Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-05-04 / 18. szám

az él­­t fához, mely a föld táperejét magá­hoz vonva s az éltető nap melegét fen­­tartva, kiöli maga körül a hasznos nö­vényzetet.“ Bár mily nemes legyen a czél, melynek eléré­sét kitűztük, de ha az a mások érdekeivel ellenke­zik, — nagyon sokat veszt szentségéből. Vagy nem hasonlít-e az említett túlbuzgóság a vallási téren előforduló vakbuzgósághoz?! Tehát nagyon helyesen tenné az általunk igen tisztelt választmány, ha jelmondatául a következő­ket hangoztatná: higgadt megfontolás és ta­pintatos eljárás; és ha ez leend határozataik­nak irányadója, akkor az egyletet folyton a legna­gyobb tisztelet és hódolat környezendi. Végül szabadjon megjegyeznem, hogy hara­gudni emberi, megbocsájtani (Sajnáljuk, de ki kell jelentenünk, hogy ahol bűn nincs, mint ezt a t. czikkíró is állítja, ott megbocsájtásnak sincs helye. A Victorienek.) isteni, és a jótékony nőegylethez sokkal megfelelőbb a megbocsájtó fensége, mint az ember gyarlósága s eszerint az egylet nem fogja visszautasítani Victorien ur békes olajágát, nemcsak azért, mivel az a költészet szelíd virágainak diszke­­retében nyujtatott át, hanem azért is, mivel .... ah!! . . . fiúk pedig győzelem! . mi csak gyenge nők vagyunk; a tér­­teremtés urai. Övék-é a hatalom s a Anita. Különfélék. — A királyi pár ezüstmenyegzője alkalmából a szeg­­zárdi izr. hitközség imaházában tartott isteni tisztelet lefolyását következőkben ismerteti egyik tudósítónk: Folyó hó 24-én már korán reggel a cantori lakon kitűzött nemzeti lobogó mutatá, hogy ma az imaházban szokatlan ünnep lesz. Pontban 8 órakor reggel a helybeli iz. tanítói kar összes tanítványai kíséretében a királyi párnak virágkoszoruk és nemzeti lobogókkal körülvett arczképeivel díszített s fényesen kivilágított imaházban meg­jelenvén, a helybeli izr. cantor ur, a szakadó eső daczára szép számban egybegyült áhitatos látogatók jelenlétében, ér­­czes hangján a frigyszekrény kinyitásával az e napra kü­lön összeállitott könyörgéseket, a királyi hatalom és dicső­ségét zengedező énekeket megkezdé, melyek közöl a 21. és 67-ik zsoltárok, valamint a királyi pár és családja jólé­téért esdő magyar könyörgés kiemelendők. De a mi az ün­nepélyesség fokozására leginkább hatással bírt, az a hely­beli mindkét nembeli izr. tanulókból ez alkalomra alakult énekkar által a tanítók és a cantor közreműködése mellett szép öszhangzattal énekelt Kölcsey „Hymnus“-a és záradé­kul a Vörösmarty „Szózata“ volt. Az egész közönségen meg­látszott a benső öröm kegyeletes bélyege, úgy hogy szá­­mos­ áhitatoskodó szempilláin a lelki gyönyör kénycsepp­­jei ragyogtak. Hogy az ünnep tetézve legyen, az iskolaszék, jóllehet a második félévi előadások ugyanekkor kezdődtek, e napra szünetet rendelt. — Sajtóhiba. Lapunk múlt számában a szegzárdi gyűjtések eredményekép tévesen van 45 írt összeg kimu­tatva, mert 245 frt folyt be. — Válasz a „bírósági jelenetre.“ A helybeli szín­társulat igazgatójától a következő sorokat vettük: T. szer­kesztő ur! Becses lapjának folyó évi 17-ik számában a kü­lönfélék rovatában „birósági jelenet“ czim alatt valaki — nem éppen hizelgő kifejezésekkel élve,-*-.-— oktatásokat ad nekem az emberismeretről. Neki ez állítása­ pedig nevetsé­ges! A per,­mely a helybeli járásbíróság előtt lefolyt, hol Bártfay (Paczona) Antal felperes 39 frtnyi összeget jogta­lanul követelt rajtam — a tanuk egyező vallomása s a já­rásbíróság ítélete folytán az én részemre döntetett el. S az a valaki mégis kardot ránt a felperes vesztett ügye mel­lett! Az ily túlbuzgóság azt hiszem tapsokra nem számít­hat. Vagy nem akarja talán nevezett úr a járásbíróság íté­letét jogtalannak s nem igaznak dedlarálni ? Mert ez már komolyabb következményeket vonhatna maga után. Kérem t. szerkesztő urat, becses lapjában e nyilatkozatomat közzé­tenni. Szegzárdon, 1879. ápril 30-án. Maradtam kiváló tisz­telettel Kovács Mór, színigazgató. — A színházban. Ne mondja senki már most, hogy közönségünk közönyösségei viseltetik a színészet iránt. Ez alaptalan vád volna. Megmutatta a lefolyt héten, hogy ér­deklődik a színügy iránt, annyira, a­mennyire a jelen vi­szonyok közt érdeklődni lehet. Elhisszük ugyan, hogy szí­nészeink még sincsenek meg elég a jövedelemmel. Azonban engedjék meg őszinteségünket, ha kinyilvánítjuk, miszerint működésük eredménye, — néha a közönség rész­vételével sem áll mindig arányban. E megjegyzést ne ve­gyék zokon. Tapasztalhatták e lap részéről is, hogy mindig meleg hangon és jóakarattal emlékezett meg a színházról. Azt felelhetnék önök, hiszen az kötelessége is egy provin­­cziáüs lapnak, hogy ne szigorú mértékkel mérjen és lehe­tőleg gyámolítsa a vidéki szinügyet, a közönséget a szín­házba édesgesse, szoktassa,­­ nem pedig elriasztani igye­kezzék. Helyesen van. Csak egyet nem kell felednünk. Azt, hogy a mi közönségünket szoktatni nem lehet. Bizonyára nem kerülte ki Önök figyelmét, hogy itt mindég egy és ugyanazon közönség jár, — igen csekély kivétellel, — a színházba. S milyen közönség ez? Önálló és művelt. Nincs karzati közönség, nincs az a jómódú, sötétkék magyar dol­mányban járó földmivelő, — sem az a százrétű, kurta szok­nyás, kerek tagú női közönség, mint az alföld­ön mindenütt; még iparosok, kereskedők sincsenek — sokan. Nos, tehát ennek a mi közönségünknek egy bibéje van. Nem hisz a reklámoknak feltétlenül. Hiába van lapidáris betűkkel nyom­tatva a szín­lapon: „kitűnő színmű, nagyszerű dráma“ stb. értékére szállítja le a kifejezéseket. Csak azt kívánja, hogy jó színművek, jó előadás által érvényesüljenek. Elen­gedi tehát az úgynevezett jogos, új darabokat is, melyek oly sokba ker­ülnek, és igen gyakran alig érnek egy hajító fát, a­mi ismét nem azt jelenti, hogy olyan „Vas álarczés“ — korabeli darabokat adjunk elő. Ügyes tapintatosan össze­állított műsor, — s ha nem is művészi, de lagalább jól összetanult előadás, ez volna a jelszó. Örömmel írunk például a múlt heti előadásról, — kétszeres oktyil , mivel a színházlátogatók is — általában — meg voltak azokkal elégedve s a színészeknek sem lehet panaszuk a n.­é.­kö­zönség ellen. A „Női harcz“ csakugyan sikerült, s bevált díszelőadásnak. Városunk lakossága, az átlat is bemu­tatni kívánta hódolatát a felséges királyi pár iránt, hogy ezüstm­enyegzőjüknek ünnepén, daczára a kellemetlen időnek — tömegesen jelent meg a színházban, hol alkalma nyílt azon szivből jövő kívánságát hangosan is tolmácsolni, hogy éljen a király! éljen a királyné! éljen a királyi csa­lád ! A darab kezdete előtt a színtársaság összes tagjai élükön az igazgatókkal ünnepélyes öltözetben a „hym­­nust“ énekelték, a csinosan feldiszitett színpadon, melynek hátterében az uralkodó életnagyságu arczképe, valamint a királyné­é is virágfüzérekkel övezve, — volt látható. Évek végivel kigyult a bengáli fény s a színészek a királyi pár arczképei felé fordulva­ meghajoltak. A közönség lelkesült éljenzése és üdvözlő zene kiséretében, a függöny legördült. Seribe „Női harcz“-a olyan, mint többi darabjai általában, szellemes, üde és finom. Igazi salon-darab, melyben a leg­előkelőbb művésznők és művészek szokták ragyogtatni, — hol alkalom nyílik a színésznek azokat a kedves, kis voná­sokat, miket m­ange-nak neveznek, — úgy tömörítni egymás mellé, hogy azok az elénk állított képnek magyarázatául is előnyére szolgáljanak; hol alkalom nyílik gyöngéd színek­kel is úgy árnyalni, hogy az ábrázolt alak fényesen dom­boruljon ki. És ez a nehéz darab mégis jól sikerült s pe­dig csak azon egyszerű okból, mert összetanulták s hangu­lattal, kedvel játszották. Antreval grófnő szerencsés sze­­mélyesítőt talált Györffyné aszonyban, érzelemmel s fi­noman játszott. A kis Arday Ida kedves rokonszenves Leontint állított elénk; Gerő (Grignon),Kovács (Montri­­chard báró) szerepeiknek megfelelőleg jó és illendő ala­kításokat mutattak be; Hegedűs (Flavigneul) szintén be­illett a keretbe,­­­ csak egy kissé lágymeleg szerelmű ifjú ur volt. Ott is, a­hol elbeszéli a grófnőnek, mint fosztják meg a derék Lepier grófot rendjeleitől, ezt a derék tábor­nokot, a katonát, kit megölni lehet, de meggyalázni nem , egy kis tűzzel kellett volna előadni. — A mi a tűzoltó­kat . . . akarom mondani, a dragonyosokat illeti, ezekről ez alkalommal, nem lehet írni semmit. Annál többet lehetne a szombati előadásról, mert akkor nagyon jól mulattunk — egy szomorújátékon. Azaz, hogy: nem is szomorú­­játék volt az, — csak a játék lett szomorú. Mondjuk, erről az előadásról sokat lehetne írni, de nem merjük magunkat kitenni a veszedelemnek. Oldalnyillalásunk nagyon aggaszt, mely a „Koldus nő“ előadása óta rajtunk erőt vett. Tehát csak röviden. Műkedvelők voltak szívesek játszani ezen da­rabban, hogy biztosítsanak a jutalmazandó (Györffyné) számára egy kis — anyagi eredményt. Hát hiszen biztosí­tottak is. Csak az a kár, hogy mi magunkat nem assecu­­ráltuk jó előre, így aztán az lett a vége, hogy máig is cu­rálni kell magunkat, — a nevető görcsök ellen. Eleinte csak minden jól ment, hanem mikor már egyik műkedvelő barátunk nagyon akart drámázni, akkor olyan tréfás mozdula­tokat tett, olyan szörnyű szomorú arczot vágott, hangját és a jobb lábát úgy rezegtette, hogy mindenkinek könyet csalt szemébe és sokan meg voltak indulva. Hiába igyekezett egy másik­­ a nyomába hágni, neki már csak félig si­került a mulatság. A harmadik műkedvelő Takács úr volt ő megállta helyét, mindaddig mig Miska inas ki nem mozdította helyéből. Hiába: les extremes se touchent. És a szomorút a vidámtól, il my a qu’un pas. Elismeréssel szól­hatunk azonban Spindlbauer Irén kisasszonyról, ki Stolberg Leopoldine szerepét kedvesen és értelemmel ját­szotta. Györffyné pedig szép játékáért megérdemelte a zajos tapsokat és a szép koszorút, mely a második felvonás végén repült lábaihoz. Kósza Jutka, Lukácsinak ismét most produkált, gyengécske népszínműve­ adatott elég jó előadásban. A szereplők közül Gerő (a tót), Ardai Ida (a czímszerep) Némethy Lenke (Figuráné) és H­egedü­s (Figura) érdemelnek kiváltkép dicséretet. Csók­ás­né csinos jelenség, azonban nagyon sajnálja a hangját. Minek az ? — Kedden szép közönség jutalmazta meg Ardai Idát ki meg is érdemli, hogy kegyencz legyen. Szorgalmas, tehetséges ked­ves leány. Örömmel nézi mindenki játékát, mely természetes értelmes és kifejező. Méltó leánya anyjának. Most a „Hamupi­pőkédben ragadta el közönséget. Nagyon jó választás részéről. De ez az előadás egészben véve is jól sikerült. Rózsáné (Ursulya, nevelőnő) jó alakítása valóban dicséretet érdemel. Némethy Lenke kis szerepét is jól, kedvvel játszotta. A növendékek közül még a kis Bátori Erzsi tűnt ki bátor és ügyes föllépésével. Hegedűssel (Buchenau gróf) is meg lettünk volna elégedve, mert ő az, ki mindig jól tudja szerepét és értelmesen is játszik, csak volna egy kis tüze. Olyan fiatal embernél, a­ki szerelmes rollokat művel, szé­gyen ám, ha olyan nyim-nyám módon fejezi ki érzelmeit. Midőn Hamupipőkének megmagyarázza a szerelmet s be is vallja, hogy szerelmes, mennyi érzelemmel, hévvel s élénk­­séggel lehetett volna azt tenni! . . Igyekezzék tehát, hogy jövőre elmondhassuk: ohó, most hévvel játszik, már ég! va­gyis az egyszeri deák fordítása szerint: jam coelum! — Ilügyészről írják nekünk: Folyó évi ápril hó 27-én a szegedi árvízkárosultak javára gyermekek által, tartott műkedvelői előadás alkalmával tisztán 90 frt folyt be, ehhez járultak mint felülfizetők: Kiszling Ferencz 4 frt 50 kr. Oppenheim S. 1 frt. Grier Ignácz 1 frt. Forgách Antal 1 frt. N. N. egy ezüst frt. Breining Péter 2 frt. Hunyadi Ká­roly két ezüst frt. Streicher Péter 50 kr. Rausz Antal 50 kr. Kahn Lázár, Tausig Jozefa 50 kr. Deutsch Mihály 70 kr. Dr. Korbulyné 40 kr. Hahn Adolf 20 kr. Domsits László 30 kr. Szepesy L. 30 kr. Schwartz Muki 20 kr. Az estély fénypontja a műkedvelői előadás volt, az egyes szereplők bírálati méltatását mellőzöm, de elmondható, hogy folyéko­nyabb s egyöntetűbb előadást ily korú műkedvelők, mint Korbuly Mariska, Wurm Giza, Deutsch Ödönke, Hobl Frida, Keresztes Mihály és Forgách Aladár mindannyi alig 10—12 évesek, — keveset jegyezhet fel a műkedvelők története. A szavalok mindannyi kitűnő képességet ígérnek, mindenek fölött a legnagyobb érdem Baumgarten Adolf rendező urat illeti, mert a gyermekek fáradhatlan betanításán kívül a ne­mes czélt tökéletesíteni óhajtva, adta nagy tetszés közt „Hu­­nyady László“-t s eljátszá az „ Őrület“-et szakképzettséggel, hogy becsületére válna bármely a szini pályán folyton működő szereplőnek. A közönség által a szerencsétlenek érdekében tanúsított áldozatkészségen kívül Herman Ferencz urnak az érdeme, hogy a termet s szipadot ingyen átengedé e czélra. Hőgyész, 1879. ápril 29-én. Wolffart János. — Folytatása a szegedi árvízkárosultak javára Szeg­zárd nagyközség elöljárósága részéről gyűjtött s 1879. évi mártius hó 26-án a nagyméltóságu m. kir. belügyministe­­riumhoz felküldött 188 frt 88 kr, 2 db. ezüst forintos, 1 db. régi ezüst huszas és 1 db. 20 frankos arany adományoknak. Majer Antal és neje Arlow Mária szab. tanintézetük növen­dékeinek adománya összesen 25 frt . kr. 1 db. ezüst frtos és 1 db. ezüst huszas — ehhez járultak: Majer Antal 1 frt. Máj­er-Arlow Mária 1 frt. Nel Lujza 1 frt. Klieber György 20 kr. Zarabay testvérek 1 frt. Jasek Lujza 1 frt. Hayt Gizella 30 kr. Hayt Maris 30 kr. Niesner Anna 60 kr. Ko­vács Málvin 50 kr. Reinrath Jozefin 50 kr. Bauer Emma 50 kr. Parti Laura 50 kr. Horváth Julcsa 10 kr. Ifj. Hor­váth Maris 10 kr. Schöner testvérek 40 kr. Laky testvérek 40 kr. Ferenczy Katalin 50 kr. Hély Ferencz 50 kr. Län­derer testvérek 40 kr. Fejős Imre 1 drb ezüst frios. Lip­­pich Zoltán 20 kr. Ludvig testvérek 40 kr. Rassovszky Ca­millo 50 kr. Gözsy Irén 5 kr. Wagner Örzse 20 kr. Scriba Ilona 30 kr. Varasdy Aranka 30 kr. Angyal Gábor 10 kr. Ujfalusy Ilona 40 kr. Angyal Ilona 10 kr. Mayer Örzse 50 kr. Perczel Szeréna 10 kr. Csizmazia testvérek 20 kr. Kap­­finger Karolin 1 drb ezüst huszas. Laskó Ernő 20 kr. Ha­lász Örzse 60 kr. Herczeg Misi 20 kr. Erdély testvérek 20 kr. Horváth Maris 20 kr. Huszár Maris 40 kr. Rausz Ma­ris 20 kr. Haidekker Jenni 1 frt. Pribenszky testvérek 1 frt. Martin testvérek 40 kr. Halasy testvérek 20 kr Hauck Károly 50 kr. Ellmann Ödön 40 kr. Ellmann Anna 1 frt. Untermüller Lajos 40 kr. Kalivoda István 10 kr. Boda Flóra 30 kr. Kelemen Imre 50 kr. Kamarás Etel 10 kr. Horváth Ignácz 20 kr. Nagy Örzse 20 kr. Fahrier testvérek és Szauer Iza 1 frt 50 kr. Mehrwehrt Etel 50 kr. Póhl Szidi 20 kr. Kis József gyógyszerész segéd 3 frt. Egy valaki 1 frt. Schell Márton 50 kr. Bien Rozália 50 kr. Martin Fe­rencz és neje 1 drb 20 frankos arany. Martin Ferencz gyer­mekei 1 frt. Özv. Fodor Pálné 15 kr. Steiner József Prant­­ner 30 kr. Klein Miksa 2 frt. Csóri Ferencz 30 kr. Takács Mátyás 10 kr. Özv. Budai Józsefné 10 kr. Főglein József 50 kr. Árvai Ignácz 80 kr. Ujfalusy Ferencz 1 frt. Kardos Mártonná 20 kr. Ujfalusy Imre 5 frt. Fehér Lajos 50 kr. Fekete Mihály 1 frt. Fekete Mihályné 50 kr. Fekete Emma 1 frt. Fekete Erzsike 1 drb ezüst frtos 20 kr. Fekete Ilona 20 kr. Schwerteczki Lajos 60 kr. Föglein Örzse 30 kr. Fög­­lein Éva 10 kr. Varga József, kanász 50 kr. Egyed Péter gulyás 20 kr. Pollermann Józsefné 50 kr. Kardos György 20 kr. Glanz Hermann 50 kr. Oláh János 10 kr. Malota Mihály 10 kr. Horváth Gáspárné 20 kr. Pécsi Örzse 20 kr. Horváth Pálné 10 kr. Drubits György 10 kr. Léner Gábor 20 kr. Dorogi Márton 20 kr. Németh Vadász János 20 kr. Tolnai István 20 kr. Szőr Ferencz 10 kr. Csötönyi János 4 kr. Nagy Ferencz 10 kr. Pere György Tóth 20 kr. Czéh János 10 kr. Nedák István 10 kr. Szilágyi Ferencz 10 kr. Török István fazekas. 20 kr. (Folytatása következik.) — Tolna m­egye alispánjához a szegedi árvízkáro­sultak részére újabban következő adományok küldettek be: Báró Jeszenszky József 20 frt. Bleicher Lajos simontornyai körorvos gyűjtése 108 frt 30 kr. Ehhez járultak : Csősz Ist­ván 1 frt. Bereczk István 1 frt. Samsula Arthur 1 frt. Blei­cher Lajos 1 frt. Huszár Pál 2 frt. Rothhauser Gábor 50 kr. Fried testvérek 15 frt. Szikora János 15 frt. Gottlieb Mózes 10 frt. Kozák Lajos 2 frt. Heckmann Emil 1 frt. Friedmann Mór 3 frt. Temmer Alajos 1 frt. Löfler Bernát

Next