Történeti Tanulmányok 18. (2010)

ELMÉLET, MÓDSZERTAN, HISTORIOGRÁFIA - Erős Vilmos: A historiográfia fogalma

Erős Vilmos Popper, a Frankfurti Iskola, Foucault, Derrida, Ricoeur, White, Ankersmit, de akár Lukács György nélkül is minimum szegényebb lenne egy efféle áttekintés. Úgy gondolom azonban, hogy nem eshetünk az ellenkező végletbe sem, azaz a historiográfia nem oldható fel a történetelméletben és a történetfilozófiában (mint Croce, Collingwood vagy mondjuk Heller Ágnes esetében).45 Ez úgyszintén el­szegény­ítést vagy redukciót eredményez, számos történetírói munka vérszegénnyé vagy jelentéktelenné válik (Ranke, de akár az egész magyar történetírás is), és ebből következően felesleges említeni és elemezni az intézményrendszert, alkalmanként a folyóiratokat. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy nem ragadhatunk meg a tisztán empirista faktológiában, tehát nem lehet cél minden történész, történetírói iskola vagy történetfilozófia kronologikus felsorolása. Ebben a vonatkozásban Lakatos Imre felfogását tekintem irányadónak. Lakatos Thomas Kuhn és Karl Popper egyfajta szintézisét kívánta megvalósítani a belső és külső történet megkülönböztetésével. Ebben a külső történet jelenti a kérdéskörben szóba kerülhetők (jelen esetben történészek stb.) lényegében extenzív jellegű felemlítését, míg a belső történet azoknak a mélyebb elemzését, akik egyfajta koncepció - tehát általános mondanivaló - hangsúlyozása szempontjából számba jöhetnek. Más szavakkal: a historiográfia nem olvadhat fel a historikában, de egyfajta belső történet megalkotásával igenis sugall valamiféle koncepciót.46 A fentiekhez kapcsolódóan jelen sorok szerzője sok tekintetben követi és alkalmazza a „Verwissenschaftlichung” fogalmait (kritikai történetírás, 45 Vő. Heller Ágnes: A történelem elmélete. Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2001. 46 Mindehhez Erős Vilmos: Van-e a történelemnek elmélete? In: Valóság 52, 2009. 11. sz. 66-72. (Az ELTE Atelier, Historiográfia és Európai Társadalomtudományi Tanszéke által rendezetett vitaülésen tartott előadás, 2007. november 16.) Valamint: Lakatos Imre tudományfilozófiai írásai. Atlantisz Kiadó, Bp., 1997. Illetve Gurka Dezső: Lakatos metafizika­ értelmezésének popperi és kuhni előzményei. In: Értelem és történelem. Szerk. Fehér Márta, Zemplén Gábor és Binzberger Viktor. L’Harmattan, Bp., 2006. 60-71. Kőhegyi Gergely: A történeti kutatási programok metodológiájának racionális dekonstrukciója. Uo. 72-100. Ez utóbbi mottóként idézi Lakatos egy alapvető mondatát, amely az itt jelzett problematikát kitűnően összegzi: „A tudományfilozófia a tudománytörténet nélkül üres, a tudománytörténet a tudományfilozófia nélkül vak.” Uo. 72. A történetfilozófiai irányzatokhoz lásd például Benedetto Croce: Theorie und Geschichte der Historiographie­­und Betrachtungen zur Philosophie der Politik.) Tübingen, 1930. Robin G. Collingwood: A történelem eszméje. Bp., 1987. I. S. Kon: Die Geschichtsphilosophie des 20. Jahrhunderts. (Kritischer Abriss.) I­ll. Akademie Verlag, Berlin, 1964.; Theories of History. Edited with Introductions and Commentary by Patrick Gardiner. The Free Press, 1959. Philosophy of History in Our Time. An Anthology. Selected and Edited by Hans Meyerhoff. Garden City, New York, 1959. Történetelmélet I-II, i. m. A történelem anyaga. Francia történelemfilozófia a XX. században. Szerk. Takács Ádám. L’Harmattan-Atelier, Bp., 2004. Kelemen János: Az ész képe és tette. (A történeti megismerés idealista elméletei.) Atlantisz, Bp., 2000.

Next