Tolnai Világlapja, 1937. január-március (37. évfolyam, 1–14. szám)
1937-03-31 / 14. szám
0 TOLNAI VILÁGLAPJA A BÉCSI BÚTOR ÍRTA: MÓRICZ ZSIGMOND Zsuzsi néni kofa volt. Paprikáskofa a Nagypiacon. Ott szokott árulni a Csapóc ucca szegletein. Hát bizony keserves egész nap ott ülni, de nem egészségtelen, meghízik és megokosodik attól az ember. Zsuzsi néni is már olyan okos, hogy többet tud az eszinél. Hogyne, mikor csak úgy olvassa az Újságokat egyremásra, mert mindenikkora vesz valami újságot, osztán az kézrül-kézre megy. Zsuzsi néni mind elolvassa az utolsó betűig, már akár érti, akár se. Egyszer csak nagy dolgot lel az újságban, valami pesti újságban, ott, ahol az igazán érdekes olvasni valók vannak, hátul, a hirdetések közt. Valami bécsi gyáros egy egész bútorzatot kínál, asztalt, széket hatot, dívánt, sifont kettőt, ágyat kettőt, de még éjjeliszekrényt is, meg még sok mindent, szóval egy teljes berendezett hálószobát és ebédlőt tizenhat forintért. Zsuzsi néni elolvasta először duruzsolva, azután egészen fennhangon, utoljára a szomszédasszonyának torkaszakadtából kijabálva. — Hallottak-e már ilyent, pedig nyomtatás nem haduval ! Tizenhat forintért ennyi meg ennyi bútort ! Ezek a cádár asztalosok mit nem kérnek érte, lám az a belga nyelvű Kappan Győrffy csak egyfiókos ládáért elkér mai időben öt pengőt ! Mindenki csudálta a dolgot s egész délelőtt erről beszéltek a paprikáskofák egy-egy szót áthajdászva egymásnak. — Jó van-e nekem, ha mernék hinni a németnek ! — mondta Zsuzsi néni s nagyon bólogatott hozzá. — Bizony hallom, hogy a gyalog szarka, gyalog sátán ma megjárta az útját ! — mondta a jobbkéz felőli szomszédasszony. — Jaj galambom, túl vagyunk már azon, vasárnap kihirdetik az ispirálytemplomba a gyerekeket — vallotta be Zsuzsi néni. — Most már csak azt vana jó tudni, hogy lehet, ez valóság ! ez a bútorhistória, mer azt jó van tudni ! — Nagy a világ, minden megeshetik ! — mondta a balkéz felőli szomszéd. — Még e csak a tubák ! ha ezt én megvenném a lányomnak, egy gyermekemnek ! De ha el nem sül, akkor megráz engem az én uram, mint Krisztus a vargát.— Nem kell elbe tálalni neki, csak fia mán meg is vette kied. Akkor aztán bá bika veres bornyú így tárgyalgatták a dolgot, míg délére csakugyan azt mondta Zsuzsi néni, hogy : — No hát egye meg a Mándoki uram fenéje, én megpróbálkozom a nímettel. Nem is kárhoztatom én az embert előre, nem vadítom, nem mírgesítem, majd csak lesz, ahogy lesz. Elküldöm postán a pszt, osztán csak írom két lába. Törvényes világot ilünk mán. 20 Úgy is tett. Attól kezdve mindennap erről beszéltek a paprikáskofák. — Aj, az Isten áldja meg azzal a németet — mondta Zsuzsi néni,— még a hét csonttyát is, hogy az ilyen jól kisegíti a szegény embert a csávából. Tudom, fognak szájat tátani a debreceni népek, ha meglátják az én lányom bútorát, mégpedig „mindent a legfinomabb kivitelben". Otthon nem szólt egy árva szót se, csak mosolygott a szája szögletében, mikor bútorral, miegymásról beszéltek. Hát egyszer csakugyan jön ám a postáról az írás, hogy megérkeztek a bútorok. Teremtő egy isten, milyet fordult egyszerre Zsuzsi nénivel a piac. Majdnem teleszórta örömiben minden emberfiának szemit-száját veres paprikával. Bezzeg most sietett ám haza, megmutatni a levelet az urának, meg a gyerekeinek. Világos, hogy örült mindenki a szerencsének, de kivált Julis majd kibújt a bőriből, hogy neki olyan ilyen-amolyan bútora lesz. Lett is tanácskozás, nagy, hogy hozzák haza. Andrisnak a vőlegénynek mindenesetre ott kell lennyi, a sógornak is van talyigája, hát a három talyigán majd csak hazahordják. Fel is pakoltak mingyárt a talyigákra s meg sem állottak a postáig. Csak a sógor ne lett van olyan irigy kutya, egész úton bökögetett holmi piszkáló szókat. Hiába, nyakóc ember volt, az ijenektül meg az Isten őrizzen. De Andris mindig odasózott, nem hagyta a napot. — Vasúton kék annak gyünni !— mondta például a sógor. — Ki fene hallott még ilyet, postán annyi bútort ! — Csakhogy nem parasztbútora, hanem úri jószág ! — kente oda Andris, amire nem is volt mit mondani. Bekászolódtak a posta udvarára. Zsuzsi néni, meg Julis, meg Andris, meg az apjuk, no meg a sógor. Egész deputáció. Hát egy postás beigazíti őket valami szűk rácsos helyre, hogy ott megkapják, amit keresnek. Zsuzsi néni büszkén dugja be a rácson a céduláját, csak a sógor pusmogott. — Megeszem én azt a bútort, ha annak tajiga kell ! — Ugyan ne izgágáskodjék be — szólt rá nagyralátni Andris, hátral van valahin a komorába ! Kacagtak egyet a nagy bizalmúak, a postás csak felemel egy csomagot a földről s elébük teszi. . . — Hát ez mi — kérdi Zsuzsi néni s levegő után kapkod. Ez a maguk csomagja. — Csomag ! A nyavalya álljon bele, nem csomagi gyúttunk mink, hanem bútorír ! — Hátsz az van benne. — Mi ? — Rá van írva, hogy bútor van benne ! — Miféle bútor ? — Olvassa el , bababútor! — Mán hogy bábu ? — Az. Ugy megnémultak mindnyájan, de még a sógor is, mintha megsimította volna őket egy kis lapos guta. Az apjuknak jött meg először a szava, az is csak ennyit mondott : — A nyüstyit neki ! Asszony ! Gyere csak haza ! Elkullogtak szégyenszemre, mintha mindnek az orra vére folyna, Ivilis fogta a csomagot s cipelte a két szoba bútort könyvedző szemmel. Zsuzsi néni azonban minekelőtte hazament volna, ahol ott is menthetetlenül várt rá a bot, a görbe, a nagyerdőn nyesett , ment elébb a piacra, hogy ha már a szégyen megvan, legalább ne más kárálja ki a nagyvilágnak ! Ne a sógor, aki úgyis elhiteli még ma, az Isten tegye a villahajtóba. Hát inkább ő maga tette csípőre a kezét s megeresztvén hangját, az egész piacnak kitálalta keservét szívének : — Hej, a hóhér pofozza fel a büdös németjit, kibánt az énvelem, törje ki a kappáré, egye meg a féreg, hűljön rá a bűr ! Küldött a nekem bútort: az Isten Istene ne legyík, nyakval ájjon belé, a rossz verje meg. De micsoda bútort, fusson ki a szeme, törjön el a bokája, száraggyjon le a kezeszára ! Bábunak való bútort, rogyassza rá az Isten az eget, akassza keresztül benne a karót, boriccsa gyászba a fekete fenével ! az én tizenhat forintomért I gebeggyen meg, szivembül kívánom, törjön ki a nyaka, fusson ki a szeme ! Az én drága tizenhat forintomért I fiadzik bele a kutya a lelkibe, az Isten fűjje fűbe, a fene essék hasra vele, az én tizenhat forintomért ! Elsüllyed a fáraók piramisa, az emberi tudás hatalmas épülete mellett s ezt az épületet játszva megismerheti Tolnai Világlexikonából. Gyilkosság 1&l£OlÚl2€iSl James Hilton azok közé az angol írók közé tartozik, akik nagy sikerrel művelik a bűnügyi regényirodalmat. Egész sereg kitűnő regénye gazdagítja az e téren bővelkedő angol nyelvű irodalmat. Leghíresebb műve a Gyilkosságg az iskolában, mellyel bemutatkozik a „Világkönyvtár" olvasóinak. Három titokzatos haláleset veri fel az oakingtoni iskola megszokott, mindennapos csöndjét és nyugalmát. Vaksötétben, tapogatózva folyik a hivatalos nyomozás, míg végül a „vén diák" bekapcsolódása révén a borzalmas titok nyitjára bukkannak. A minden elképzelést felülmúló drámai bonyodalmak után világosodik meg a szörnyű hármas haláleset rejtélye. Izgalmasabb és mozgalmasabb bűnügyi regényt nem igen olvastunk, mint a „Gyilkosság az iskolában." A regény most jelent meg a Világkönyvtár közkedvelt könyveinek sorozatában. Egy-egy pompás, vászonkötésű regény ára Budapesten 48 fillér, vidéken 58 fillér.