Top Gun, 2000 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám
fedélzetéről négy CBU-97- est dobtak le a szétbontakozott, egymástól 20-30 méterre lévő harckocsimakettek ellen, amelyek közül 11 db-ot ért pontos találat, közülük hatot kétszer is. A rendkívül eredményesnek bizonyuló kazettás bomba hossza 2,34 méter, átmérője 0,4 méter, tömege pedig 420 kg. Bevetése széles határok között mozoghat, 460-1200 km/h sebesség, valamint 60 méter és 6 km magasság között alkalmazható. Képességein kívül még egy jelentős területen eltér a többi kazettás bombától, az órában. A BLU-108-asok ugyanis költséges eszközök, aminek eredménye, hogy a CBU-97-es negyedmillió dollárba kerül. Ha a költség/hatékonyság értékét vizsgáljuk, akkor viszont nem is olyan drága, hiszen egyetlen példánya nagy valószínűséggel megsemmisíthet akár három vagy még több harckocsit, amelyek ára típustól függően 1-3 millió dollár. A CBU-97-est már bevetették valós körülmények között Irakban és Jugoszláviában. A fejlesztők azonban a siker ellenére sem ülnek babérjaikon. Már dolgoznak a továbbfejlesztett változaton, amely aktív és passzív infravörös érzékelővel rendelkezik, így felfedezheti a „rideg” vagy a jól álcázott célokat is. Ezenkívül a „Skeet” harci részét is módosítják, amely „puha” célok ellen nem elég hatékony, pl. egy teherautó platóját egyszerűen átüti, és nem végez teljes pusztítást. Részletek nem ismeretesek, de valószínűleg a repeszképző hatását növelik majd meg. Az eredeti „Ocol” típusú robbanóanyagot másik, kevésbé érzékeny típusra cserélik, így a CBU-97-es a jövőben megfelel majd a haditengerészet szigorú hajófedélzeti tűz- és robbanásvédelmi előírásainak is. Ha a fegyvert a maximális engedélyezett magasságból vetik be, a különböző légrétegekben más-más irányban fújó szél eltérítheti eredeti zuhanási irányától. Ennek kiküszöbölésére is kidolgozták a megfelelő megoldást. A Lockheed Martin 1997-ben kapta meg az USAF megrendelését, hogy fejlessze ki az úgynevezett WCMD eszközt. Ez egy kiegészítő elektronikus blokk, amely pontosan illeszkedik a kazettás bombák (nemcsak a CBU-97-es) végébe. Egy miniatürizált inerciális egységet tartalmaz, amely érzékeli a szél eltérítő hatását, és a négy kinyíló stabilizáló vezérsíkot ellentétes irányba téríti ki elektromágnesek segítségével. Ezzel sikerült elérni, hogy a fegyver még nagy kioldási magasság esetén is 9 méteres pontossággal csapódjon be, ami előtt a résztöltetek szétválása pontosan az optimális helyen következik be. Amennyiben a bombát hordozó repülőgép rendelkezik GPS műholdas navigációs rendszerrel (márpedig ez gombamód szaporodik az USAF állományában), és ismerik a célpont földrajzi helyzetét, akkor ennek alapján éjszaka, vagy rossz látási viszonyok között akár a felhőzeten keresztül is ledobhatók a bombák. A Lockheed Martin „kit-szerűen”, tehát előkészített egységcsomagokban készíA bomba 40 db harci részének „szórásképe'' Bevetésre előkészített CBU-97- esek a Jugoszlávia elleni háború idején tette el a kormányzó berendezést, amelyet a csapatoknál 30 perc alatt fel lehet szerelni a kazettás bombákra. Az így átalakított CBU-97-esek típusjelzése CBU-105-ösre módosult. A „buta” bombából precíziós vezérlésű fegyver lett, és ami a fő, hogy mindössze darabonként kilencezer dolláros plusz költséggel. További előny, hogy akkor is megfelelő a pontosság, ha a légvédelemtől tartva nem repülnek el a cél felett, hanem az úgynevezett „hajító bombázást” alkalmazzák. Ebben az esetben a repülőgép nagy sebességgel emelkedő manővert hajt végre, és közben a tűzvezető számítógép az optimális pillanatban oldja ki a bombákat, amelyek először emelkedő ballisztikus pályán repülnek a cél felé. Mindezt akár 8-10 km távolságban is meg lehet tenni, és a repülőgép ezután azonnal fordulómanővert hajthat végre. A kormányzó mechanizmusból a Lockheed Martin várhatóan több tízezer darabot fog legyártani, az összes kazettás bombatípushoz. A CBU-97-eshez kifejlesztett BLU-108-as kapóra jött egyéb repülőgép-fedélzeti fegyverek számára. Egyre jobban terjed a moduláris felépítés, tehát a különböző részegységek a szabványos csatlakozások, egymással kompatibilis számítógép szoftverek miatt csereszabatosak. A vadonatúj AGM-154-es típusú (amely egy külön cikk témája lesz) siklóbomba például többféle harci résszel szerelhető fel, amelyek közül az egyik a BLU-108-as. Kővári László Fotó: Textron Systems, K. L. TOP CM 61 szettás bomba A kazettás bomba metszete 1998 szeptemberében Farnborough-ban a Textron Systems standján 800 600 400 200 0 200 400 600 800 ______________feel______________ A Lockheed Martin által kifejlesztett kormányzó mechanizmus