Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)

1883-04-22 / 17. szám

XL évfolyam Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi­ utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé­nyek és felszólamlások kül­dendők. Egyeb példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanító-egyletnek hivatalos értesítője, 17. szám Szegzárd, 1883. április 22 Előfizetési árak: Egész évre...........6 firt — kr. Félévre .................3­­ — „ Negyedévre .... I­8 50 . Egyes szám­ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle­mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosan számíttatnak Szegzárd, 1883. ápril 19. Most folynak a direct-adó­kivetési munkála­tok csaknem az egész országban s míg egy ré­szüket a községi közegek végezik el törvény adta joguknál fogva, addig a másik és minden esetre nehezebb részét az adókivető bizottságok végezik. Nem szükség bizonyítani, hogy úgy a községi közegek, mint az adókivető bizottságok eljárása és határozatai igen sokszor méltó fel­háborodást szülnek a polgárok egyike vagy má­sikánál, de legalább meg van adva a mód s az eszköz, a­mel­lyel és a­mely szerint úgy a köz­ségi közegek mind a kivető bizottságok eljárása és határozata orvosolható. Sajnos, még ezzel sem vigasztalhatjuk ma­gunkat a fogyasztási adó nemeknél. Nem akarok itt az összes fogyasztási adó­nemek s különösen a czukor-kávé adónál elő­forduló törvényellenességekről szóltami, hanem csupán a bor és hús fogyasztási adóról, a­mint azt Szegzárd város, mint erkölcsi testü­let, a pénzügyigazgatósággal törvény szerint létrejött egyességnél fogva maga kezeli. Kezeli pedig akképen, hogy az 1868. XVH. t. czikkben megállapított hasfogyasztási adóté­teleket egy ellenőrző közeg felügyelete mellett szedeti, az államkincstárral létrejött egyesség szerint általa fizetendő összegnek a húsfogyasz­tásból valószínűleg befolyandó összeg levonása után fentmaradó részét pedig egy bizottság ál­tal az adót fizető polgárokra, minden sza­bály nélkül tetszés szerint felosztja. És e felosztással sérelmet szenvedett pol­gárnak nincs eszköze és módja sem, mel­lyel és mely szerint sérelmét orvosolhatná. Igaz, a képviselő-testületnek jogában áll a kebeléből kiküldött bizottság eljárását jóváhagyni vagy határozatát megváltoztatni, de lehet-e az ügy igazságos és méltányos elbírálását kívánni és várni a képviselő-testülettől, mely eltekintve a felosztó bizottsági tagokat, legkisebb tájéko­zottsággal sem bír az ügy állásáról? Bizonnyal nem. És hát ha még ugye a képviselő-testület elé sem lesz vihető ? No mert megesett, hogy jogosult felszólamlások, vagy egyszerűen, rövid uton elintéztettek, vagy pedig ad apta tétettek s a folyamodó végrehajtás utján kényszerittetett a reá erőszakolt összeget megfizetni. De végső stádiumban még sem az a leg­nagyobb baj, hogy a sérelmet szenvedett pol­gárnak nincs eszköze és módja sérelmét orvo­solhatni, hanem az, hogy a minden irányelv és szabály nélküli kivetés miatt a polgároknak sé­relmet kell szenvedniük és tűrniök. Hogy a fogyasztási adó kivetése Szegzár­don csakugyan minden irányelv és szabály nél­kül történik, fényesen illustrálja azon tény, hogy olyan adózó polgár, a­ki sem tárgyilag, sem személyileg borfogyasztási adófizetésre kötelezve nincs és igy borfogyasztási adóval nem is ter­helhető, 4 frtnyi adóval rovatott meg, mig egy másik polgár, ki tárgyilag és személyileg ily adó fizetésére kötelezett, csupán 3 írttal ter­heltetek. így esett meg az a jellemző eset is, hogy egyik borfogyasztási adó fizetésére tárgyilag is de különösen 8 holdnyi szőlleje után személyi­leg kötelezett polgár maga megkeveselte a reá kivetett 10 irtot s önkényt 14 írtnak fizetését vállalta magára. Hogy ezen segíteni kell, az kérdés tárgyát sem képezheti. Hogyan ? Ezt a törvény mondja, mely előírja 1-szer azt, hogy ki köteles viselni a fogyasztási adót és 2-szor azt, hogy mily mértékben. Meglevén ekkép állapítva a fizetésre köte­lezett személy és a fizetés aránya, egyszerű köz­ségi szabályrendelettel állapítandó meg minden egyes fogyasztási adó fizetésére kötelezett sze­mélyre az évenkint fizetendő adómennyiség az érintett arányban; a­mennyiben a község azon jogával, hogy a törvény által megállapított ársza­bályban kijelölt tételek szerint rójja ki az adót, élni nem akar. Nem szabad figyelmen kí­vül hagyni azt sem, hogy a község maga az egyes adókötelezettekkel szabad egyezkedés út­ján is megállapíthatja a fizetendő adó men­­­nyiséget. Ugyan­ezen szabályrendelet megállapítja a fogyasztási adó felosztásával (kivetésével) meg­bízandó hatóságot s a netáni sérelmes kivetés esetében, a mely azonban bizonynyal ritkábban fog előfordulni, azon hatóságot is, melynél ne­táni jogos sérelmét minden polgár orvosolhatja. Hiszem, hogy a képviselőtestület maga is belátja a mostani állapot tarthatlanságát s ipar­kodni fog ez égető bajon minél előbb segíteni irigy a község reputatiója, mint az egyes polgá­rok érdekében. —r. sőt még a gyermekek is végezik. Szinte megfoghatat­lan, hogy ezen egyszerű emberek küldetésszerű hivatá­suk nagy fontosságát mintegy ösztönszerüleg mennyire átérzik és mily rajongó szeretettel csüggnek a hazán! Kérem a vidéki lapok igen tisztelt szerkesztőit is: szíveskedjenek eme igénytelen sorokat lapjaikban közzé tenni. Mély tisztelettel maradtam Pancsován, 1883. ápril 10-én. Nagy György: Kérelem. Bukovinai székely testvéreinket igazi magyar ven­dégszeretettel fogadták országszerte mindazon városok és községek lakói, melyeket hazautaztukban érintettek. •— de miután az országnak aránylag csak igen kevés városa és községe volt azon helyzetben, hogy elszakadt testvéreink hazajövetele felett érzett örömének szíves megvendégelés útján is kifejezést adhasson, pedig meg­vagyok győződve, hogy ezt mindenki örömest tette volna: azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a bukovinai testvéreink által titokban nem érintett községek haza­fias lelkes és áldozatkész hölgyeihez és polgáraihoz, szí­veskedjenek ők is az útba esett városok nemes példá­ját követve, bukovinai véreinket némi segélyben része­síteni, hogy munkájukkal szerzett ke­resményüket ne legyenek kényte­lenek élelmükre költeni, hanem ab­­ból minél többet tehessenek félre házépítésre és gazdaságuk fölsze­relésére. Liszt, szalonna és főzelékre volna legnagyobb szükség. Ezen élelmi­szereknek minél sikeresebben leendő gyüjthetése czéljából bizottságok alakulhatnának, melyek a hazafias adományokat nyugta mellett átvennék, leltár szerint tárházolnák és azoknak Pancsovára szállításáról gondoskodnának. Meg vagyok győződve, hogy úgy a vasutak mint a­­ hajózási vállalatok ily adományokat legmérsékeltebb árért fognak szállítani. A küldeményeket „Csángóknak Pancso­vára“ kérném czimezni. Az ezen szim alatt érkező adományok átvételére s kellő ellenőrzés mellett leendő igazságos kiosztására uj honfitársaink közös bizottság alakul. Ezen bizottság fogja a hazafias adományokat nyugtázni és az azok minősége és mennyiségéről szóló elismervényeket a gyűjtő­bizottságok mindenikének meg­küldeni. Nem­­ tartom szükségesnek, hogy az adakozásra buzdítólag hívjak fel bárkit is, mert tudom, hogy min­denki önként, saját önszántából, szíve legbensőbb, leg­nemesebb sugallatát követve, biztatás nélkül adja azt, amit adhat. És hogy mennyire érdemesek uj honfitársaink tá­mogatásunkra, bizonyítja azon kedv és lankadatlan ki­tartás, melylyel ezen nehéz és előttük szokatlan föld­munkát nemcsak a férfiak, hanem a család női tagjai. Dombóvár, 1883. ápril 14. Mult év november hó 15-től, vagyis a budapest­­pécsi vasút megnyitása napjától, postai összeköttetésünk — járási székhelyünk Tamásival — akként módosítta­tott, hogy az azelőtt fennálló s igen czélszerü Darabo­­vár-Tamási kocsipostajárat be lett szüntetve s levelezé­seink, küldeményeink vasúton mennek Szakályig, onnan kocsin Tamásiba. Hogy a postaigazgatás mit takarít meg ez új ös­­­szeköttetés által, azt nem tudjuk, de hogy mi dombó­váriak roppant kárt szenvedünk a fennt említett Dom­­bóvár-Tamási kocsipostajárat megszüntetése miatt az a tény. Az előtt még a boldogító budapest-pécsi vasas­ meg nem nyílt, a délután 2—3 órakor postára adott le­veleink az­nap este Tamásiba jutottak. Most pedig har­mad, sőt negyednapra kézbesíttetnek küldeményeink Ta­másiban. Tekintve most már azt, hogy Dombóvár a járás­nak legnagyobb forgalmú helye, nagyon könnyen ért­hető, hogy ennek a járás székhelyével Tamásival, ahol a szolgabiróság, járásbíróság, telekkönyv stb. van, mily roppant levelezése és élénk kereskedelmi összeköttetése van s hogy mily temérdek kárt és botrányt idéznek elő a késedelmek, azt a mindennap előforduló példákkal illusztrálhatnánk.*) Mi dombóváriak még a múlt év utolján nyújtot­tunk be egy kérvényt a postaigazgatósághoz, melyben kértük, hogy a Dombovár-Tamási postaösszeköttetést — úgy mint azelőtt volt — léptessék életbe. Ezen kör­*) Megfoghatatlan előttünk a postaigazgatóság eljárása, mely a takarékosság elvét látszik ott is követni, hol a közérdek ezt egyátal­án nem kívánja; miért is felhasználjuk az alkalmat, hogy egyet-mást becses figyelmébe ajánljunk. Általános a hit, hogy a postaigazgató­ság nem helyez kellő súlyt a gyors összeköttetésre még akkor sem, ha ennek elérése csupán ügyes berendezéstől függ. Fogunk példá­val is szolgálni: Baja és Kalocsa hozzánk 2 óra távolságra vannak; mindkettővel élénk kereskedést folytatunk s a levélszállitás három napot vesz igénybe, sőt a bajai küldemények előbb felutaznak Buda­pestre s onnét 38 mértföldnyi utat téve érkeznek hozzánk. Tudunk tolnamegyei községet, hova lapunk, mely szombaton adatik ki, négy nap múlva ér rendeltetése helyére, holott a távolság alig 3 mért­­föld. Mindezt a nyomorúságot el lehetne hárítani legföljebb pár száz forint kiadási többlettel s ezt is visszakapná bőven az állam azon szolgálatok folytán, melyekben ily intézkedéssel az ipart és kereskedelmet részesítené. A szerk. TÁRCZA. Ellentétek. (Nyári jelenet az orosz életből.) A falusi lak küszöbe előtt, egyszerű fa padon, öreges férfi ül a feleségével. Este van. Valahol a tá­volban ffd­emile csattog és egy kakuk hallatja szavát. A férfi, ezü­stgomba botjára támaszkodva, előre hajolva ül, miközben halkan maga elé fü­työrész. Az asszony, a poros út irányában, a kéklő távolba néz és mélyen felsóhajt. Mindketten sokáig hallgatnak . . . — Az idő kiderült, a fűlemile is megszólalt és a kakuk kiabált kezdi elmélázva az asszony és sze­meit lelkesülten emelte fel az esteli éghez. — A fűlemile? Na, ez már mégis jó! Épp most fütyül a mozdony az állomásnál! Hahaha! Rajong a természet után és a vasút fütyülését fűlemile csatto­gásnak veszit — Most persze, a mozdony fütyül, de azelőtt a csalogány volt. Most — most ismét megszólalt. Tud a mozdony így trillázni? Hisz ez világos zenei *Nem, természetesen a fülemile csattog! — Na jól van, jól van! Hisz te mindent jobban tudsz! . . . Szünet................ — Ah, egy madár sem tudja a fülemülén kivül a szerelem érzetét, a határtalan szerelmet és odaadást felébreszteni! kezdi az asszony. A fülemile. — Az asszonynak fülemile nélkül is határtalanra kell férjét szeretnie és irányában teljes odaadással vi­seltetni! veti közbe leczkéztető hangon átférj. — Ah, hisz én nem házastársakról beszélek! Én az első szerelem idejét értem, midőn két ifjú kebel­ben először lobban fel az a forró érzelem. Most min­dennek, a­mi fiatal, a­mi virul, lehet . — És mit, az miattunk akár ne is létezzék! — Istenem, milyen önző vagy Szerge! Nézd csak, amott a szomszéd házból éppen most lépett ki a diák, ír valamit jegyzőkönyvébe. — Bizonyosan verset! — Honnan tudod azt, — talán fehérneműjét jegyzi fel, melyet a mosónőnek adott! — Oh nem! Ő olyan ember, kiben a lélek tüze még nem aludt ki. Még nem törpülhetett el! — Hogy lehet ott eltörpülésről szó, hol az em­ber sajátját őrzi! a fehérnemű drága tárgy és jegyzék nélkül nem szabad a mosásba adni. — No, köszönöm ... A fülemülék csattognak és ilyenkor szennyes ruhát jegyezzen valaki. Nem, az nem lehet, azt nem hihetem! Fiatalság mindig fiatal­ság* marad. Nézd csak, mint hajtja vissza fejét, hogy az éneket hallhassa. — Nézetem szerint csak vissza akar emlékezni, hogy hány pár harisnyát adott át a mosónőnek. — Mily képtelenség! Jobb az emberekben a jót, mint a rosszat feltételezni. Ő olyan ember, kinek szive van; kifejlett, művelt ember, korának gyermeke. Be­szélgettem vele és rögtön felismertem. — Szép gyermeke korának! Igenis! És még whistet sem tud játszani, csak preferánszot játszik. Várjon ki játszik mai időben még preferánszot ! Min­denki whistet játszik. Igen, igen, öreg! én is mulattam vele . . . Frá­zis gyártó, egyéb semmi. De a­mi a whistet illeti, arról akadozva azt mondja, hogy még nem tanulta meg! Ez szerinted e kor gyermeke! Szép kor, mond­hatom. — Hallod, most szólalt meg a kakuk! a férj.—­­ Egy, kettő, három négy, öt . . . olvassa — Aha, tehát a kakuk legalább mégis meglá­gyította szivedet. Te is meg akarod kérdezni az orá­kulumot. Számláljunk együtt, csakhogy most a magam részére teszem. Te később is megtudhatod sorsodat. Tizenkettő, 13, 14 ... A kakuk még most sem hall­gatott el. — Tizenkilencz, 20, 21, számlált a férj, és egyet köpött . . . Piui! Átkozott madár! Elég! Nem kell több ! Itt van — még most is ! Fiui ! — Szerge, Szerge! Mi bajod? Térj magadhoz! Hát csakugyan sajnálnád, ha oly sokáig élnék ? kiáltá az asszony elégedetlenül és sértve. Meg akartam tudni hány évem van még hátra és ö — ö még haragszik a nagy szám miatt! Nem szégyenled magad? Mivel érdemeltem én ezt? — Eszeden vagy? Mit bolondozol tulajdonképen, kérdezé a férj csodálkozva. Nem gondolok én az élet éveire. Élj, a­meddig akarsz . . . Minél tovább, annál jobb. Azt kérdeztem az orákulumtól, hogy mennyit veszíthetek holnap a whisten, ha megint olyan hal­latlan balvégzet üldözne. — Igen, de a kakuk talán nyereségedet és nem veszteségedet mondta meg? — Hogy lehetne az, a­mikor én a veszteségre gondoltam, midőn elkezdett? — No jó, ez hát a te számítolásod volt ! Elisme­red? kérdé az asszony. — Persze. Hisz én kérdeztem a szerencsétlen Imadarat, nem te . . . Most rajtad a sor. — Igen, de már most elfáradt a kakuk. Hogy tudna most már nekem sokat jövendölni, gondolj in­kább te most, hogy mennyit nyerhetsz? — Ez igazán jól Mi előnyöm van belőle, ha most számolok, midőn már elfáradt, mint te mondád. Nem, ezt már csak köszönöm ! — Szép, akkor én próbálok szerencsét. Én nem félek. Mi hasznom is volt az életből? hisz én nem is élek, csak tengődöm. Az asszony szemei könybe lábadtak .. . Sok ideig csendban voltak . . . Végre a kakuk újból megszólalt. — Egy, kettő, három . . . számolt férj és nő egyszerre. — Kérlek, ne számolj, ez most nekem szól, mondja az asszony. — Te magadnak, én meg magamnak, mindenki saját magának, felelt nyakasan e férfi. Öt, hat, hét... nos? mit? semmi többet? Itt van ni, ezt előre tudtam. Hét rubel! . . . Száznegyvenegy rubelt vesztettem különböző alkalmakkor és hét rubel — az egész nye­reség ? Hét rubel, ez gyalázat ! Az asszony nem felelt, maga elé mosolygott. — Még csak hét évig! Elégedett vagyok, susogi halkan és mereven a földre szegezé tekintetét. — Igen, kedvesem, hát ez nekem szólt, nyere­ségemet jelenti. — Te nyereségedre gondoltál, én halálomra, tudod-e Petrovics Szergiusz, mire kérlek, ha meghal­tam, tétess siromra egy gránit urnát és ültess mellé két szomorú fűzfát. Megígéred nekem ezt? — Jól van, jól van. — Meg kell rá esküdnöd, sürgető az asszony, a fülemile és a kakuk lesznek tanaink. Megesküszöl? nyugodtan hallhatok meg?

Next