Tornaügy, 1916-1917 (34. évfolyam, 5-10. szám)
1917-01-15 / 5-6. szám
36 A testi nevelés fontossága. Irta: Kmetykó János. Bármerre tekintünk manapság, az értelmi kultúra előrehaladásának utain, mindenütt óriási fejlődéssel találkozunk. Csak a testi kultúra szekere döcög lassan előre. Kiváló nevelői érzékkel és nemes szívvel bíró férfiak indították első útjára: Matollay, Bakodé, Szontagh és még sokan mások. Útjukba ejtették az iskolát. Ők adták le a szekérről a jótétemény első csomagját, a szabad mozgások gyakorlatanyagát a szabad magyar ifjúságnak. Megállották a felnőttek gyülekezetei előtt is. S a szekérről ide is jutott ajándék. Aztán ...... kimerültek, jótévő karjaik lehanyatlottak . . . megpihenni tértek. A szekér pedig értékes rakományával, majdnem mindenkitől elhagyatva, elrekedt valahol. Időnként akadtak néhányan, kik megragadták rúdját. De karjaik gyengéknek bizonyultak, idők múltak. S akik újabban észrevették és ismét menetbe hozták a drága szekeret, főleg ugyanabból a táborból kikerülő nemes magyar honfiak valának. A szekér ismét mozog. A rakománya nem romlott el, sőt ára emelkedett. Úgy tetszik, mintha vigabban haladna előre, fürgébben, mint valaha . . ., de mennyire lemaradt az értelmi kultúra rohanva száguldó autója mögött. * Az értelmi kultúra rohamos fejlődése könnyen elnyomhatja a testnevelés fejlődését. A rohamos fejlődés, a gépies élet, amelyet az értelmi kultúra gyors és egyoldalú fejlődése maga után vonz, kipusztulással fenyegeti az emberiség faját, a faj egészségét, erejét. Amíg nincs késő, tegyünk, sőt kötelessége minden nevelőnek és nevelői érzékkel bíró magyar honfiúnak cselekednie abban az irányban, hogy a magyar faj egészsége, ereje, szépsége, munkabírása és kedve megőriztessék a jövő számára. De vizsgáljuk meg, mit kell tennünk, hogy egyensúlyt teremtsünk az értelmi és testi kultúra fejlődésében. I. Első és legfontosabb dolog: a helyes, egészséges munkafelosztás, illetve megosztás megteremtése. A mai fejlődés az emberektől egyoldalú munkát követel. Kisajtolni igyekszik belőlünk azt, mi bennünk legértékesebb. S csak addig jutalmaz, míg bennünk ilyen érték van, s míg azt teljesen ki nem használja. Nem az embert, nem a személyt nézi, annak lelkét, értelmét és testét, hanem egyedül azt, amit termel, produkál. A fejlődés ez irányú megölője a harmonikus, sokoldalú tevékenységnek, mert az embertől főleg csak egyféle, de kiváló munkát követel, így az emberiség nem tesz, cselekszik teljes értelmével és teljes testével, hanem annak csak egy részecskéjével, azzal, amellyel alkotni, teremteni kiválóat vél. Ennek egészségtelen következménye az egyoldalúság, mely bennünket úgy értenik, mint testi