Tükör, 1965. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1965-07-13 / 28. szám

KULTURÁLIS CSEHSZLOVÁK FILM AZ ÖTÖDIK LOVAS A FÉLELEM FRANCIA FILM EGY SZOBALÁNY NAPLÓJA FRANCIA FILM VÖRÖS ÉS FEKETE RÁDIÓ BESZÉLŐ SZÉKEK REGÉNY Andreasz Frangiasz: EMBEREK ÉS HÁZAK RIPORTREGÉNY NOVELLÁK, KARCOLATOK Ludvik Askenazy: EMBEREK ÉS EMBERKÉK REGÉNY rzy ADAM NYOMÁBAN Az Apokalypszis ötödik lovasának patkója csattog ebben a szorongató és mélyen hu­manista filmben, amely a fasizmus keltette rémületet idézi fel. A látszólag öncélúan felsorakoztatott aber­rációk mögül, egy váratlan fordulat után, a fasizmus vad ábrázata vicsorog a nézőre. Kitűnően sikerült magyar szinkronnal ke­rül ismét közönség elé az annak idején nagysikerű film, amelyet változatlan erővel éltet az írói remekmű, és a két főszereplő­­ sugárzó tehetségű alakítása Jubileumhoz érkezik e héten Csapó György hang­játék-sorozata, tizedik műsora Szőnyi István, a nagy festőművész életét, egyéni­ségét, művészetét idézi fel, s megvalósítja a majdnem lehetetlent: hanggal elevenít meg színeket, vonalakat, formákat. Az athéni ellenállás emlékműve. Kiégett, kormos házfalak tövében egy proletárne­gyed lakói várják, hogy visszatérjenek az elhurcoltak, hogy meginduljon a munka, hogy ki­virul­jon a szerelem, hogy emberib­bé váljon az élet. (Kossuth Kiadó.) Cikkek és filmek után: riportregény a ci­gánysorsról. Egyszerű történet egy becsü­letesen dolgozó emberről, aki sorstársainak elmaradottsága és az előítéletek közt ver­gődik. (Magvető kiadás.) Gazdag válogatás a nagyon egyéni stílusú kiváló cseh író életművéből. Askenazy csendes hangon szól az élet legkisebb és legnagyobb, legderűsebb és legtragikusabb dolgairól, s ezzel mélységes csendet és fi­gyelmet parancsol. Munkáit mintha ket­ten írnák: egy felnőtt bölcsességű gyermek, és egy gyermekszívű felnőtt. (Európa ki­adás.) A filmforgatókönyv-író minduntalan kibú­jik ennek a jó kis regénynek a lapjai mö­gül. Hiába, a film: látásmód. Már a má­sodik oldaltól kezdve csöppet sem csodál­kozunk, hogy a regény írója filmet perget le előttünk. (Modern Könyvtár.) Író-rendező: Zbynek Brynich, kép: Jan Kalis. Főszereplők: O. Schem­pflugová, Jiri Sternwald Képünk: jelenet a filmből Rendezte: Octave Mirabeau regénye alapján Louis Bunuel Főszereplő: Jeanne Moreau Képünk: Jelenet a filmből. Stendhal regényéből rendezte: Claude Autant-Lara Kép: Michel Jfelber Zene: René Cloerec Főszereplők: Danielle Darrieux, Gérard Philipe Képünk: Jelenet a filmből. Képünk: Szőnyi István, a zebegényi mester (1894-1960) Németből(!) fordította: Tarr László Képünk: a kötet címlapja, Würtz Ádám munkája Képünk: a kötet borítólapja, Kováts Albert munkája Válogatta és fordította: Zádor András Képünk: a kötet címlapja, Miroslav Cipar munkája Képünk: a kötet borítólapja Barát Endre: LIDÉRC :Év ! Emberek és házak IMC ' 18 □ -Hézag és hézagpótlás- A nagy idők mindig megteremtik a maguk tanúit, akik nem csupán élőszóban, hanem írásban is meg­teszik tanúvallomásukat. Ez írá­sos tanúvallomások nélkül vajmi keveset tudnánk azokról a korok­ról, amelyek még nem ismerték a hírlapirodalmat, és vajmi egyolda­lú értesüléseink lennének azokról a korokról, amelyek viszont már ismertek. A tanúvallomások műfaji skálája igen széles, a naplótól a krónikáig és emlékiratig terjed, s kétségte­len, hogy mindegyik munka — még az egyoldalú, az elfogult, a szűkkörű is — hozzáad valamit ama bizonyos nagy idő portréjá­hoz, meghúz rajta egy addig is­meretlen vonást, kiigazít egy hibá­san meghúzottat, s a képet telje­sebbé teszi. Ilyen tanúvallomás Veres Péter legújabb munkája, „Az ország út­ján” is (Szépirodalmi Könyvki­adó), amely néhány hónap — az 1944 augusztus 20-tól a debreceni Ideiglenes Kormány Pestre költö­zéséig terjedő rövid, de esemé­nyektől terhes időszak — szubjek­tív krónikája. Veres Péter csakis arról beszél, amit Veres Péter ez idő alatt lá­­tott-hallott-megélt; sok aprólékos megfigyelést, részletező közlést, még a látszólag mellékesre és lé­nyegtelenre is kiterjedő, aggályo­san pontos tényt jegyezve fel. S mivel Veres Péter azidőtt előbb a bujdosó író és a szegényparaszt­­népfelkelő kettős életét élte, majd aztán pártelnök volt és részt vett a földosztásban, sok mindent meg­láthatott. Olyasmit is, ami — ahogy írja — „nem szokott benne lenni a hadvezérek és államférfiak emlékirataiban”. Munkája már csak ezért is hézag­pótló, s arra is emlékeztet, hogy az 1944—45-ös nagy idők tanúi közül eddig mily sajnálatosan ke­vesen jelentkeztek vallomástétel­re. A koncentrációs táborok infer­­nóját felidéző emlékiratokon kí­vül, amelyek javarészt közvetlenül a felszabadulás után láttak napvi­lágot, csak igen-igen szórványosan jelentek meg olyan munkák, ame­lyek nem regényes formában, ha­nem tényszerűen szólnak erről a sorsfordító korszakról. Amelyről pedig húsz év után is változatla­nul sok az elmondani való. A ma­gyarországi fasizmus és a felszaba­dulás nagy történelmi freskóján húsz esztendő múltán is sok a fe­hér folt, amit nem utolsósorban emlékirat-irodalmunk tölthet ki hitelesen és meggyőzően. H. L.

Next