Tükör, 1923 (11. évfolyam, 3-52. szám)
1923-06-10 / 23. szám
XI. étfolyim Trg.-WHurfc* Marosvásárhely 1923. június 10 vasárnap 23-ik szám Cikiettési árat így árra 100 lei Félévi*« SO l«l Igyu izom éra 2 l«l Kiadó hivatali t«l«fon 61 f...»........... 1 Morvay Zoltán J Ára 2 lei | Kiadó laptulajdonos Révész Béla PártonkivUli politikai hetilap Szerkesszőség és kiadó* hivatali Trg.-Mures Marosvásárhely Plaza Reg. Ferdinand — Főtér 33 sz. Szerkesztőségi telefon 61 Érdekes ország. Már tudniillik ez a miénk. Határozottan nagyon érdekes ország. Állítólag jogállam is. Parlamentje van, képviselői és miniszterei vannak. De ha végigtekintünk ennek a gépezetnek a működésén, nagyon zavaros fogalmaink lesznek egy államélet menetéről, a felelősségről, a jogbiztonságról, a szabadságról és általában mindazon dolgokról, ami a jogállam gyűjtő cím alá tartozhat egy ország életében. Itt a prefektus nem tudja mit akar az államtitkár és az államtitkár nem tudja, hogy mit akar a miniszter. Viszont a miniszter maga sem tudja mit akar és főleg, hogy az ő intencióit és rendeleteit az alárendelt közegek miképpen hajtják végre. A láncolatosan összefüggő intézkedési menetben folyton zavarok támadnak, ez a lüktetés „kihagy“ mint a beteg súiv. Zökkenőket látunk, sokszor szakadékokat is, amit szinte kínos nehézséggel lehet áthidalni, hogy a hivatalos presztizs úgy ahogy ép maradhasson. A jobb kéz sohasem tudja, hogy mit cselekszik a bal és a lábak sokszor megindulnak, anélkül, hogy erre a fejtől utasítást kaptak volna. És aztán az ígéretek, a beszédek, a hivatalos kijelentések és a tett, a kivitel között milyen űrök tátongnak ! Ha nem volna ránk nézve végzetesen szomorú, megkellene mosolyogni. Mikor tömérdek sérelmeinket a kormánynál elpanaszoljuk, a finom megígérések, a szép szavakba burkolt udvariaskodások egész zápora zuhan az ezt feltáró kiküldöttek nyakába. Erélyes hangon és határozottan jelentik ki, hogy azonnal és gyökeresen orvosolva lesznek, amint már ez a dolgok természete szerint is nem lehet másként és mire a küldötteink hazaérnek, a sérelmezett ügy végre is van hajtva — de homlokegyenest ellenkezően, mint ahogy mi kértük, mindig a mi hátrányunkra. Megrendült bizalommal kezdjük tehát, kihez lehet fordulni ebben az országban a magyarságnak, ha minden vonalon semmibevevéssel, indig elzárkózással és a legnagyobb türelmetlenséggel kezelik jogos kívánságát ? Társadalmi, gazdasági, kulturális életében napról-napra nemcsak apró tűszúrások, hanem goromba bunkócsapások érik és ezeket senki sem orvosolja soha és sehol. Nem értjük azt az állampolitikát, amely két millió ember jogos kívánságát ilyen könnyű gesztussal negligálja úgy keresztülnézi, kutyába sem veszi milliók érdekét, olyan milliók érdekét, akiknek munkáját az államfenntartás céljaira rideg szigorral igénybe veszi. Nem gondolják a kormányon ülő urak, hogy ez talán nem egészen renden való állapot? Mert csak azt nem képzelik, hogy ebbe a képtelen és lehetetlen helyzetbe értelmes, önérzetes és az állammal szemben minden kötelességüket becsületesen teljesítő népkisebbségek fejet-térdet hajtva belenyugodhatnak? Utóvégre bármilyen erős és meginghatatlannak hitt az a pozíció, ami a kormánynak ezt a felületes hatalmiaskodást megengedi, talán mégis máskép kellene kezelni egy ilyen értékes kisebbséget, mint Nagyrománia magyarjai. Vagy ez a minden mindegy, ez az „utánam özönvíz“ politika éppen ennek a szilárdnak mondott pozíciónak a nem soká tartását jelenti? Akárhogy van, a liberális politikusok, ha a kormányról lekerülnek, arra egyhamar aligha fognak visszatérni. Ilyen abszolút hatalom birtokába, ilyen ellenzék nélküli parlamentben, ha értékes és ara való kormány kezében van a gyeplő, nagyszerű eredményeket lehetett volna felmutatni. És mit mutattak fel ők? Ma még titok fedi azt a siralmas és szánandó helyzetet, de a következő kormányok bizonyosan a napra teregetik minden szörnyűségeivel, amit a liberális uralom ebben a nagyszerű fejlődésekre képes országban nem csak a kisebbségek, de az összlakosság érdekei ellen, tehetetlenkedéseivel, talán soha jóvá nem tehetően, — teremtett, ha ugyan a teremtés szót az elposványosításra lehet és szabad használni. Csetri Mihály Sír. Stefan tel Maré Bolyain.) 5 u. alatti színűCzpro készíti a legelegán n 7 i n n ír 0 t í (NRmz. Szlnh. bejáratával szembe) u LI|J u O Lutu sabb, legmodernebb U L I |J U IV u I 1 Kiismert és elsőrendű munka I Alandó kiállítás cipőkülönlegességekben. Kész cipők kaphatók (DammHGIMMMiHI8MIMMMMiBRMMGiHRMHKQMI) Helyi Iparművészek műhelyében. Sok a dilettáns. — Nincs megfelelő műtermük a Helyi művészeknek. — -----.Marosvásárhely még nem érett meg az igazi művészetrel.------ Városunk már régtől fogva központja volt az erdélyi iparművészetnek. Nincs város Erdélyben, amelyet a művészek oly igaz szeretettel karoltak volna fel, mint éppen Marosvásárhely, amely egyébiránt készséggel nyújtott teret úgy a maga szülötteinek, mint az idegeneknek is ambícióik érvényesítésére. A Kultúrpalota termei mindig nyitva állottak a művészet számára, ahol egyegy művész mindig felüthette tanyáját, a város pedig egyenesen segédkezet nyújtott egy műterem felállításához. Ma ez a kép teljesen megváltozott. Amíg a közre nézve abszolúte semmi hasznot nem hajtó, primitív emberkék 6—8 szobás lakásokkal rendelkeznek, addig Marosvásárhely iparművészei majdnem kivétel nélkül piszkos, sötét odúkban kénytelenek dolgozni. Nagyon elszomorító lehet az iparművészekre, — akik azonban erről nem szeretnek beszélni, — az is, hogy Marosvásárhelyen gombamódra nő az ú. n. „dilettánsok“ tábora, akik 6 hetes kurzusokon, tanfolyamokon sajátították el „művészetüket“ és határozottan konkurenciát csinálnak az igaz művészet képviselőinek. Erről egy más alkalommal módunkban lesz többet is írni. Felkerestük a helyi iparművészeket otthonaikban és informálódtunk náluk művészetük iránt. Jeddy Sándor, a helyi iparművészek jólelkű atyja, Klastrom utcai szűk lakásában fogadta munkatársunkat. — Amint látja, igy szegényesen dolgozgatunk. Egy szerencsénk, hogy Romániában nagy a bútorszükséglet és igy a művésznek is kerül munka. Jelenleg a volt Katonay-villa átlakításán dolgozom, melyet Scholtz Manó, egy brassói kereskedő vásárolt meg. Úgy az épület, mint a bútorzat tervezetét én készítem. Bukarestnek is dolgozom most, egy kilencszobás palota bútorzatának megtervezését bonyolítom le. Kolozsvárt készül a Fintáék nagy Antalógiája, annak az illusztrációit is nagyobbára én készítem. — Az a véleményem, hogy Marosvásárhelyen nagy tere van az iparművészetnek, mert a Bernády polgármestersége idején valóban a legjobb iparosok kerültek ide, akik a művész dolgát nagyon megkönnyítik, terveit szakszerű alapossággal oldják meg. Nagy Benő, a kiváló művész-grafikus Rákóczy-út 4 szám alatti kis otthonában dolgozik Az egész szoba alig 3 méter hosszú és ugyanolyan széles. Itt van neki és feleségének a lakása is. Oroszországi élményeiről szeret leginkább beszélni Nagy Benő, akinek művészetére az 5 éves fogság mély benyomást tett. Művészetével kereste ott is kenyerét: eleinte portrékat rajzolt, később Jekaterinburgba került egy színházhoz, melynek díszletfestője lett. Azután az itt még újszerű gobelinfestészettel próbálkozott és ezen a téren is szép sikereket ért el. — Marosvásárhely — mondja csendes rezignációval — még nem érett meg az igaz művészetre. A művész munkáját itt nem méltányolják kellőképpen, ahol az igényeket kicsiny középiskolás diákok szárnypróbálgatásai is kielégítik. Jelenleg Bürger Dezsőnek farag egy szekrénydíszt. A szobrászatot szeretné folytatni. A márvány nemes anyag — sóhajt fel Nagy Benő — melyet a szobrásznak meg kell csókolnia, mielőtt munkájához kezd. Tímár János, kicsiny műtermében lakik édesanyjával a Kossuth Lajos utca 35. sz. házban. — Egyebem sincs csak terveim. E hó végén Németországba akarok menni és ősszel Páris felé, itthagyva örökre ezt a várost, ahol számomra a boldo