Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-04 / 18. szám

+ XVIII. évfolyam, 1.­ szám.Szegzárd, 1890. május 4. II közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap ------------------------—-—+­­ _____________ -------—•—­Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna­­i IdC LX IV XXX V y OIaCX , V CVOU>X megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyintér s hasábod petitsor 15 kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesitöje. I Hirdetések jutányosan számíttatnak.-+ SZERKESZTŐSÉG: KIA­DÓHIVATAL: Bezerédj Is . sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. A Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Előfizetési ára: Egész évre . .. . . . 6 frt — kr. Félévre Negyedévre . . . . . 3 | —. | .... 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr.­­+ Színészetünk. Évenkint egyszer vagy kétszer szokta Szegzárdot, szintársulat felkeresni. Ilyenkor 4—5 hétig mulattatják a színészek a közön­séget, azután felszedik sátorfáikat és tovább mennek jobb tanyát, háládatosabb közönséget keresni. Jobb tanyát azért keresnek, mert itt nagyon drága az élet, lakás, élelem egyaránt; háládatosabb közönséget pedig azért, mert itt a közönség mostohakint bánt a színészettel mindég Egyszer-másszor akadt a közönségnek egy kedvencze vagy akadt a közönség közül egy-egy tag, a­ki a megszokottnál nagyobb mértékben mutatta ki a színészet iránt érdek­lődését, de az csak olyan volt, mint a bolygó tűz: felcsillant, egy kicsit világít­ott — de in­tensiven soha — azután csakhamar elaludt és ismét sötétség, apathia volt. nálunk a mű­vészet ezen ága iránt minden tekintetben ta­pasztalható. igazgatók nem­ mindig buktak, egyik­másik élelmesen tudta rendezni ügyeit, de az a rendezés igen gyakran szomorú volt a tár­sulat tagjaira, úgy emlékezem, hogy az elmúlt 10 év alatt 3 társulat hullott szét és 3 tár­sulat bukott meg Szegzárd falai között; kö­rülbelül 4 társulat ment el nagyon eléget­­etelenül és 2 társulat teljesen rendezett vi­szonyok között. A­ki az ország más helyein is ismeri a színtársulatok viszonyait, az előtt ezen adatok egy cseppet sem elszomorítók. Vannak ennél még szomorúbb viszonyok is, de félre velük, én nem azért hozom fel, mintha azt akarnám, hogy itt is olyanok legyenek. Az ország legtöbb intell­igens városa módját ejtette, hogy falai között a magyar színészet évenkint 2—3 h­ó­­napra barátságos otthont találjon; módját ejtette, hogy a színigazgató ne legyen kitéve társulatával együtt a megélhetésért való folytonos küz­delemnek. A legtöbb helyen a politikai község vagy a megye lépett fel és rendezte a színészet ügyét, de igen sok helyen a nagy­közönség társadalmi úton is elérte azt a czélt, hogy meghatározott időre biztosította egy-egy társulatnak az existencziáját. Mi folyton boszankodtunk, hogy miért buk­tak meg a nálunk időző társulatok? Magun­kat mentve, azt adtuk okul, hogy azért, mert nem voltak életre valók. Nem gondoltuk meg azt, hogy épen a nálunk lévő rossz színészet pártolási viszonyok miatt nem jött hozzánk igen gyak­ran életre való, erős színtársulat. Hja! az is csak oda vonzódott, a­hol előnyösebb feltételek mellett működhetett. Épen most egy éve, egy jól szervezett, erős társulat indult hozzánk s útközben máshol ragadt, mert ott, társadalmi uton százakra menő segélyben ré­szesítették, más szóval 36 előadás alatt az ex­­istentiáját biztosították. Nem folytatom tovább, mert folytatnom felesleges. Nem vádolok senkit, mert arra sem okom, sem jogom nincs Hanem annyit erősen hangsúlyozok, hogyha azt akarjuk a jövőben hogy ne olyan színészetünk legyen, mint volt a múltban, akkor tennünk is kell érte valamit. Hogy mit, azt meg mondják, azon városok, a­melyek már tettek a színészetért, a­melyek már lehetővé tették azt, hogy falaik között egy-egy színtársulat jó fogadtatásban része­sülve a nemzeti színművészet terén legalább reproduktív munkásságot képes kifejteni. Nem bocsátkozom annak fejtegetésébe, hogy miért kell nekünk magyaroknak honunk­­ban a magyar színtársulatokat erkölcsileg és anyagilag támogatni; azt is feleslegesnek tar­tom elmondani, hogy az az erkölcsi és anyagi támogatás miként történjék. A mi közönségünk intelligens tagjainak olyan érzéke van ilyes­mire, hogy nem szorult útmutatásra. Ott van hírrovatunkban a színtársulat utolsó bérleté­ről szóló tudósításunk. Fényesen igazolja állí­tásomat. A megye alispánja és Baráth kir. alügyész megmutatták, hogy miként kell egy színtársulatot támogatni. Úgyszólván az egész közönséget a színművészetben való gyönyörkö­désnek megnyerni. Igaz, hogy ez a támogatás csak momentán, de zálog arra, hogy a jövőben állandó lesz. Elhagyom a szokásos phrasisokat, üdvözölöm, elismerem, telt emberei, hála stb-it, csupán annyit mondok, hogy teltek dombo­ T A­R­C­Z­A. Óh ne kérdezd . . . Oh ne kérdezd, hogy mi bántja lelke­n, Soha, soha el nem mondhatom, Ne kívánjad újra felidézni Szívem mélyen alvó bánatom ! Össze kéne törni büszkeségem Feltárni előtted telkemet, Megmutatni fájó szenvedésit . . . Ne kérd — ne kérd : ez soha nem leheti Szarvas Mariska. Gyopár Imre. — Beszély — Hedvig Henriktől. (Folytatás.) Elma lehajtotta fejét kezére, merőn nézett maga elé és szemei a kétségbeesés örvényét láták maga előtt tátongni. — Pedig lásd, ha te ezt mind igaznak hiszed, mit mondottál, akkor válnod kellene. — Tessék csak mond ki bátran a szót, ne félj, hogy ellenzem, megteszek mindent, hogy e nyűgöt, mit házasságnak neveznek, lerázzam nyakamról. — És fiad ? — Róla gondoskodom. —­ Köszönöm. Fiunkról gondoskodva van, ő arra nem szorult, hogy ily korhelynek nevelésére bizassék. — Hónapokig nem láttalak, hacsak nem egy-egy perezre, sok, sok idő óta nem váltottunk szót egymás­sal, most megszorítottad epém tömlőjét és kiszivárog belőle, mint szivacsból, egész tartalma. Először és utoljára. Nem fogok több szemrehányást tenni neked, ez is fájt tennem, de egyszer meg kellett lennie. Átlátom tisztán szándékodat, te kérded, hogy­­ válni akarok-e és íme elárultad magad, hogy te ne­ked van terhedre e házasság. De én a válásba nem egyezem bele soha. Tartozom ezzel magamnak, szü­leimnek és a világnak. — Elma belőled a boszu liheg. — Csalódok Én nem lehetnék már boldogabb, mintha veled vagyok. De ha életünket együtt békésen folytatni nem óhajtod, tégy belátásod szerint, de azt ne kívánd soha, hogy a váláshoz én valaha beegyezé­­semet nyilvánítsam. — Ez utolsó szavad ! — Megmásíthatlanul. III. Évek tűntek el ismét. Elma a Gyopár neje ma­radt mig élt. Szavához híven állott. Nem használt se szó, se fenyegetés, sem kényszer. Elma készebb lett volna magát elűzetni, mint vagy elhagyatva látni, mintsem, hogy elváljon férjétől. Gyopár mind szenvedhetlenebb lett Évente tit­kon különféle vegyes társaságot hozott lakására és I tobzódó körével beszenyezte azt. Mételyes volt a lép, melyben élt. Undorító rémek fogták Elmát körül, mi­dőn férje lakosztályából áthallatszott a széda mulatság zsivaja, de nem segíthetett rajta. Titkon és nyilván űzte Gyopár kicsapongásait és mennél gyakoriabbak voltak ezek, annál nehezebb volt az Elma sorsa. Napról-napra fogyott ereje. A bánat izenkint törte meg és parányi adagok­ban beadott méregként hatoltak szivére szenvedély terhes férje tettei. Ez azonban még nem volt az utolsó. Sokszor mondá szegény Elma, hogy vasból való az ő szive, ha mindezt eltűrni birta és rejtette, hogy­­ mások meg ne tudják, ha mindezt panasztalan elvi­selni birta. Hátha még tudta volna az igazat ? Gyopár mást szeretett. Másnak nejét bűnösen szerette és a férj csak akkor tudta meg, hogy ég a ház feje fölött, mikor már mások a mentésére siettek. . Bükkös Róza férjezett Kántor Ignácznénak ne­vezte magát az, kivel Gyopár legtöbb idejét töltötte, kinek kedvéért a legőrültebb pazarlásra vetemedett. Kántor Ignácz a Gyopár barátja volt. Bükkös Róza dicsekedett mindazon szeretetre­méltó tulajdonokkal, mikkel a részegítő italok bírnak, s mig keveset élvezi őket az ember, izlenek, de a sok elkábit és végképen megrészegít. Pedig szép, csalfa szemein kivül nem sok bájjal volt a természettől fölruházva. Szivében pedig és jellemében tökéletesen rom­­­­lőtt nő volt.

Next