Tolnai Hírlap, 2021 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2021-01-01 / 1. szám
32021. január TOLNAI HÍRLAP INTERJÚ (Folytatás az 1. oldalról.) - Polgármester asszony miként töltötte a mostani rendhagyó karácsonyt és szilvesztert? - Ahogy szinte mindenki: otthon, szűk családi körben. Nekünk sem ez volt a legszebb ünnepünk, de ami jó volt, hogy a készülődésre volt idő, nem volt túl nagy a stressz. És a hétvégékkel együtt kellemesen hosszúra nyúlt az ünnepi időszak. A járvány kapcsán 2020-ban kétszer is kihirdetett veszélyhelyzet miatt az év jelentős részében a képviselő-testület nevében egyedül kellett döntéseket hoznia önkormányzati ügyekben. Hogy érzi magát ebben a helyzetben? - Én jobban szeretek csapatban dolgozni, de a gyorsaság megköveteli az egyszemélyi döntést. De azt is tudni kell, hogy ezeknek a döntéseknek a zöme felsőbb jogszabályok végrehajtását szolgálja. Amelyik döntés pedig helyben igényel előkészítést, az esetben továbbra is támaszkodhatok a hivatal munkatársaira és az intézményvezetőkre. Ami a felelősséget illeti: polgármesterként olyankor is viselem a felelősséget, amikor csak egy szavazatom van a képviselő-testületben. Mindenesetre remélem, minél előbb visszazökkenhetünk a régi kerékvágásba. - Az önkormányzat számára is hozott megpróbáltatásokat ez az időszak, elsősorban anyagi téren, így például elvonták a gépjárműadó a településeknél maradó hányadát is, ami Tolna esetében 33 millió forint mínusz. Mennyire hatott ki ez a város működésére? - Pontos adatokat még nem tudok mondani. De év végén nem álltunk rosszul anyagilag. Ami viszont nagyon fontos volt, hogy valamennyi nagyberuházásunkra megkaptuk a kormánytól az általunk igényelt többlettámogatást, legutóbb a kerékpárúthoz a több mint hatvanmillió forintot, így egyik TOP-projektünkhöz sem kellett önerőt biztosítanunk. Mindemellett tény, hogy a sportot és a civil szervezeteket idén például nem tudtuk a korábban megszokott módon támogatni. A nehézségek ellenére viszont történtek fejlesztések is. Mi az, ami a járvány miatt elmaradt? - Igen, fejlődött a város 2020-ban is. Átadtuk a játszóházat, elindult a Tolna-Fadd-Dombori kerékpárút építése. Konkrét beruházások nem maradtak el a járvány miatt. Viszont több olyan projektünket nem tudtuk megvalósítani, amelyek révén különféle programokat, rendezvényeket terveztünk lebonyolítani. Gondolok itt a város napjára, a bárka fesztiválra, vagy az adventi hétvégékre. Volt-e olyan negatívum az elmúlt évben, amit nem lehet a járvány számlájára írni? És volt-e olyan dolog ami a nehézségek ellenére örömmel töltötte el? - Az önkormányzat életében nehézséget okozott, hogy év közben, nagyprojektek megvalósításának kellős közepén, több szakember is távozott a hivatalból, mert máshol kedvezőbb álláslehetőséget találtak. Pozitívum viszont, hogy a járvány kezdetén, amikor még minden bizonytalan és ijesztő volt, nagyon sok önkormányzati dolgozó a bajban nem hátralépett, hanem előre, lelkesek voltak és segítőkészek. Ezt nagyon jó volt megtapasztalnom. A 2021-es év az önkormányzatoknak az ideinél is nehezebb éve lehet, legalábbis pénzügyi szempontból. Gondolok elsősorban arra, hogy a kormány az iparűzési adót erre az évre a felére csökkentette a kis- és középvállalkozások esetén. Várhatóan milyen következményekkel járhat ez a város szempontjából? Az iparűzési adó csökkentéséről már megjelent a kormányrendelet. A kormány korábban jelezte, hogy a 25 ezer fő alatti településeket kompenzálni fogják. Ezzel kapcsolatban viszont még nem láttunk jogszabályt. Emiatt egyelőre erről a kérdésről nem tudok érdemben nyilatkozni. Bízunk benne mindenesetre, hogy elviselhetetlen terheket nem fognak róni az önkormányzatra. Ez senkinek nem lenne érdeke. - Milyen fejlesztések várhatók ebben az évben? - A városi bölcsőde kivitelezőjét január végére, február elejére kiválasztjuk, és elkezdődik az építkezés. De idén még nem lesz új bölcsődénk. A kerékpárút viszont elkészül. Decemberben 50 százalékos készültségi szintet jelentett a kivitelező, az útnak április közepére el kell készülnie. Több helyen lesznek útfelújítások, a tavaly nyert pályázati támogatásból és önkormányzati forrásból, összesen közel negyvenmillió forintból. A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány támogatásából is fontos fejlesztéseket tervezünk, de erről még nincs konkrét döntés. Decemberben eldőlt, hogy az Európai Uniótól a következő hét éves időszakban is nagyon sok pénz érkezik Magyarországra. Az önkormányzat rendelkezik-e már konkrét elképzelésekkel az újabb fejlesztési támogatások helyi felhasználását illetően? - A csapadékvíz elvezetés a város számos részén komoly gondokat okoz. Erre egy átfogó, hosszú távú megoldást szeretnénk adni. Szükség lenne a városi intézmények energetikai korszerűsítésére, ahol ez még nem történt meg. Fel szeretnénk újítani a két városi sportcsarnokot is. Tovább fejlesztenénk a közlekedési infrastruktúrát, így például szeretnénk összekötni a Gém utcát a 6-os úttal, így a Fastron Kft. teherforgalma nem terhelné a várost. A távlati tervek között szerepel a holtág medrének kotrása, tisztítása és a Szekszárd- Tolna kerékpárút kiépítése is. - Városvezetőként gondolom, hivatalból is illik optimistának lennie. Ha valóban így van, mivel indokolná a derűlátását a 2021-es évre vonatkozóan? - Természetesen optimista vagyok. Jó itt élni, nagyon szeretem a várost, és ezt még nagyon sokan gondolják így. Ösztönöz, ha látom magam előtt a feladatokat. Szeretném bizonyítani a „hitetleneknek”, a fanyalgóknak, hogy összefogással igenis nagyon sok mindent el lehet érni. S.Zs. Valam Valamennyi nagyberuházásunkra megkaptuk az általunk igényelt többlettámogatást Járvány idején is fejlődött a város Interjú Appelshoffer Ágnes polgármesterrel FELHÍVÁS VÁROSI KITÜNTETŐ DÍJAKRA TÖRTÉNŐ FELTERJESZTÉSEKRE Tolna Város önkormányzatának Képviselő-testülete 2021-ben is adományoz kitüntető díjakat. A - „Tolna Városért” Kitüntető Díj, - „Tolna Város Sportjáért” Kitüntető Díj, - „Év Tolnai Vállalkozója” Kitüntető Díj, - „Év Tolnai Civil Szervezete” Kitüntető Díj adományozására javaslatot tehet: - a polgármester, - az alpolgármester, - a képviselő-testület tagjai, - minden tolnai lakos, tolnai székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. A „Tolna Város Kiváló Közszolgálati Tisztviselője” Kitüntető Díj, - „Tolna Város Kiváló Közalkalmazottja” Kitüntető Díj adományozására javaslatot tehet: - a munkáltatói jogkör gyakorlója, - a polgármester, - az alpolgármester, - önkormányzati képviselők, - bizottságok külső tagjai és - a városban működő szakmai, társadalmi, civil szervezetek. A felterjesztésnek tartalmaznia kell a kitüntetésre való ajánlás szöveges indokolását. A javaslatokat 2021. február 28. napjáig, postán, vagy személyesen lehet benyújtani a következő címre: Tolnai Közös Önkormányzati Hivatal, 7130 Tolna Hősök tere 1. Az adatlapok és további információk a város honlapjáról (www.tolna.hu) letölthetők, illetve a polgármesteri hivatal titkársági osztályán kérhetők.