tolna Város Önkormányzata 21.998.940 forint uniós támogatást nyert a „Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban lévő önkormányzatok számára" tárgyú pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A projekt jelentősen hozzájárult az önkormányzat működési hatékonyságának növeléséhez. A„Tolna Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése"című projekt az Államreform Operatív Program (ÁROP-1 .A.5.) keretében azzal a céllal valósult meg, hogy a meg­változott önkormányzati feladatkörökhöz igazodva a szervezeti működésben is megtörténjenek a szükséges változások. A fejlesztési intézkedések érdekében többek között szervezetfejlesztési tanulmá­nyok, elemzések készültek, az önkormányzati munkavállalók képzéseken vehettek részt, valamint egy vezetői információs rendszer beszerzése is lehetővé vált. A kidol­gozott szakmai anyagoknak köszönhetően átfogó képet és előremutató javaslato­kat szerzett az önkormányzat, hogy működésében - az átalakult feladatkörök és személyi állomány tükrében - hol lehet és hol kell ésszerűsítési folyamatokat végre­hajtani, milyen területeken lehet feladatátszervezéssel, erőforrások átcsoportosítá­sával a működést racionalizálni. A képzések során a dolgozók hasznosítható ismere­teket szereztek a hivatali munkájukhoz, melynek során a hangsúly a közigazgatási hatósági eljárás hivatali munkában megjelenő szabályaira és az esélyegyenlőség ügyfelekkel kapcsolatos hasznosítható ismereteire helyeződött. Szintén a szervezet­­fejlesztési célok elérését segítette elő a szoftverbeszerzés, hiszen a vezetői informá­ciós rendszer hozzájárul az önkormányzat pénzügyeinek követhetőségéhez, több szempontú elemezhetőségéhez, ezáltal az átláthatóság növeléséhez. Jelen projekt is rávilágított arra a jelentős tényre, hogy a folyamatos fejlődés nélkü­lözhetetlen, hiszen az önkormányzat hatékony és szakszerű munkája elengedhetet­len a kedvező gazdasági környezet megteremtéséhez, illetve a helyi közösség megszervezéséhez. További információ kérhető: Tolna Város Önkormányzata, 7130 Tolna, Hősök tere 1. www.tolna.hu 2015. JANUAR Egy finom ebédnél is jobban eshet Amit mindig is tudni lehe­tett, de jó, ha újra és újra bebi­zonyosodik, az a mostani adventi időszakban is kitűnt: ebben a városban is akadnak sokan, akiket megérint a mások baja, elesettsége, szerencsétlen­sége. És nem csak, hogy meg­érint, de valamilyen pozitív cselekvésre is késztet. Ahogy az a mostani szá­munkban is olvasható, jóté­konyságból jó néhányan vizs­gáztak jelesre. Ennek köszön­hetően több száz rászoruló kapott élelmiszercsomagot, ajándékot, vagy egy-egy kiadós ebédet az ünnepvárás idősza­kában. Civil és hivatalos szer­vezetek, magánszemélyek, vál­lalkozások jóvoltából. Az is bebizonyosodott, hogy nincs igazán alapja annak a véleke­désnek, mely szerint a kevésbé tehetősek inkább hajlandóak adni, mint a „gazdagok”. Hiszen tudható, hogy a jómód­ban élők közül is sokan és rendszeresen belenyúlnak a pénztárcájukba akkor is, ha másoknak kell adni belőle. Legyen azonban bármennyi­re is nagylelkűen adakozó a lakosság, azt azért mindenki tudja: a társadalomban megle­vő súlyos szociális problémákat egy-egy karácsonyi élelmiszer­csomaggal, ajándékkal, vagy kiadós ebéddel érdemben nem lehet orvosolni. De még kettővel sem. Az elesettek széles tömegeit legalább egy kicsit felemelni - és hosszabb távon ott is tartani - legfeljebb a mindenkori állam­nak lehet elég ereje. A karitatív akciók, nemes szándékú adományozások, emberbaráti felajánlások jelentő­ségét persze nem szabad kétségbe vonni. Az alkalmankénti jóté­konykodás is jó és szép dolog. De van valami, amihez egész évben hozzájuthatnának a rászorulók, és még csak pénzbe se kerülne. Ha a legnyomorul­tabbak is megkapnák nap, mint nap a mindenkinek kijáró tiszteletet, ha mindenki „emberszámba” venné őket, az legalább olyan jól tudna esni nekik, mint egy finom ebéd. Steinbach Zsolt M * # , __ Felelős kiadó: APPELSHOFFER ÁGNES polgármester, Tolna, Hősök tere 1. Tel: 74/440-122. Hirdetésfelvétel: STEINBACH ZSOLT, f flm telef on: 30/65-03-023, illetve 74/540-800. Szerkesztőségi e-mail:thirlap@gmail.com ISSN 1215-914x Nyomdai munkák: Kerényi társadalmiM»vii«p.Toui»ísmezspouíamia«u«»C" Nyomda Kft., 7100 Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel: 74/413-501. Felelős vezető: Kerényi Zoltán ügyvezető. Megjelent 5000 példányban.

Next