Tükör, 1965. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
1965-07-13 / 28. szám
KULTURÁLIS CSEHSZLOVÁK FILM AZ ÖTÖDIK LOVAS A FÉLELEM FRANCIA FILM EGY SZOBALÁNY NAPLÓJA FRANCIA FILM VÖRÖS ÉS FEKETE RÁDIÓ BESZÉLŐ SZÉKEK REGÉNY Andreasz Frangiasz: EMBEREK ÉS HÁZAK RIPORTREGÉNY NOVELLÁK, KARCOLATOK Ludvik Askenazy: EMBEREK ÉS EMBERKÉK REGÉNY rzy ADAM NYOMÁBAN Az Apokalypszis ötödik lovasának patkója csattog ebben a szorongató és mélyen humanista filmben, amely a fasizmus keltette rémületet idézi fel. A látszólag öncélúan felsorakoztatott aberrációk mögül, egy váratlan fordulat után, a fasizmus vad ábrázata vicsorog a nézőre. Kitűnően sikerült magyar szinkronnal kerül ismét közönség elé az annak idején nagysikerű film, amelyet változatlan erővel éltet az írói remekmű, és a két főszereplő sugárzó tehetségű alakítása Jubileumhoz érkezik e héten Csapó György hangjáték-sorozata, tizedik műsora Szőnyi István, a nagy festőművész életét, egyéniségét, művészetét idézi fel, s megvalósítja a majdnem lehetetlent: hanggal elevenít meg színeket, vonalakat, formákat. Az athéni ellenállás emlékműve. Kiégett, kormos házfalak tövében egy proletárnegyed lakói várják, hogy visszatérjenek az elhurcoltak, hogy meginduljon a munka, hogy kiviruljon a szerelem, hogy emberibbé váljon az élet. (Kossuth Kiadó.) Cikkek és filmek után: riportregény a cigánysorsról. Egyszerű történet egy becsületesen dolgozó emberről, aki sorstársainak elmaradottsága és az előítéletek közt vergődik. (Magvető kiadás.) Gazdag válogatás a nagyon egyéni stílusú kiváló cseh író életművéből. Askenazy csendes hangon szól az élet legkisebb és legnagyobb, legderűsebb és legtragikusabb dolgairól, s ezzel mélységes csendet és figyelmet parancsol. Munkáit mintha ketten írnák: egy felnőtt bölcsességű gyermek, és egy gyermekszívű felnőtt. (Európa kiadás.) A filmforgatókönyv-író minduntalan kibújik ennek a jó kis regénynek a lapjai mögül. Hiába, a film: látásmód. Már a második oldaltól kezdve csöppet sem csodálkozunk, hogy a regény írója filmet perget le előttünk. (Modern Könyvtár.) Író-rendező: Zbynek Brynich, kép: Jan Kalis. Főszereplők: O. Schempflugová, Jiri Sternwald Képünk: jelenet a filmből Rendezte: Octave Mirabeau regénye alapján Louis Bunuel Főszereplő: Jeanne Moreau Képünk: Jelenet a filmből. Stendhal regényéből rendezte: Claude Autant-Lara Kép: Michel Jfelber Zene: René Cloerec Főszereplők: Danielle Darrieux, Gérard Philipe Képünk: Jelenet a filmből. Képünk: Szőnyi István, a zebegényi mester (1894-1960) Németből(!) fordította: Tarr László Képünk: a kötet címlapja, Würtz Ádám munkája Képünk: a kötet borítólapja, Kováts Albert munkája Válogatta és fordította: Zádor András Képünk: a kötet címlapja, Miroslav Cipar munkája Képünk: a kötet borítólapja Barát Endre: LIDÉRC :Év ! Emberek és házak IMC ' 18 □ -Hézag és hézagpótlás- A nagy idők mindig megteremtik a maguk tanúit, akik nem csupán élőszóban, hanem írásban is megteszik tanúvallomásukat. Ez írásos tanúvallomások nélkül vajmi keveset tudnánk azokról a korokról, amelyek még nem ismerték a hírlapirodalmat, és vajmi egyoldalú értesüléseink lennének azokról a korokról, amelyek viszont már ismertek. A tanúvallomások műfaji skálája igen széles, a naplótól a krónikáig és emlékiratig terjed, s kétségtelen, hogy mindegyik munka — még az egyoldalú, az elfogult, a szűkkörű is — hozzáad valamit ama bizonyos nagy idő portréjához, meghúz rajta egy addig ismeretlen vonást, kiigazít egy hibásan meghúzottat, s a képet teljesebbé teszi. Ilyen tanúvallomás Veres Péter legújabb munkája, „Az ország útján” is (Szépirodalmi Könyvkiadó), amely néhány hónap — az 1944 augusztus 20-tól a debreceni Ideiglenes Kormány Pestre költözéséig terjedő rövid, de eseményektől terhes időszak — szubjektív krónikája. Veres Péter csakis arról beszél, amit Veres Péter ez idő alatt látott-hallott-megélt; sok aprólékos megfigyelést, részletező közlést, még a látszólag mellékesre és lényegtelenre is kiterjedő, aggályosan pontos tényt jegyezve fel. S mivel Veres Péter azidőtt előbb a bujdosó író és a szegényparasztnépfelkelő kettős életét élte, majd aztán pártelnök volt és részt vett a földosztásban, sok mindent megláthatott. Olyasmit is, ami — ahogy írja — „nem szokott benne lenni a hadvezérek és államférfiak emlékirataiban”. Munkája már csak ezért is hézagpótló, s arra is emlékeztet, hogy az 1944—45-ös nagy idők tanúi közül eddig mily sajnálatosan kevesen jelentkeztek vallomástételre. A koncentrációs táborok infernóját felidéző emlékiratokon kívül, amelyek javarészt közvetlenül a felszabadulás után láttak napvilágot, csak igen-igen szórványosan jelentek meg olyan munkák, amelyek nem regényes formában, hanem tényszerűen szólnak erről a sorsfordító korszakról. Amelyről pedig húsz év után is változatlanul sok az elmondani való. A magyarországi fasizmus és a felszabadulás nagy történelmi freskóján húsz esztendő múltán is sok a fehér folt, amit nem utolsósorban emlékirat-irodalmunk tölthet ki hitelesen és meggyőzően. H. L.