Tolnai Világlapja, 1939. július-szeptember (41. évfolyam, 27–39. szám)

1939-08-09 / 32. szám

DRÁMÁK A TÖRVÉNY ELŐTT Tanúból vádlott A vádlottak padján erdőőri egyenruhába öltözött zömök férfi ül, akit a királyi ügyész azzal vádol, hogy orozva megölte gazdáját, Kárpáthy Sándor kamarást. A legény a ki­hallgatás során keményen tagadta a gyilkos­ságot, hiába tárta eléje az elnök, hogy az áldozatban talált golyó pontosan beleillik az ő puskájába. Most a tanúk kihallgatása folyik. Elnök f a tanúhoz­ : ön, ugyebár, unoka­öccse a megboldogultnak ? Közvetlen tanúja volt a gyilkosságnak, mondjon el tehát mindent, amit bűnügyre vonatkozóan tud. Tanú (nagyon elegáns, sima beszédű, de szúrós tekintetű fiatalember. Nyugalma eről­tetett) : Mint minden esztendőben, ezúttal is meglátogattam nagybátyámat a birtokán. Nagyon szerettem a boldogultat, ő is ked­velt engem, így ez a látogatás rendszerint négy hétig tartott. Ezalatt az idő alatt segítettem az irodai munkákban, rendbe­hoztam a gazdaság könyveit, elvégeztem a felgyülemlett levelezést... Elnök: Szóval, a legteljesebb harmóniá­ban élt a megboldogulttal ? Tanú (felkapja a fejét): Természetesen, hiszen már az előbb említettem, hogy rokoni szeretettel szerettük egymást. A tragikus estén is együtt vacsoráztunk a kastély terraszán. Nagybátyám jókedvű volt, kato­nahistóriákat mesélt fiatal korából és állan­dóan ugratta a másik vendéget, egy nyugal­mazott főszolgabírót. Étkezés után csende­sen borozgattunk. Tizenegy óra lehetett, amikor hangokat hallottam a közeli bokrok irányából. Leszóltam : — Ki jár a parkban ? Miután nem kaptam választ, lesiettem a lépcsőkön és a bokrok felé tartottam. Abban a pillanatban lövés dördült, hallottam nagy­bátyám fájdalmas kiáltását, hallottam a főszolgabíró riadt hangját, visszatértem tehát a terraszra, ahol iszonyodva láttam, hogy szegény rokonom feje csupa vér. Az előrohanó cselédséget utasítottam, hogy fussanak doktorért, csendőrért, magam pedig besiettem nagybátyám szobájába, felkaptam ■egy puskát és lerohantam a parkba, hogy fel­kutassam a gyilkost. Elnök: Az iratokból látom, hogy élőlényt nem talált a bokrok között, de talált egy rézhüvelyt, amelyet átadott a csendőröknek és amely nyomravezette a hatóságot. Tanú : Igen. A patrón ugyanis karabélyba való lövedék volt, már pedig azt tudtam, hogy az uradalmi erdőőr kimustrált katonai karabélyt kapott nemrég a nagybátyámtól, így hát nem kellett messze mennem az össze­függésért. Elnök­ ön a csendőrségen azt is vallotta, hogy az erdőőr haragudott a gazdájára, mert az megszidta. Tanú: Ez is igaz. Szegény nagybátyám aznap délután alaposan lehordta vala­milyen mulasztás miatt és megfenyegette, hogy elbocsátja állásából. Elnök (a vádlotthoz): Álljon csak a bíró­ság elé! Hallotta a tanúvallomást. Még mindig tagad ? Vádlott (önérzetesen): Én nem tagadok, nagyságos uram, én csak a magam igazát védem. Mivelhogy nem követtem el a rám­rótt gyalázatosságot, hát minden erőmből védekezek ellene. Az igaz, amit itt a fiatal méltóságos úr mond: a patrón az én pus­kámba illik, de illik szegény jó gazdám karabélyába is, mivelhogy két ilyen kimust­rált katonapuska volt a birtokon. Egy nálam, egy az öreg méltóságos úrnál. Az is igaz, hogy aznap megszidott az öreg méltóságos úr. Megszidott, mert a fiatal úr azzal bosszan­totta fel, hogy reggel két macskát is látott a fácánosban. Éppen költés ideje volt, olyankor százszorosan kártékony a macska a fácánosban, persze, hogy felzúdult az öreg méltóságos úr. Pedig nem volt igaz, nem járt az akácosban még egy fia-macska sem. Zsebre tettem a szidást harag nélkül és mentem a dolgomra. Elnök: De nem tudott alibit igazolni. Vádlott: A csendőrök meg a vizsgálóbíró urak is kérdezték, hogy mit csináltam a kérdéses időben. Mit csináltam volna ? Az erdőt jártam, ahogy a kötelességem parancsolta. Elnök: Van rá tanúja ? Vádlott: Bizony nincs. Este és éjjel senki se kóborolhat a vadaskertben, én hát nem igen találkozhattam becsületes emberrel, legfeljebb orvvadásszal. Azok pedig nem merik odadugni az orrukat, ahol én járok. Elnök : Üljön le ! Megállapítom : a szembe­sítés eredménytelen maradt. Nekem nincs több kérdésem a tanúhoz. Királyi ügyész úr kíván kérdezni ? — Nem. —• Védőügyvéd úr ? Igen ? Tessék ... parancsoljon ! Védő (a tanúhoz): A tanú úr, mint az elhunytnak legközelebbi rokona és örököse természetesen gyakrabban látogatta a meg­boldogultat, de a látogatások mégis hosszabb, mondjuk, néhány hónapos időközben tör­téntek. Mivel magyarázza azt a különös körülményt, hogy ezúttal, már az egész májust lent töltötte a birtokon, június 12-én ismét megjelent ott ? Tanú (kis zavarral) : Nagybátyám egyik levelében panaszkodott, hogy halálfélelmek gyötrik, nem szívesen él egyedül. Védő : Láthatnám azt a levelet ? Tanú: Sajnos, elraktam valamerre. Ke­restem már, de sehol sem találtam. Védő: Május 31-e és május 12-e között nem történt valami, ami szükségessé tette, hogy ön sürgősen felkeresse a nagybátyát ? Tanú (nyugatalanul): Nem értem egé­szen a kérdést. Védő : Egy fontos megbeszélésre gondolok vagy egy sürgős tárgyalásra ... Tanú: Nem, ilyen nem történt. Védő : Talán egy­­ váltólejárat ? Tanú (riadtan): Váltólejárat, az volt. Június 15-én lejárt volna egy váltóm, ame­lyen szegény nagybátyám szerepelt kezes­ként. De emiatt nem kellett volna vele beszélni. Védő: Hátha mégis. Ahogy én azóta meg­állapítottam, az öreg, konzervatív föld­birtokos elvi ellensége volt a váltónak. Soha­sem írt alá váltót. Tanú (felcsattan) : Bocsánat, ezt aláírta. Védő: Ne tessék méltatlankodni ! A váltó, amelyet már csak a hagyaték felszámoló­jának prezentálhattak, itt van az iratok között. Én voltam bátor az aláírásról fotó­kópiát csináltatni és azt egy írásszakértőnek megmutatni. A szakértő szerint a váltón szereplő aláírás nem származik a megölt földbirtokos kezétől. Elnök: Tessék becsatolni a szakértői véleményt (összesúg a társaival), a bíróság úgy határoz, hogy az aláírást a hites tör­vényszéki szakértővel is megvizsgáltatja. Tanú (önérzetesen) : De engedelmet kérek, a védő úr itt most úgy akar beállítani enge­­met, mint aki visszaéltem szegény nagy­bátyám nevével. Gyanúsítson meg nyíltan, TOLNAI VILÁGLAPJA hogy én hamisítottam a váltóra a nevét, vagy azt állítja talán, hogy én magam öltem­ meg a rokonomat, attól félve, hogyha a hamis váltó eléje kerül, engem kitagad. Tessék, itt úgy látszik mindent szabad ! Elnök : Rendreutasítom ! A bíróság előtt nem szabad mindent. Amit a védő úr tesz, ahhoz törvényes joga van. Nyugodtan kér­dezhet, önnek felelni kell. De úgy látom, kissé idegesítik ezek a kérdések. Védő : Még csak egy körülményt szeret­nék tisztázni. A megboldogultnak volt egy Hektor nevű vadászkutyája. Úgy hallom, kitűnően dresszírozott állat. Vadászat után puskát, tarisznyát a helyére vitt, a lőtt vadat kicipelte a konyhába, a maradékot elhelyezte az éléskamrába. Így van ? Tanú : Igen, Hektor pompás vadászkutya, bár ezekről a különmutatványairól nem tudok. Védő: Dehogyis nem tud. A vádlott is, más is vallotta, hogy ön is többször vadá­szott a kutyával s ugyanakkor ön is elvé­geztette az állattal az imént elmondott mutatványokat. Tessék nekem megmondani, hol volt a kutya akkor, amikor ön először elment­ a parkba, hogy megnézze, ki jár a bokrok között ? Tanú: Ott feküdt a gazdája lábánál. Védő : Úgy van, de ön magával füttyen­­tette, erre a szintén jelenvolt főszolgabíró pontosan emlékezik. Elnök : Mennyiben fontos ez ? Védő: Majd rátérek, nagyságos elnök úr ! (A tanúhoz.) Amikor a gyilkos lövés eldör­­dü­lése után ön parancsot adott a cselédség­nek, hogy hívjanak orvost, ön berohant fegyverért. .. Tanú: Úgy van. A karabéllyal tértem vissza, annak a karabélynak a párjával, amely az erdőőrnél volt. Ezt bizonyítani tudom a béresgazdával, mert ő töltötte meg számomra a fegyvert. (Gúnyosan.) Ezzel, sajnos, megfosztom önt attól a tév­eszméjétől, hogy én lőttem le a nagybáty­­mat. Tanúk bizonyítják, hogy a fegyver nem volt nálam, amikor a kertből visszajöt­tem és ismét tanuk bizonyítják, hogy a kara­bélyt a szobából hoztam ki, amikor a gyil­kos üldözésére indultam. A béresgazda mind­erre megesküszik. Védő: Erre a becsületes magyarra ne 45 I I SZELLŐZŐ CSŐVEZETÉK, légoltalmi célra rendkívül alkal­mas, Tolnai Világlapja nyomdai üze­méből lett A csövek össz­leszerelve, GI3Q00 hossza 25 folyó­méter. Egyik része 36 cm átmérőjű, míg a többi 22 cm átmérőjű. Ezen­kívül rendelkezésére állanak a hozzá tartozó könyökök és idomdarabok. Ezek a csövek elsőrangú állapotban vannak, feketére mázolva. A vételára kg­-ként 1 pengő 20 fillérbe, került, melyet 55 fillérért adunk el kg-ként. Ez egy igazán ritka alkalom. Az ér­deklődőknek további részletes felvi­lágosítást ad Tolnai Világlapja kiadó­­hivatala, Bpest, VII. Dohány u. 12. , KÖZPONTI, PORSZIVATTYÚ motorikus meghajtásra töm­lővel és portartánnyal, de mo­tor nélkül 85 pengőért eladó. VII. Dohány u. 13. Portás.

Next