Történelmi szemle, 1960 (3. évfolyam)

SZEMLE - A nacionalizmus történelmi gyökereiről. Anként a Magyar Tudományos Akadémián. (Makkai L., R. Várkonyi Á., Vörös A., H. Balázs É., Barta I., Varga J., Sándor V., Katus L., Hanák P., Jemnitz J., L. Nagy Zs., Hajdu T., Márkus L., Csatári D.)

13 Történelmi Szemle 351. SZEMLE a kizsákmányolókat és a kizsákmányoltakat". Az ilyen, látszatra nagyon radikális kijelentések mögött az óvatos opportunizmus rejtőzött. A reakció eltűrte a reformista munkásmozgalmat, de érzékenyen reagált a nemzetiségi kérdést, rendszerének Achillessarkát célbavevő támadásokra. Az MSZDP a nemzetiségi kérdést, mint az agrárpolitikát és más kérdéseket is, a munkásság napi gazdasági érdekei szerint vizsgálta, eléggé rövidlátó módon. Az idézett álláspont forradalmi lehet valamely egy nemzet lakta országban. Magyarországon azonban azt jelentette, hogy az SZDP elítélte a nemzeti elnyomást, de keveset tett a nem magyar nemzetiségek szabadságáért s a magyar függetlenségért. Az 1905-ös politikai válság idején közömbös maradt a nemzeti fellángolás iránt, azonosítva a „függetlenségi" tábor talmi kuruckodását az annak erőt adó népi szabadság-akarattal. A marxizmus álláspontja az, hogy a nemzeti politikát alá kell rendelni az osztályharc internacionális érdekeinek, de nem szabad elhanyagolni. Legkevésbé olyan országban, amely rohant a forradalomba, s ahol minden eljövendő forradalom napirendre tűzte — s nem is az utolsó helyen — a nemzetek szabadságharcát. A világháború viharában a nemzeti nihilizmus is jobb lett volna a semminél. Az MSZDP vezetői azonban a háború kitörésekor az uralkodó osztályok nyomása alatt és a területi integritás gazdasági előnyeit féltve, támogatták a háborús politikát, bár anélkül, hogy annak indokolásánál átvették volna a soviniszták frazeológiáját. A nacionalista uszítás, a háborúnak mint olyannak dicsőítése az MSZDP-tel — ellentétben néhány külföldi szociáldemokrata párttal — lényegében idegen volt. Fő érve a háborús rezsim támogatása mellett az volt, hogy az ellenség támadott, a Monarchia csak védekezik. Ezzel szinte önvédelmi harcnak nyilvánította az imperialista háborút s a munkásságot felszólította a hadvezetőség támogatására. „A provokáló fél Oroszország volt — olvashatjuk a Népszava 1914. augusztus 3-i számában —, a német hadüzenet már csak kényszerű válasz a véres cár árulására." Ezért ,,míg az ország lakosságának egy része a határokon kívül küzd, az itthonmaradottakra is nagy kötelesség háramlik: fönn kell tartani a termelés folytonosságát". (Népszava, augusztus 9.) Bár „minden szocialista lapnak éltető eleme a szabad kritika", erről mégis le kell mondani, „mert ilyen válságos helyzetben mi sem akarhatjuk a legigazságosabb kritikával sem megnehezíteni az intézők dolgát". (Népszava, július 29.) A pártvezetőségnek a háború kitörésekor megjelent kiáltványa nem szólítja fel a munkásságot a béke megvédésére, csupán annyit mond, hogy a munkásmozgalmat a háború alatt is fenn kell tartani. A párt vezetősége a háború első éveiben provokátorként kezelte azokat a forradalmi munkásokat, akik felemelték szavukat a vérontás ellen. Még a bérharcokat is meg akarták akadályozni, azzal a közismert érveléssel, hogy ,,a háború megszüntette az osztályharcot". A Népszava gyakran érvelt azzal, hogy a munkásság most bosszút állhat a cárizmuson az orosz forradalmárokért : „A mi háborúnknak, amely az orosz cárizmus és vazallusai ellen folyik, nagy történelmi eszméje és gondolata van . . . Ágyúk dörgése, gépfegyverek ropogása, Mannlicherek tüzelése, lovastámadások és szuronyrohamok a vér és vas nyelvén próbálják meg ezekben a napokban végrehajtani az egész európai demokrácia régi, évtizedes politikai végrendeletét, az orosz cárizmus megtörését és széttiprását ... A jog és szabadság nagy eszméi beszélnek a fegyverek nyelvén ... a szabadság sok ezernyi nemes vértanújának szelleme jár ma az osztrák— magyar csapatok előtt s a jó fegyverek, a bölcs vezetés (!), a helyes erőfelhasználás energiáit ez a szellem teszi majd — így reméljük — ellenállhatatlanná" — írta a Népszava „Eszme nélkül" című vezércikkében (augusztus 31.). Még az MSZDP szövetségese, Károlyi Mihály is gúnyosan jegyzi meg 1923-ban kiadott emlékirataiban: „a háború első hónapjaiban a »Népszava« elfogadta az osztrák—magyar—német militarizmus hivatalos hazugságait és segített a proletárságot ezekkel a szólamokkal — pedig át kellett rajtuk látnia! — elkábítani. A »Népszava« tenorja az volt, hogy ez a mi háborúnk tulajdonképpen az orosz cári reakció megbuktatására folyik, ezért kell üdvözölni. Mintha Vilmos császártól Tisza Istvánig azért indították volna meg a háborút, akik a mi oldalunkon megindították, hogy fölszabadítsák az orosz proletárt a cári uralom alól!" (183.) Ehhez csak annyit kell hozzátenni: az MSZDP hangadói nagyon jól tudták, hogy az orosz forradalmárok részben pacifisták, részben „honvédők", más részük az orosz, de a német proletárokat is polgárháborúra hívja fel, arra azonban egyikük sem tartott igényt, hogy Vilmos császár szabadítsa fel Miklós cár alól. Hatásosabb érv volt a területi integritás védelme. A nemzeti eszme ébredésével Magyarországnak egyre nagyobb problémájává vált a nemzetiségek erősödő elszakadási törekvése. Az MSZDP vezetői persze nem a nagybirtokosok szemével nézték ezt a kérdést: egyenjogúságot követeltek, de ellenezték az elszakadást. Nem is találhatnánk kivetnivalót abban, ha a nemzetiségeknek javasolták volna a gazdasági közösség fenntartását, valamiféle konföderáció keretében. Garami és társai azonban nem a nemzetiségeket kérték.