Tolnai Világlapja, 1907. július-szeptember (7. évfolyam, 27–40. szám)

1907-06-30 / 27. szám

1056 TOLNAI VILÁG­LAPJA van elnökölt és egymásután 14 horvát képviselőtől vonta m­e­g a szót, hogy a további erőszakoskodások­nak elejét vehesse. Legtöbb bajt okozott Potocs­nyák Ferencz, akit a mentelmi­ bizottság 30 napi kirekesztésre itélt, de a Ház ezen ítéletet megvál­toztatta s megelégszik azzal, ha Potocsnyák a Há­zat megköveti. Potocsnyák azonban ahelyett, hogy jóvá tette volna hibáját, elkövette azt az ujabb vakmerőséget, hogy egy bécsi lap hasábjai oly értelmű­ czikket Potocsnyák Ferencz, horvát képviselő, ki a horvát obstrukció alkalmából, magyarellenes beszédével nagy megbot­ránkozást keltett. Rakovszky Potocsnyá­kot a mentelmi bizottság elé utasította. A mentelmi bizottság 30 napi kizárásra ítélte Potocsnyákot, de a Ház ezt az ítéletet megváltoztatta és arra kötelezte a horvát képviselőt, hogy a Házat kö­vesse meg. Potocsnyák azonban ennek sem tett eleget. Ez a viselkedés nem lepte meg a horvátokat, mert Potocsnyák hasonló módon viselkedett a horvát tartománygyűlésen is, ahonnan 70 ülés­ből rekesztették ki, s megvonták tőle az ügyvédi gyakorlatot. Att, hogy ő nem ismeri el a magyar képviselőház bíráskodásnak jogát maga fölött. Az obstruáló hor­vát képviselők csoportképét itt mutatjuk be olva­sóinknak. Az obstruáló horvát képviselők: 1) Vaszo Muacsevics, 2) gróf Kulmer Frigyes, 3) Gyalszky Babics Lyuba, 4) dr. Lukinics Ede, 5) dr. Surmin György, 6) Penyics Bogoszláv, 7) Bedekovics György, 8) Czerovácz György, 9) dr. Medakovics Bogdán, a horvát országgyűlés elnöke, 10) dr. Novoszel Máté, 11) Ilics Gedeon, 12) Budi­szavljevics Bude, 13) Pribicsevics Szvetozár, 14) dr. Mazsuranics Bogoszláv, 15) dr. Magdics Péter, a zágrábi egyetem rektora, 16) dr. Bauer Antal, 17) dr. Kraszo­jevics György, 18) dr. Liszovacz Mladen, 19) Supiló Ferencz, 20) dr. Larkovics Iván, 21) dr. Popovics Dusán, 22) dr. Grahovác Mirkó. Rakovszky István, a képviselőház alel­nöke, ki a horvát obstrukció alkalmá­val egymásután tizennégy horvát kép­viselőtől vonta meg a szót és Potocs­nyák Ferencz horvát képviselőt a men­telmi bizottság elé utasította.

Next