Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-04-22 / 17. szám
XL évfolyam Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyeb példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanító-egyletnek hivatalos értesítője, 17. szám Szegzárd, 1883. április 22 Előfizetési árak: Egész évre...........6 firt — kr. Félévre .................3 — „ Negyedévre .... I8 50 . Egyes számára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosan számíttatnak Szegzárd, 1883. ápril 19. Most folynak a direct-adókivetési munkálatok csaknem az egész országban s míg egy részüket a községi közegek végezik el törvény adta joguknál fogva, addig a másik és minden esetre nehezebb részét az adókivető bizottságok végezik. Nem szükség bizonyítani, hogy úgy a községi közegek, mint az adókivető bizottságok eljárása és határozatai igen sokszor méltó felháborodást szülnek a polgárok egyike vagy másikánál, de legalább meg van adva a mód s az eszköz, amellyel és amely szerint úgy a községi közegek mind a kivető bizottságok eljárása és határozata orvosolható. Sajnos, még ezzel sem vigasztalhatjuk magunkat a fogyasztási adó nemeknél. Nem akarok itt az összes fogyasztási adónemek s különösen a czukor-kávé adónál előforduló törvényellenességekről szóltami, hanem csupán a bor és hús fogyasztási adóról, amint azt Szegzárd város, mint erkölcsi testület, a pénzügyigazgatósággal törvény szerint létrejött egyességnél fogva maga kezeli. Kezeli pedig akképen, hogy az 1868. XVH. t. czikkben megállapított hasfogyasztási adótételeket egy ellenőrző közeg felügyelete mellett szedeti, az államkincstárral létrejött egyesség szerint általa fizetendő összegnek a húsfogyasztásból valószínűleg befolyandó összeg levonása után fentmaradó részét pedig egy bizottság által az adót fizető polgárokra, minden szabály nélkül tetszés szerint felosztja. És e felosztással sérelmet szenvedett polgárnak nincs eszköze és módja sem, mellyel és mely szerint sérelmét orvosolhatná. Igaz, a képviselő-testületnek jogában áll a kebeléből kiküldött bizottság eljárását jóváhagyni vagy határozatát megváltoztatni, de lehet-e az ügy igazságos és méltányos elbírálását kívánni és várni a képviselő-testülettől, mely eltekintve a felosztó bizottsági tagokat, legkisebb tájékozottsággal sem bír az ügy állásáról? Bizonnyal nem. És hát ha még ugye a képviselő-testület elé sem lesz vihető ? No mert megesett, hogy jogosult felszólamlások, vagy egyszerűen, rövid uton elintéztettek, vagy pedig ad apta tétettek s a folyamodó végrehajtás utján kényszerittetett a reá erőszakolt összeget megfizetni. De végső stádiumban még sem az a legnagyobb baj, hogy a sérelmet szenvedett polgárnak nincs eszköze és módja sérelmét orvosolhatni, hanem az, hogy a minden irányelv és szabály nélküli kivetés miatt a polgároknak sérelmet kell szenvedniük és tűrniök. Hogy a fogyasztási adó kivetése Szegzárdon csakugyan minden irányelv és szabály nélkül történik, fényesen illustrálja azon tény, hogy olyan adózó polgár, aki sem tárgyilag, sem személyileg borfogyasztási adófizetésre kötelezve nincs és igy borfogyasztási adóval nem is terhelhető, 4 frtnyi adóval rovatott meg, mig egy másik polgár, ki tárgyilag és személyileg ily adó fizetésére kötelezett, csupán 3 írttal terheltetek. így esett meg az a jellemző eset is, hogy egyik borfogyasztási adó fizetésére tárgyilag is de különösen 8 holdnyi szőlleje után személyileg kötelezett polgár maga megkeveselte a reá kivetett 10 irtot s önkényt 14 írtnak fizetését vállalta magára. Hogy ezen segíteni kell, az kérdés tárgyát sem képezheti. Hogyan ? Ezt a törvény mondja, mely előírja 1-szer azt, hogy ki köteles viselni a fogyasztási adót és 2-szor azt, hogy mily mértékben. Meglevén ekkép állapítva a fizetésre kötelezett személy és a fizetés aránya, egyszerű községi szabályrendelettel állapítandó meg minden egyes fogyasztási adó fizetésére kötelezett személyre az évenkint fizetendő adómennyiség az érintett arányban; amennyiben a község azon jogával, hogy a törvény által megállapított árszabályban kijelölt tételek szerint rójja ki az adót, élni nem akar. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a község maga az egyes adókötelezettekkel szabad egyezkedés útján is megállapíthatja a fizetendő adó mennyiséget. Ugyanezen szabályrendelet megállapítja a fogyasztási adó felosztásával (kivetésével) megbízandó hatóságot s a netáni sérelmes kivetés esetében, a mely azonban bizonynyal ritkábban fog előfordulni, azon hatóságot is, melynél netáni jogos sérelmét minden polgár orvosolhatja. Hiszem, hogy a képviselőtestület maga is belátja a mostani állapot tarthatlanságát s iparkodni fog ez égető bajon minél előbb segíteni irigy a község reputatiója, mint az egyes polgárok érdekében. —r. sőt még a gyermekek is végezik. Szinte megfoghatatlan, hogy ezen egyszerű emberek küldetésszerű hivatásuk nagy fontosságát mintegy ösztönszerüleg mennyire átérzik és mily rajongó szeretettel csüggnek a hazán! Kérem a vidéki lapok igen tisztelt szerkesztőit is: szíveskedjenek eme igénytelen sorokat lapjaikban közzé tenni. Mély tisztelettel maradtam Pancsován, 1883. ápril 10-én. Nagy György: Kérelem. Bukovinai székely testvéreinket igazi magyar vendégszeretettel fogadták országszerte mindazon városok és községek lakói, melyeket hazautaztukban érintettek. •— de miután az országnak aránylag csak igen kevés városa és községe volt azon helyzetben, hogy elszakadt testvéreink hazajövetele felett érzett örömének szíves megvendégelés útján is kifejezést adhasson, pedig megvagyok győződve, hogy ezt mindenki örömest tette volna: azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a bukovinai testvéreink által titokban nem érintett községek hazafias lelkes és áldozatkész hölgyeihez és polgáraihoz, szíveskedjenek ők is az útba esett városok nemes példáját követve, bukovinai véreinket némi segélyben részesíteni, hogy munkájukkal szerzett keresményüket ne legyenek kénytelenek élelmükre költeni, hanem abból minél többet tehessenek félre házépítésre és gazdaságuk fölszerelésére. Liszt, szalonna és főzelékre volna legnagyobb szükség. Ezen élelmiszereknek minél sikeresebben leendő gyüjthetése czéljából bizottságok alakulhatnának, melyek a hazafias adományokat nyugta mellett átvennék, leltár szerint tárházolnák és azoknak Pancsovára szállításáról gondoskodnának. Meg vagyok győződve, hogy úgy a vasutak mint a hajózási vállalatok ily adományokat legmérsékeltebb árért fognak szállítani. A küldeményeket „Csángóknak Pancsovára“ kérném czimezni. Az ezen szim alatt érkező adományok átvételére s kellő ellenőrzés mellett leendő igazságos kiosztására uj honfitársaink közös bizottság alakul. Ezen bizottság fogja a hazafias adományokat nyugtázni és az azok minősége és mennyiségéről szóló elismervényeket a gyűjtőbizottságok mindenikének megküldeni. Nem tartom szükségesnek, hogy az adakozásra buzdítólag hívjak fel bárkit is, mert tudom, hogy mindenki önként, saját önszántából, szíve legbensőbb, legnemesebb sugallatát követve, biztatás nélkül adja azt, amit adhat. És hogy mennyire érdemesek uj honfitársaink támogatásunkra, bizonyítja azon kedv és lankadatlan kitartás, melylyel ezen nehéz és előttük szokatlan földmunkát nemcsak a férfiak, hanem a család női tagjai. Dombóvár, 1883. ápril 14. Mult év november hó 15-től, vagyis a budapestpécsi vasút megnyitása napjától, postai összeköttetésünk — járási székhelyünk Tamásival — akként módosíttatott, hogy az azelőtt fennálló s igen czélszerü Darabovár-Tamási kocsipostajárat be lett szüntetve s levelezéseink, küldeményeink vasúton mennek Szakályig, onnan kocsin Tamásiba. Hogy a postaigazgatás mit takarít meg ez új összeköttetés által, azt nem tudjuk, de hogy mi dombóváriak roppant kárt szenvedünk a fennt említett Dombóvár-Tamási kocsipostajárat megszüntetése miatt az a tény. Az előtt még a boldogító budapest-pécsi vasas meg nem nyílt, a délután 2—3 órakor postára adott leveleink aznap este Tamásiba jutottak. Most pedig harmad, sőt negyednapra kézbesíttetnek küldeményeink Tamásiban. Tekintve most már azt, hogy Dombóvár a járásnak legnagyobb forgalmú helye, nagyon könnyen érthető, hogy ennek a járás székhelyével Tamásival, ahol a szolgabiróság, járásbíróság, telekkönyv stb. van, mily roppant levelezése és élénk kereskedelmi összeköttetése van s hogy mily temérdek kárt és botrányt idéznek elő a késedelmek, azt a mindennap előforduló példákkal illusztrálhatnánk.*) Mi dombóváriak még a múlt év utolján nyújtottunk be egy kérvényt a postaigazgatósághoz, melyben kértük, hogy a Dombovár-Tamási postaösszeköttetést — úgy mint azelőtt volt — léptessék életbe. Ezen kör*) Megfoghatatlan előttünk a postaigazgatóság eljárása, mely a takarékosság elvét látszik ott is követni, hol a közérdek ezt egyátalán nem kívánja; miért is felhasználjuk az alkalmat, hogy egyet-mást becses figyelmébe ajánljunk. Általános a hit, hogy a postaigazgatóság nem helyez kellő súlyt a gyors összeköttetésre még akkor sem, ha ennek elérése csupán ügyes berendezéstől függ. Fogunk példával is szolgálni: Baja és Kalocsa hozzánk 2 óra távolságra vannak; mindkettővel élénk kereskedést folytatunk s a levélszállitás három napot vesz igénybe, sőt a bajai küldemények előbb felutaznak Budapestre s onnét 38 mértföldnyi utat téve érkeznek hozzánk. Tudunk tolnamegyei községet, hova lapunk, mely szombaton adatik ki, négy nap múlva ér rendeltetése helyére, holott a távolság alig 3 mértföld. Mindezt a nyomorúságot el lehetne hárítani legföljebb pár száz forint kiadási többlettel s ezt is visszakapná bőven az állam azon szolgálatok folytán, melyekben ily intézkedéssel az ipart és kereskedelmet részesítené. A szerk. TÁRCZA. Ellentétek. (Nyári jelenet az orosz életből.) A falusi lak küszöbe előtt, egyszerű fa padon, öreges férfi ül a feleségével. Este van. Valahol a távolban ffdemile csattog és egy kakuk hallatja szavát. A férfi, ezüstgomba botjára támaszkodva, előre hajolva ül, miközben halkan maga elé fütyörész. Az asszony, a poros út irányában, a kéklő távolba néz és mélyen felsóhajt. Mindketten sokáig hallgatnak . . . — Az idő kiderült, a fűlemile is megszólalt és a kakuk kiabált kezdi elmélázva az asszony és szemeit lelkesülten emelte fel az esteli éghez. — A fűlemile? Na, ez már mégis jó! Épp most fütyül a mozdony az állomásnál! Hahaha! Rajong a természet után és a vasút fütyülését fűlemile csattogásnak veszit — Most persze, a mozdony fütyül, de azelőtt a csalogány volt. Most — most ismét megszólalt. Tud a mozdony így trillázni? Hisz ez világos zenei *Nem, természetesen a fülemile csattog! — Na jól van, jól van! Hisz te mindent jobban tudsz! . . . Szünet................ — Ah, egy madár sem tudja a fülemülén kivül a szerelem érzetét, a határtalan szerelmet és odaadást felébreszteni! kezdi az asszony. A fülemile. — Az asszonynak fülemile nélkül is határtalanra kell férjét szeretnie és irányában teljes odaadással viseltetni! veti közbe leczkéztető hangon átférj. — Ah, hisz én nem házastársakról beszélek! Én az első szerelem idejét értem, midőn két ifjú kebelben először lobban fel az a forró érzelem. Most mindennek, ami fiatal, ami virul, lehet . — És mit, az miattunk akár ne is létezzék! — Istenem, milyen önző vagy Szerge! Nézd csak, amott a szomszéd házból éppen most lépett ki a diák, ír valamit jegyzőkönyvébe. — Bizonyosan verset! — Honnan tudod azt, — talán fehérneműjét jegyzi fel, melyet a mosónőnek adott! — Oh nem! Ő olyan ember, kiben a lélek tüze még nem aludt ki. Még nem törpülhetett el! — Hogy lehet ott eltörpülésről szó, hol az ember sajátját őrzi! a fehérnemű drága tárgy és jegyzék nélkül nem szabad a mosásba adni. — No, köszönöm ... A fülemülék csattognak és ilyenkor szennyes ruhát jegyezzen valaki. Nem, az nem lehet, azt nem hihetem! Fiatalság mindig fiatalság* marad. Nézd csak, mint hajtja vissza fejét, hogy az éneket hallhassa. — Nézetem szerint csak vissza akar emlékezni, hogy hány pár harisnyát adott át a mosónőnek. — Mily képtelenség! Jobb az emberekben a jót, mint a rosszat feltételezni. Ő olyan ember, kinek szive van; kifejlett, művelt ember, korának gyermeke. Beszélgettem vele és rögtön felismertem. — Szép gyermeke korának! Igenis! És még whistet sem tud játszani, csak preferánszot játszik. Várjon ki játszik mai időben még preferánszot ! Mindenki whistet játszik. Igen, igen, öreg! én is mulattam vele . . . Frázis gyártó, egyéb semmi. De ami a whistet illeti, arról akadozva azt mondja, hogy még nem tanulta meg! Ez szerinted e kor gyermeke! Szép kor, mondhatom. — Hallod, most szólalt meg a kakuk! a férj.— Egy, kettő, három négy, öt . . . olvassa — Aha, tehát a kakuk legalább mégis meglágyította szivedet. Te is meg akarod kérdezni az orákulumot. Számláljunk együtt, csakhogy most a magam részére teszem. Te később is megtudhatod sorsodat. Tizenkettő, 13, 14 ... A kakuk még most sem hallgatott el. — Tizenkilencz, 20, 21, számlált a férj, és egyet köpött . . . Piui! Átkozott madár! Elég! Nem kell több ! Itt van — még most is ! Fiui ! — Szerge, Szerge! Mi bajod? Térj magadhoz! Hát csakugyan sajnálnád, ha oly sokáig élnék ? kiáltá az asszony elégedetlenül és sértve. Meg akartam tudni hány évem van még hátra és ö — ö még haragszik a nagy szám miatt! Nem szégyenled magad? Mivel érdemeltem én ezt? — Eszeden vagy? Mit bolondozol tulajdonképen, kérdezé a férj csodálkozva. Nem gondolok én az élet éveire. Élj, ameddig akarsz . . . Minél tovább, annál jobb. Azt kérdeztem az orákulumtól, hogy mennyit veszíthetek holnap a whisten, ha megint olyan hallatlan balvégzet üldözne. — Igen, de a kakuk talán nyereségedet és nem veszteségedet mondta meg? — Hogy lehetne az, amikor én a veszteségre gondoltam, midőn elkezdett? — No jó, ez hát a te számítolásod volt ! Elismered? kérdé az asszony. — Persze. Hisz én kérdeztem a szerencsétlen Imadarat, nem te . . . Most rajtad a sor. — Igen, de már most elfáradt a kakuk. Hogy tudna most már nekem sokat jövendölni, gondolj inkább te most, hogy mennyit nyerhetsz? — Ez igazán jól Mi előnyöm van belőle, ha most számolok, midőn már elfáradt, mint te mondád. Nem, ezt már csak köszönöm ! — Szép, akkor én próbálok szerencsét. Én nem félek. Mi hasznom is volt az életből? hisz én nem is élek, csak tengődöm. Az asszony szemei könybe lábadtak .. . Sok ideig csendban voltak . . . Végre a kakuk újból megszólalt. — Egy, kettő, három . . . számolt férj és nő egyszerre. — Kérlek, ne számolj, ez most nekem szól, mondja az asszony. — Te magadnak, én meg magamnak, mindenki saját magának, felelt nyakasan e férfi. Öt, hat, hét... nos? mit? semmi többet? Itt van ni, ezt előre tudtam. Hét rubel! . . . Száznegyvenegy rubelt vesztettem különböző alkalmakkor és hét rubel — az egész nyereség ? Hét rubel, ez gyalázat ! Az asszony nem felelt, maga elé mosolygott. — Még csak hét évig! Elégedett vagyok, susogi halkan és mereven a földre szegezé tekintetét. — Igen, kedvesem, hát ez nekem szólt, nyereségemet jelenti. — Te nyereségedre gondoltál, én halálomra, tudod-e Petrovics Szergiusz, mire kérlek, ha meghaltam, tétess siromra egy gránit urnát és ültess mellé két szomorú fűzfát. Megígéred nekem ezt? — Jól van, jól van. — Meg kell rá esküdnöd, sürgető az asszony, a fülemile és a kakuk lesznek tanaink. Megesküszöl? nyugodtan hallhatok meg?