Tolnai Hírlap, 2022 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2022-01-01 / 1. szám
3 2022. január TOLNAI HÍRLAP INTERJÚ Újabb nagy tervek készülnek Évnyitó interjú a város polgármesterével Az elmúlt két év a járvány árnyékában telt. A tavalyi utolsó testületi ülésen úgy fogalmazott, hogy év elején még félve néztek a 2021-es esztendő elé, most mégis jól áll a város. De tulajdonképpen hasonló volt a helyzet egy évvel korábban is. A két Covid-év közül melyik volt könnyebb városvezetőként? 2021-ben sajnos nagyobb veszteséget okozott a vírus, mint előző évben. Tavaly azonban már volt tapasztalatunk a járványról, a járványkezelésről, így talán nem féltünk annyira. Az oltásoknak köszönhetően pedig több közösségi rendezvényt is meg lehetett tartani, például át tudtuk adni a városi kitüntetéseket is, amit 2020-ban el kellett halasztanunk. - Beruházásokból 2021 -ben sem volt hiány. A legszembetűnőbb talán az útépítések, felújítások nagy száma volt. Valóban jelentős számú útépítés, -felújítás történt. Kezdve a Tolna-Fadd- Dombori kerékpárút átadásával. A Belügyminisztérium által kiírt 2020-as és 2021-es sikeres útfelújítási pályázatainkat is tavaly valósítottuk meg. Bár nem önkormányzati beruházás volt, de az 5112. számú út felújítása is megtörtént, ami érintette a városon áthaladó főutat, de lényegesen javította a közúti közlekedés minőségét Bogyiszló és Fadd irányába is. Itt említeném meg, hogy a kormánytól 184 millió forint támogatást kapunk az Út a jövőbe program megvalósítására, amelynek révén idén is sok helyen folytatódnak az út- és a járdafelújítások. Persze nemcsak utak épültek, hanem elkezdődött például a városi bölcsőde építése is, ami közel félmilliárd forintos projekt. A fejlesztések zöme uniós, illetve állami-alapítványi pályázati forrásokból elkészült beruházás volt. Az önkormányzat saját erőből megvalósuló fejlesztéseinek forrása a kommunális adó. Ilyen jellegű fejlesztések közül mit sikerült megcsinálni? Az önkormányzat saját bevételeiből fejlesztésre fordítható összegek egy részéből különféle beruházások önerejét biztosítottuk, valamint több helyen újítottunk fel járdákat a Thelena Kft. kivitelezésében. Mindezen felül a járvány okozta bizonytalanság miatti óvatos költségvetési tervezésünk következtében igen jelentős, százmilliós nagyságrendű forrásunk maradt, a pályázaton elnyert összegeken felül. Ennek a pénznek a felhasználásáról majd akkor tudunk dönteni, ha pontosan látjuk, hogy mennyi állami normatívát kap idén az önkormányzat. Tavaly sem volt olyan intézkedése az önkormányzatnak, ami komolyabb lakossági felzúdulást okozott volna. Legfeljebb az új forgalmi rend váltott ki némi ellenérzést, elsősorban a biciklisek körében. Hogy kezelik ezeket a kérdéseket? - Őszintén szólva hozzám nem érkezett semmilyen lakossági jelzés ezzel kapcsolatban. De az új forgalmi rendet azzal fogadtuk el, hogy fél év múlva felül kell vizsgálni az intézkedéseket. Ez tavasszal lesz esedékes. Akinek észrevétele van az új forgalmi renddel kapcsolatban, az kérem, hogy írásban jelezze az önkormányzati hivatal titkárságán. Az önkormányzati szektor némileg „fekete bárány” az államháztartáson belül. Ezt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének - egyébként kormánypárti - elnöke nyilatkozta nemrég. Tény, hogy miközben 2022- ben egy sor ágazat számíthat béremelésre, jelentősen nő a minimálbér is, addig például az önkormányzati köztisztviselők illetményalapja immár 14 éve változatlan. A tolnai hivatali köztisztviselők már évek óta nem az illetményalap szerint kapják a fizetésüket, már régen magasabb személyi béreket fizetünk. Azt látni kell, hogy az önkormányzat az államtól feladatfinanszírozásra kap normatívát, de nem tiltja meg, hogy az önkormányzat ennél magasabb szinten finanszírozzon egyes területeket, ahogy ez a mi városunkban is történik. Ha az állam pusztán az állami támogatások elosztójaként tekintene az önkormányzatokra, akkor sokkal kisebb mozgásterünk lenne. De vannak saját bevételeink, amelyek egy részével szabadon rendelkezünk. - A bérek mellett az árak is meglódultak. A villamos energia és a gáz például óriási mértékben drágult. Az önkormányzat idei működésében ez jelenthet számottevő gondot? - Az idei rezsiköltségeinket kevésbé fogja érinteni a drágulás, tekintettel arra, hogy hosszabb távú szerződéseink vannak, amelyekben a mostaninál jóval alacsonyabb árak szerepelnek. Az áramszerződés ez év végéig él, utána 20-30%-os emelkedés várható. A gázszerződésünk októberben jár le, ott viszont utána akár duplájára is nőhet az ár. Mindenesetre továbbra is arra kell törekednünk, hogy takarékoskodjunk az energiával, többek között az épületek energetikai korszerűsítésével, alternatív energiaforrások bevonásával. A közmeghallgatáson elhangzott, hogy a város a 2021-27-es uniós költségvetési ciklusban közel 4,5 milliárdos fejlesztési forrásra számíthat. Nagy vonalakban milyen beruházásokat tervez az önkormányzat ebből a forrásból? Három „tengelyen”, egyenként meghatározott összegben lehet majd pályáznia az önkormányzatnak. Támogatást lehet kérni a fenntartható városfejlesztésre, a fenntartható energiahatékonyság növelésre, illetve a fenntartható humán infrastruktúra fejlesztésre. A stratégiai tervezési dokumentumok jelenleg is készülnek. Idén ismét választási év van. Már most rendkívül durva a kampány. Tud-e valamit tenni a város vezetése annak érdekében, hogy a település közhangulatára ez ne nyomja rá túlságosan a bélyegét? - Szerintem ez rajtunk, egyes embereken múlik. Nyilván sok esetben eltérnek a véleményeink. Lehet vitatkozni, de azt kulturált módon kell megtenni. Egyébként a képviselő-testületben sem politikai viták vannak, és ez az önkormányzati választások előtt is így volt. Én úgy gondolom, hogy a város közhangulatát korábban sem érintették a pártpolitikai csatározások, és bízom benne, idén is így lesz. - Végezetül: ha a 2021 -es év elé félve tekintett, akkor hogy néz 2022 elé? - Nagyon bizakodó vagyok. Ugyanis megint elérkeztünk egy jelentős mérföldkőhöz, most újra nagy terveink lehetnek. Ebben az évben kell megfogalmaznunk, hogy milyen nagyobb projekteket szeretnénk megvalósítani, amelyek a város közép-, esetleg hosszú távú fejlődését befolyásolják. Ez természetesen nagy felelősség is. Hogy minél több szempontot, javaslatot figyelembe tudjunk venni a tervezés során, ezúton is szeretném kérni a tolnai és mözsi polgárokat, hogy a városi honlapon (tolna.hu/cikkek) található online kérdőív kitöltésével és beküldésével segítsék a tervezési munkát. S.Zs. : Újabb nagy tervek készítésének időszaka vj lesz az idei év. Egyebek mellett erről beszéltünk Appelshoffer Ágnes polgármesterrel a hagyományos év eleji interjúnkban. Az írásból kiderül, hogy a városvezető mit gondol az önkormányzat állami finanszírozásáról, illetve arról is, mire számít a választási kampányban. Appelshoffer Ágnes: nagyon bizakodó vagyok