Történeti Tanulmányok 16. (2008)

Szendrei Ákos: "Ezerholdas" nemes vagy polgár?: Justh Gyula társadalmi státusai és szerepkörei

.Ezerholdas” nemes vagy polgár, amelynek bonyolult szövevényeként összesen tizenöt politikus - köztük a mi­niszterelnök, a honvédelmi miniszter (Fejérváry Géza), ill. egy korábbi minisz­terelnök fia (gr. Tisza István) - és két tábornok is érintetté vált. Justh Gyula, Horánszky Nándor egyik segédeként kapott szerepet a becsületsértési ügy lefo­lyásában. Ez az affér azt bizonyítja, hogy Justh elismert és nagy rutinnal rendel­kező párbajozónak számíthatott, hiszen a politikai szembenállás ezen elfogadott kísérőjelenségében, „bizalmi férfiúként” részese lehetett, egy a legfelső körökbe tartozó személyeket is érintő, karddal és pisztollyal megvívott elégtételnek.55 Az 1898/99 fordulóján lejátszódó párbaj sorozatban Justh, olyan - valósággal a kor­szak párbajhőseinek és szakértőinek számító - képviselők (Elek Gusztáv és Bol­gár Ferenc) társaságában vett részt, akik azt megelőzően tragikus kimenetelű párbajok győztesei voltak, s ez (meglehetősen groteszk módon) hozzájárult ké­sőbbi karrierjük megalapozásához. A sorban következő tisztázandó ügy már 1907-ben történt, amikor a képviselőház elnökeként „ Justh Gyula úr megbízott­jai magyarázatot esetleg elégtételt kérnek Szmrecsányi György úrtól, azokért a kifejezésekért amelyeket a mai napon a Ház folyosóján reá vonatkozólag hasz­nált. ”56 Az ügyben végül nem került sor párbajra, mert a kijelentések kölcsönös félreértésen alapultak, s ez jegyzőkönyvileg is tisztázásra került. Hasonlóan zaj­lott le, az a két évvel későbbi eset is, amikor ugyancsak Justh megbízottai kértek magyarázatot Andrássy Gyula belügyminiszter megbízottaitól, egy a képviselő­ház folyosóján lezajlott magánbeszélgetés során, a miniszter által tett kijelenté­sek pontos értelmét és szándékát illetően. A magyarázat alkalmával a félreértés hivatalos tisztázást nyert: „ [Andrássy] azt hitte hogy Justh kételkedik számta­lanszor kijelentett abbéli szándékának komolyságában, hogy miniszteri állásából távozni akar. ”57 Miután a miniszter feltevése alaptalannak bizonyult, s sértés egyik fél részéről sem állt fenn, az ügy jegyzőkönyvileg befejezést nyert. Justh Gyula társadalmi pozícióinak vizsgálatakor a hagyományos birtokos nemesi és a modern polgári életmód egyes elemeinek, szerepeink az ötvöződése végig megfigyelhető, de azt is észre kell vennünk, hogy az idő múlásával mind társadalmi helyzetében, mind pedig politikai szemléletében a modern, polgári elemek lesznek hangsúlyosabbak. Ez nyilvánvalóan összefüggésben volt a társa­dalmi és politikai környezet általános jelenségeinek az átalakulásával is. Justh és a hozzá hasonlóan vegyes/többes társadalmi identitású és státusú személyek helyzetét azonban semmi esetre sem lenne szerencsés identitásválságként, vagy státuszavarként megjeleníteni. Már csak azért sem, mivel a korszak egyik tipi- 53 53 SÁGVÁRI Gy. szerk. 2002. 354-356. 36 Jegyzőkönyv 1907. november 20. MÓL Justh Gyula hagyatéka DbIII/60. 14542. 37 Jegyzőkönyv 1909. december 17. MÓL Justh Gyula hagyatéka BbIV/104. 14540.

Next