Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-30 / 13. szám
XII. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre . . . fiú Negyed évre . . 3 Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. 13. szám. Szegzárd, 1902. márczius 30. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENCZ. Hirdetések mérsékelten megállapítóárszabály szerint számíttatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. MI. vét. Harangok szavával, uj tavasz leltében rezeg végig az ünneplő földön a föltámadás ígérete. Ha minden ünnepnapból csak egy hullám is átszállana a hétköznapokra, ez a vénhedő világ már rég megújhodott, a nyomorúságaiból már rég kiépült volna. De úgy látszik, az ünnepeken nem felejtünk, hanem az ünnepeket elfelejtjük.’ Évről-évre igéri egyik magasztos ünnep a megváltást, a másik a megújulást, a harmadik a megtisztulást — de a megváltás ólomlábon késik, az emelkedés szárnyaszegetten lecsügged s a megtisztulás epedése erőtlen hanyatlik vissza a porba. Az a töviskoszorúzta isteni szelíd fő, amely második ezredéve sugározza be az emberi szenvedés sötétségét, nem e világból való fény, s a mértéke nem e világból való mérték. A földöntúli ige az ő légies finomságában kisiklik az otromba emberi kézből, s ha a remegő, nehéz ujjak mégis meg tudják ragadni, kiszorítják belőle a lelket. Nincs az a szűzi tiszta hó, mely a porral sárrá ne elegyülne, s nincs az a mennyei gondolat, melyet a földi durvaság visszájára ne fordíthatna. Aki tekintetét az égre szegezte, azon kapta magát, hogy a lába alól elharácsolták az anyaföldet. A megváltás finom acélrugójából egy csavarással bilincset tudtak csinálni. A föltámadást monopolizálják s a megtisztulás kitünően kiaknázható vállalat. A megváltók jutalma a kereszt s a megváltó igazságok vergődve véreznek el a latrok között. A történelem útja az a Golgota, melyen reménytelen elpusztultak koponyájn által botorkál végig a megpróbált emberiség. A gúny nádvesszei paskolják a vállát s megalázni vélik, mikor nevetve mutatnak rá: imhol a világ királya! Az érdek, az előítélet s a hatalom poroszlói kockát vetnek a ruháján, s felhéjázva kiáltanak feléje: váltsd meg magad, mentsd meg magad, szabadítsd ki magad, ha isten fia vagy! S olyan biztosak az ő szegeik erejében s úgy bíznak a kőszikla súlyában, melyet a siki gödre szája elé hengergettek. Meg van ölve, el van temetve s a fegyveres őrök kezeskednek róla, hogy jól van eltemetve. S mégis az érdek fialandó, múlandó és változékony, de az igazság örök, az emberiség állandó és soha nem ölhetik meg olyan egészen, hogy az élet egy megmaradt szikrájával túl ne élje az ő mindenkori gyilkosait. A történelem nemcsak visszaélések sorozata, hanem újjászületéseké is. Nemzetek pusztultak ki a világból nyomtalan, világrendek omlottak porrá, hogy romjuk sem maradt meg; bálványok alatt nyílt meg a föld, hogy könyörtelen csukódjon össze fölöttük. De bukván emelkedve, a halál torkában újjászületve, az emberiség egy lépést sem tett visszafelé s nem egy meghamisithatatlanul hatalmas nagy lépést tett előre. S az emberi boldogság e vajúdó fájdalmak közt való megszületésének örökké így, örökké tanulságos és örökké vigasztaló szimbóluma a föltámadás. Mert mint ahogy a megváltásból táplálkozik az elnyomás, az elnyomásból mindig kisarjad a megváltás. Azok a csudálatos javak, melyeket az elnyomottak verejtékéből kisajtoltak: az uj tudományok, uj ügyességek, uj eszközök és uj gondolatok egyúttal uj meg uj, élesnél élesebb s alkalmasnál alkalmasabb fegyverek az elnyomás ellen. Egy-egy fölszabaduló osztály korszakról-korszakra ezekkel váltotta meg maga magát, s korszakról-korszakra őbennük voltaképpen az emberiség támadt föl. Mikor a népek lerázták a zsarnokok bilincseit; mikor a polgárság fölszabadul a nemesség nyomása alól; mikor az állam kiszabadul az egyház járószalagjából; mikor a gyarmatok elszakadnak a kizsákmányoló anyaországoktól ; mikor a meghódítottak pokolba kergetik a hódítókat, s mikor a munka öntudatos táborba sorakozik a hereség ellen, mindig ilyenkor és mindenkor az emberiség lélekzik szabadabban, s az emberi szabadság támad föl halottaiból. Ezért kell ápolnunk azokat a nagy gondolatokat, melyek nem az egyes ember, TARCA. Irigység. Irigylem a költőt, ki küzdve és csatázva Belemerülhet az élet forgatagába, Ki félelem, gond nélkül zivatarba, porba, Harczot vivni kiállhat a porondra Irigylem a költőt, ki édes lázban égve Belemerülhet a szerelem gyönyörébe, Akit vágy és sóvárgás nem hiába éget, Ha akar tép virágot illatosat, szépet Irigylem a költőt, ki mélybe és magasba Akkor száll, mikor a madár — ha kedve tartja. Kinél erdőt, mezőt bejárni nem csak álom, Ki szabadon bolyonghat bércen, rónaságon. Irigylem a költőt, ha fájdalom gyötörte, Aztán kiderült az ég ragyogón fölötte, A ki szivéről ledobva ezernyi terhét Tiszta szemmel könnyülten tekinthet szét, Istenem ! ha ennyi szerencse érne engem, 0 mily kimondhatlan gazdag lenne lelkem, De bő termést hozna a szenvedésnek magva, Lantomon de sok szép, bűbájos dal fakadna VESSELEY KÁROLY. Családi örömök. Irta: Molnár Gyula. • Györgyei, 34 éves, erőteljes, szálas férfialak. Elza, 28 éves, telt idomú üde asszony. Délutáni napfény. Györgyeiék hálószobája. Élénk és beható eszmecsere egy kipólyázott baba fölött, Elza és az «tudós asszony» között, amelybe koronként a dada is belekottyan. A kismama szoknyájába egyfelől egy kiváncsi 10 éves leányka, másfelől egy fölborzolt sörényű 12 éves fiúcska kapaszkodik. Györgyei (Az irodából jó, rosszkedvű, tudja miről folyik a tanácskozás és boszos fintort vág hozzá; valamit dörmög a szakállába és idegesen rágcsálja a bajusza végét, miközben a bal lábát tánczoltatja.) Hm , persze ... A baba! (Az ablak elé áll s tovább morfondál.) Elza (Észreveszi Györgyeit és félvállról oda is szól): Bálint már nincs dolgod az irodában ? Györgyei (Motyog a fogai között): No, csak csináld ... Elza Tán valami pert vesztettél! .. . Györgyei Én? pert veszteni nem . . . szokásom ! Elza (Elmerül a baba fölötti ankét újabb részleteibe.) Györgyei (Kis szünet után) : Hát nem lesz ennek sohase vége ?! Elza (Bámész tekintettel): Mi bajod van ? Györgyei (Ideges türelmetlenséggel) : Érthetetlen, mit duruzsoltok örökké a babáról ... Ez igy megy estétől reggelig és reggeltől estig ! Kipólyázzátok, bepólyázzátok, ide-oda forgatjátok s végre tenyérre fektetitek . . . Nem csoda, ha örökké sir . . . Irgalmazzatok ennek a csöppnyi jószágnak! Engedjétek élni! Elza Te meg mibe nem avatkozol? Dolgozzál nyugodtan az irodában; — innen egy hang se hallatszik oda! Hagyj nekünk békét! (A madám gúnyosan mosolyog, de cseppet se zavartatja magát munkájában ; behinti a babát rizsporral, aztán szakértelemmel pályázni kezdi. A kis leány s fiú mindezt szájtátva bámulja.) Györgyei No, végre ! Talán kimennek innen ? ! Menjenek, kérem , menjenek ! (A madám a dada karjaiba helyezi a babát s kitakarodik vele a másik szobába; a kisfiú is utánuk megy, de a lányka marad, mert még kiváncsi, hogy tulajdonkép mit akar a papa a mamától? Elza (Gyengéden megveregeti férje vállát, hízelgőn.) Bálintkám, valami történt veled ? Talán nem jött be az irodavezetőd ? vagy valami boszuságod támadt; tán valakivel összepereltél s most itt akarod a mérgedet kiadni ? Györgyei (kelletlenül): Ugyan, ugyan ! Eszem ágában sincs! Elza Hát akkor miért vágsz ilyen savanyu ábrázatot ?