Tolnai Világlapja, 1905. április-június (5. évfolyam, 14–26. szám)
1905-06-04 / 23. szám
TOLNAI VILÁGLAPJA való küzdelem harczképtelenségig. A szúrás meg van engedve. Csak hasbandázst alkalmaznak. Az elsői összecsapásnál mindkét fél hevesen támadott. Hencz, Keglevich grófnak egy heves támadását ügyesen kivédte. A viadalnak körülbelül negyedik percízében Keglevich még hevesebben támadott. Hencz nyaka felé szúrt, aki kinyújtott kézzel, egyenesen tartotta kardját, úgy hogy a gróf valósággal beledőrt ellenfele kardjába. A hegyesre köszörült kard a szív tájékán hatolt be és a háton jött ki. Keglevich élettelenül esett össze. A szerencsétlen kimenetelű kardpárbaj szereplői közül az áldozatot, Keglevich grófot mutatjuk be e héten. Hipnózis az iskolában. A fővárosi tanács rendeletére időnkint minden községi iskolában tanfolyamokat tartanak a hibásan beszélői dadogó gyermekekkel. A kurzus vezetésével Solt Lajos tanítót bízták meg, aki ellen a IX. kerületi tiszti orvos a minap szenzácziós följelentést tett. Solt a hivatalos vád szerint hipnotizálással tanít és gyötri a gyermekeket. Erre be is tiltották a tanfolyamot. Maga Solt így nyilatkozott:— Az egész ügy az inkvizíczió és üldözés jellegével bír. Egész vagyonomat arra költöttem, hogy tanulmányozzam azokat a módszereket, amelyek alkalmazása által sikeres eredményeket érhetünk el a beszédhibákban szenvedőknél. Külföldön is jártam s azt tapasztaltam, hogy a szuggesztív rendszernek van a legjobb hatása. A szuggesztió és hipnózis között pedig óriási a különbség. A hipnózis alapkelléke, hogy az úgynevezett médium először álomba meríttessék és úgy érvényesüljön a hipnotizáló akarata. Én csakis szuggeráltam a gyermekeket az autoszuggesztió segélyével, de soha egyetlenegyet el nem altattam, még kevésbbé hipnotizáltam. Tanfolyamaim mindenkor nyilvános ellenőrzés alatt állottak. Azt meg már igazán balgaság volna rólam feltenni, hogy ha én a törvény által tiltott sérelmekkel élnék, úgy akkor önként magam fogom még a kísérletekhez a tiszti orvos jövetelét kérni. Francziaországban, Svédországban mindennapos dolog a beszédhibában leledzőknek szuggesztióval való gyógyítása, sőt mi több, Berlinben direkt egy intézet van, melyben a hipnózis segélyével gyógyítanak. A fővárosi tanács szigorú vizsgálatot indított az ügyben. Keglevich István gróf, kit Hencz Károly képviselő párbajban keresztül szúrt. Solt Lajos, a hipnotizálással vádolt tanító. Országos tornaverseny. A munkácsiak felvonulása a Nagykörúton. A T. V.-L. saját fényk. pill. felv. Egy elvonuló tornászcsapat az éljenző közönség előtt meghajtja zászlóját. A T. V.-L. saját fényk. pill. felv.