Tolnai Hírlap, 2020 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2020-01-01 / 1. szám
2020. JANUÁR *Cohua 9 hírlap 3 Egy mozgalmas év után Interjú Appelshoffer Ágnes polgármesterrel - Mozgalmas volt a 2019-es év, városi szinten is. Mit tart a legfontosabbnak az elmúlt évben? Volt-e olyasmi, aminek nem örült? Valóban sok minden történt tavaly. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a város gazdasági helyzete stabil maradt. Az intézményeket biztonságosan tudtuk üzemeltetni, és a pályázatokhoz is tudtuk biztosítani a megfelelő forrásokat. És aminek nem örültem? Úgy gondolom, az elmúlt két évben nagyon sok fontos beruházás történt a városban, és a közszolgáltatásokat is magas, de mindenképp megfelelő szinten tudtuk biztosítani. Ugyanakkor nem érzem az emberek visszajelzéseiből, hogy ezeknek a pozitív dolgoknak örülnének, hogy elégedettek lennének. Legtöbbször inkább a negatívumokat hangsúlyozzák. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok, de ez nem esik jól. - Említette, hogy sikerült finanszírozni a beruházásokat. Ezt miként tudták elérni? Hiszen a kivitelezés gyakorlatilag minden projekt esetében jelentősen megdrágult a tervezetthez képest, a pályázatokon korábban elnyert pénz nem volt elég a beruházások végrehajtására. - Valóban voltak bizonytalanságok. Szerencsére azonban több projektre is sikerült többlettámogatást kapnunk az államtól. A tolnai idősek klubja felújítására, a Duna-part rendezésére és a most folyó laktanyai játszóház kialakítására összesen közel 100 millió forintnyi plusz támogatás érkezett. Úgyhogy ezekhez a fejlesztésekhez végül nem kellett saját erőt biztosítani. Az iskolaépületek energetikai korszerűsítésére is igényeltünk kiegészítő támogatást, erről még nem kaptunk visszajelzést. De ezt a beruházást is kifizettük már. - Az elmúlt év egyik legfontosabb eseménye az önkormányzati választás volt. Az első néhány hónap alapján miként látja: az új testületi felállás hoz-e valamilyen változást a város irányításában? - Nem hiszem. Én úgy látom, hogy a testület minden tagja a város érdekét tartja szem előtt. Hogy vannak kérdések, vélemények, kritikák, szakmai viták, azt kimondottan jónak tartom. Pártpolitikai csatározások viszont nincsenek, és ez szintén nagyon fontos. Az önkormányzatok általában a ciklus elején szokták meghozni a kevésbé népszerű intézkedéseket. Terveznek-e mostanában ilyeneket? - Jelenleg is zajlik a város forgalmi rendjének felülvizsgálata. Ha megszületnek a javaslatok és azokat el is fogadja a testület, elképzelhetőnek tartom, hogy ez néhol feszültséget fog okozni. Gondolok itt elsősorban egyes utcák egyirányúsítására. De ha ilyen intézkedéseket teszünk, az nem azért van, hogy bosszantsuk a lakosságot, hanem, hogy mindenki biztonságosan tudjon közlekedni, parkolni, valamint, hogy az útjaink állapota legalább ne romoljon tovább. A szűk utcákban a párhuzamos közlekedés esetén ugyanis óhatatlanul tönkremennek az utak szélei és a padkák, hiába javítjuk ezeket folyamatosan. És azt is tudomásul kell venni, hogy a kisebb utcák burkolatait nem a nehéz járművekre méretezték. A tervezett lépésekről mindenesetre igyekszünk előzetesen tájékoztatni a lakosságot, fórumokat is tartunk majd. Bízom benne, hogy a lakók többsége meg fogja érteni, hogy az egész város érdekeit kell szolgálniuk az intézkedéseknek, még ha ez esetleg néhány embernek kellemetlenséget is jelent. A városnak ettől az évtől kezdve van egy új hivatali feladata, ugyanakkor szűkülni is fog a hivatal hatásköre. Igen. A Fácánkerettel közös önkormányzati hivatal létrejötte nagy kihívást jelent, elsősorban a tolnai hivatal dolgozóinak. Az ő munkájuk némileg változik. De a tolnai lakosságot ez nem érinti. Másfelől szűkülnek is a feladataink, mivel márciustól az építési hatósági ügyek átkerülnek a kormányhivatalhoz. Én úgy ítélem meg, hogy ez a lakosság számára nem jelent majd nagy változást. - Melyek azok a fő célok, amelyeket idén terveznek megvalósítani? - Szeretnénk befejezni a játszóház-beruházást és a Tolna-Fadd-Dombori kerékpárút építését. Előbbi biztosan meglesz idén, utóbbi nagy valószínűséggel megvalósul. Még nem tudjuk, a bicikliút mennyivel kerül majd többe, mint a pályázaton elnyert összeg. A hiányzó forrás előteremtéséhez mindenesetre Faddnak is jelentősen hozzá kell majd járulnia. Fentieken kívül a bölcsőde-projekt is elindul idén. Az új intézmény létrejöttével egy jelentős hiányosságot tudunk majd pótolni. Az út és a járdaépítést mindenképpen folytatjuk. Hogy milyen léptékben, az elsősorban attól függ, lesz-e pályázati forrás ilyen célra. Bízom benne, hogy lesz, de ha mégsem, utat és járdát önkormányzati forrásból akkor is fogunk építeni. S.Zs: Várhatóak-e népszerűtlen intézkedések? Mit tart nagy eredménynek, mi az, aminek nem örült? Milyennek látja az új testületi felállást? Többek között ezekről kérdeztük a polgármestert hagyományos év eleji interjúnkban. KÉPVISELŐK ELÉRHETŐSÉGE: 1. választókörzet: Baksainé Kenessei Éva 20/564-7897 2. választókörzet: Ambruzs Anett 30/908-2687 3. választókörzet: Appelshoffer Ágnes 30/624-9706 4. választókörzet: Guld Csaba 70/365-4613 5. választókörzet: Berta Zoltán 30/519-8289 6. választókörzet: Herczig Zoltán 30/286-9357 7. választókörzet: Dömény Zsuzsanna 70/886-5066 8. választókörzet: Koncz Jánosné 70/340-6612 Balogh Zoltán: 20/981-1614 Dr. Rubics László: 30/474-4272 Herczig Lászlóné: 20/665-3206