Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-04-22 / 17. szám
17. ’szám. Szegzárd, vasárnap 1877. április 22-én. Kiadóhivatal: egyesületnek hivatalos közlönye. Ötödik évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre ... 5 írt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — 10 „ Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejes-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési díjak hiányosan számíttatnak. megjelen: betétiként egyszer, vasárna.». Széchényi utcza 172. szám, hova az előfizetések,'‘MűMezmények *'eS felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának s a Tolnamegyei Az uzsoratörvény remélhető következményei. Országgyűlésünk ez évi ülésszakát találólag jellemezte valaki a dolce- fai, mente és napidíj felszedés korszakának. Nagyon sok tekintetben lehet igaza. Annyi, ugyan áll némileg, hogy mi vidéki halandók a magasabb politikai köröktől távol lévén, nem is sejthetjük azon nagy horderejű indokokat, melyek képviselőházunknak a dicséretesen keresztülvitt dolce far niente-t javasolták; mégis azt hisszük, hogy csupán a decorum kedvéért is valamivel többet lehetett volna a lefolyt három hónapocska alatt lendíteni. A fővárosi sajtónak egy része nem egyszer megbotránkozását fejezte ki e csekély munkásság fölött s rámutatott azon javaslatokra, melyeket amaz idő alatt letárgyalni lehetett volna is, kellett volna is. Többször felemlítette a 9 év óta vajúdásban levő középtanodai törvényjavaslatot s e figyelmeztetésre az igen tekintélyes tagokból álló tanügyi bizottság tett is annyit, hogy egy ülésen hozzákezdett a törvényjavaslatnak első czikkelyéhez, azonban az e fölött való vitatkozásban annyira kimerítette erejét, hogy még máig is a harcz fáradalmait piheni s kilátás sem mutatkozik rá, hogy mostanában felocsúdjék szundikálásaiból. Egyébiránt nincs is e javaslatnak értelme most, gondolják a képviselő körök, s életbe úgy sem léphet mostanában, mert az államnak arra nincsen pénze, hogy a megszűnendő középtanodák helyett vagy újakat állítson vagy meglevőket segélyezzen, jobb tehát ha nincs törvény, mint az, ha a törvény végrehajtására senki sem gondol. Ebben, igazságuk lehet a képviselő uraknak, de talán a most említett javaslaton kívül, tárgyalás alá vehettek volna más javaslatot, minek életbeléptetése nem került volna az államnak új megterheltetésbe ? Azt mindenesetre megvárhatják a m. kormánytól az adózó polgárok, hogy hál a képviselőházat összehívja, foglalkoztassa is, adjon annak munkát, mert a képviselőház együttülése drága pénzbe kerül. Ha takarékoskodunk mindenütt, ahol csak lehet, takarékoskodjunk az országgyűlés költségei körül is és ha nincs teendő, napolja el magát egy időre az országgyűlés, bocsássa haza tagjait, akik a pihenési időben bizonyosan nem szorultak a szegény államkincstár napi díjaira. Ennyit a vidéki közönség hangulatának tolmácsolására. Azon törvények között, melyeket az országgyűlés ülésezésének most említett drága szakában megalkotott, legfontosabb az uzsora korlátozásáról szóló törvény, mely az országgyűlés egyik legközelebbi ülésén hirdettetett ki. E törvény létrejöveteléig sőt vajúdáson ment keresztül a vélemények elágazása miatt. Némelyek igazságtalannak sőt az egyéni szabadság egyenes korlátozásának mondották azt, hogy valaki pénzét — mely éppen olyan vagyona mint bárm más — nem adhatja olyan árért, milyet csak megkaphat érte, — mások nem vártak az alkotandó törvénytől semmiféle praktikus eredményt, mert az uzsoráskodók ki fogják azt játszani, amikor csak lehet A többség azonban — igen helyesen — más véleményben volt, meghozta a törvényt s az folyó évi julius 1-én életbe lép. Mi részünkről nem tartjuk e törvényt oly pari aceának, mely nyomorult, pénz- s hitelviszonyainkat varázsütésre meggyógyítani fogja; de tartjuk; olyan intézkedésnek, mely némileg meggátolja az u. n. kisbirtokosoknak, a lelketlen uzsora által okvetlen bekövetkezendő tönkremenetelét, — oly intézkedésnek, mely felébreszti a népben a már kialvó félben levő törvénytiszteletet s beláttatja azzal, hogy annak a felsőségnek, mely a néptől oly lényeges áldozatokat követel az állam fentartása érdekéből, mégis van egy kis érzéke a nép bajai iránt s azokon ott,ahol csak lehet, segíteni iparkodik. A tárgy, fontosságánál fogva fejtsük ki nézeteinket bővebben. Midőn hazánk újabb alkotmányos életét megkezdette, a nagyobb államok mintájára próbált berendezkedni s olyan formán járt, mint az a fiatal kereskedő, ki kereskedést nyitni szándékozván, mielőtt leendő üzleti helyiségét tüzetesebben megtekintené, megcsináltatja az állványokat, fiókokat s egyéb bolti bútorzatot, megrendeli az áruczikkeket s midőn be akar rendezkedni, akkor látja, hogy az állványok magasak, a fiókok szélesek, sőt azt is meghallja, hogy a megrendelt áruczikkek között olyan is van, miből az ő leendő lakhelyén, éveken keresztül pár krajczárnyi is alig kel el: akkor fog újra hozzá a rendezkedéslysz, az állványokat alacsonyabbra, a fiókokat keskenyebbekre csináltatja, a megrendelt, de * 1 TÁRGZA. Se füle, se farka. (Útirajz. — mázolja Monori.) Különös czim! — mondják némelyek, amint két sorral feljebb tekintve, látják: se füle, se farka. No, ez bizonyosan valami sületlen elmefuttatás lesz, mely nem akarva is meg fog felelni czimének. Ejh ne olvassuk el. Én pedig arra kérlek nyájas olvasó, hogy ha van egy parányi időd a hasznos haszontalanságok tanulmányozására , olvasd el végig e tárczácskát, illetve: nézegesd meg jól finoman látó szemeiddel e talán durva mázolat minden egyes vonásait, mert nem tréfaság lesz, mit most eléd tárok, 1—1 komoly való, siralmas, gyászos történet, még pedig nemzetiségi szempontból! Egy éve múlt már, mikor nem ugyan ilyen tulipánnal érő havazás idején, mint a minőhöz e sorokat írva szerencsénk van,i — hanem rendes, havazni dukáló időben) két jó apró magyar ló röpítvén alattam a szánt egyik szomszédos városkába, Juliánna napra, az után egy szerencsétlen teremtéssel találkoztam, vagyis jobban találkoztunk, mert a szánon egy egész boldog kis család foglalt helyet. A szegény sorsüldözöttel— ki számunkra felkéretődzött — hasztalan kérdezők nevét, rangját, foglalkozását és egyéb életviszonyait , kérdéseinkre mit se válaszolt, néma maradt egész után, csak őszintén hálás pillantásai engedék sejteni, hogy a közelmúltban nagyon boldogtalan lehetett s most, hogy megszántuk öt szánnal, hogy felvevénk magunk közé a még üres helyre, igen jól érzé magát. A kicsiny utazó társaság minden tagja csakhamar bizonyos előszeretettel viseltetett a szerencsétlen idegen iránt, kinek egyelőre közös egyetértéssel — mert nevét némasága miatt meg nem tudhatánk. — Melinda nevet adtunk. (E név tudatja kivel-kivel, hogy a felvett szerencsétlen tehát nő volt.) Melinda különben méltán viselé urias nevét, mert daczára szerencsétlen némaságának, már az első pillanatokban bizonyos nagyúri elegantiát árult el magaviseletével. Hogy többet ne mondjak, az utazó társaság nőtagjaihoz első pereztől fogva előzékenyebb, szolgálatkészebb volt, mint énhozzám; ha valamit úrnőim elejtenek, ő villám gyorsasággal vette azt fel s juttatta kézhez; feltűnően keveset evett, — ezen kivül kissé szeszélyes is volt, mert az egész után, hol beült a kocsiba, hol kiült a kocsis mellé s egész élvvel vizsgálta az előtte ismeretlen vidéket, merre keresztül utazunk. Utunk végeztével — az édes „otthoniban tanácskozónk, hogy mittevők legyünk a szerencsétlen Melindával ? Neveljük-e, tanítassuk-e, vagy minden költséget és fáradságot kimérve, bevárjuk, míg rövid időn találkozank valaki, ki a szegény szerencsétlennek pártját fogja, magáénak vallja s elviszi őt ? Minden hivatalos és hivatalon kívüli körözés, vagy magyarul currentálás, haszontalan volt, nem jelentkezett senki — és mi már Melindát egészen magunkénak tartuk, neveltük, taníttattuk mindenre, mire leginkább szüksége volt. Már magyarul is jól tudott, holott az előtt csak törve ejtett ki pár német és angol szót. Egész gyönyörűségünk tellett benne, — midőn egyszer csak — történetünk kezdete után több, mint egy évre — szép tavaszi alkonyon, úri társaság, nőkből és férfiakból álló, jelen meg tornáczomon, tudakozódva Melinda felöl s állítva, hogy a szerencsétlen teremtés az övék és ők azt ezennel visszakövetelik. Nyissatok ajtót! — mondám — s nagyot fittyentve amúgy magyarossan, elkiáltám : Linda ne, fütty! mire anőek rohanva befutott. Azt hittte, hogy most is sonka-csontot kap. Dehogy! az úri emberekkel érkezett úri nő tartá felé fehér kezecskéjét s Örvendve kiáltó neki: ó meine liebe Sösszi! (Tehát megtudtuk igazi nevét is a talált kiasszonynak!) Linda persze máig elfelejtett németül azon egy év alatt, mig nálunk volt nevelésben, de azért mégis megértett egy két szót a magyar mágnásnő beszédéből, daczára, hogy fülei nem voltak, mikor már hozzám került sem s hizelegve csóválta volna farkát felismert régi úrnője előtt, ha t. i. az is le nem lett volna vágva —rí rangjához illőleg —* 12 3 még kicsiny korában. De bizony neki nem volt: se füle, se farka.! Német kutya volt, de azért sajnálom szegényt, mert soha sem lesz olyan jó dolga spinótos honában, mint az én sonka,csontos konyhám kövezetén. Elvitték bizét s a háládatlan gonosz még meg sem köszönte az egy évi kvártélyt és zsíros nevelést! Pedig mennyit vesződtünk vele, kivált mig nevet tudtunk neki adni. Az eb nevek szótárát betűrendben egészen kimeríténk. Amidor, Allegro, Castor, Pax, Lion, Zsoli, Czukor, Hektor, Thea, Fox, Pindi, Subi, Mitugrász és a jó isten tudja miféle neveket elmondtunk előtte, mig r— egyiket sem értve — végre Lindának kereszteltük. Mi szép név, mégis mi rút hálátlanság! Eddig tart a szomorú történet. Haszontalanság lesz ez és nincs se füle, se farka! most már mondhatod nyájas olvasó, de hasznos tanúságot is meríthetsz e haszontalan históriából, — nevezetesen: 1 ör. Szánnal meg ne szánd a német kutyát, melynek ismertető jele I se füle, se farka, — mert háládatlan lesz hozzád, mint Linda volt a német szó meghallása után. 2- or. Tanulj magyaros prakszist tőlem, kifejtvén Lind german eredetét, felhasználtam a nevelési időt, a nálam töltött egy évet arra, hogy Linda kisasszonyt elférjezvén, egy egészséges him-szülötthez jutottam, ki már csak tisztán magyarul beszélt s kit annyával elvinni nem engedve, tényleg megczáfoltam a ma jus naturális elvet: „accessorium aequitur suum principale.“ 3- or. Soha ne olvasd el az olyan tárczát, melynek czím se füle, se farka; mert sok sületlenséget olvashatsz az okos czimü tárczákból is!