Tükör, 1970. január-március (7. évfolyam, 1-13. szám)

1970-03-17 / 11. szám

Előbb azonban még a karácsony­­estről kell szólnom. A Lipót körút 1. ekkor kapta az első aknatalálatot. (Később még tizenhármat) A ház lakói a szentestén vonultak le a pin­cébe. Ekkortájt kezdődött meg a „vígszínházi csata". Illés Béla nyilván nem krónikának szánta e művét de krónikaként is olvashatjuk. Emlékszünk még azok­ra az éjszakákra? „Pest égő háztetőinek fénye rózsa­színűre festette a város felett him­bálózó, égig érő füstoszlopot.” — Mi csak a géppisztolyok ropogását és az ágyúdörgést hallottuk lent a pincében — mondja Ruttkayné. S így sem ő, sem más nem is láthat­ta, mi történt például a Nyugati pá­lyaudvar környékén. „Nyolcszáz szovjet harcos a sötét pincéken és rozoga háztetőkön át há­tába került a német állásoknak. Akik a háztetőkön vártá­k a táma­dási parancsot, drótköteleken eresz­kedtek le. Nem a sötétség takarta el őket, a szovjet fényszórók élesen va­kító fénye fogta körül a bátrakat... A nagy fényességtől lettek láthatat­lanokká." — Emlékszik-e a felszabadulás per­cére? — kérdem Ruttkaynétól. — Hozzánk a szomszéd ház (Lipót körút 3.) pincéjéből jöttek be az első szovjet katonák. Egy távírász csa­pat? Talán inkább telefonisták vol­tak. Ott, az óvóhelyen rögtön hoz­zákezdtek a telefonáláshoz. De a pa­rancsnokuk inkább velünk törődött. Köztünk is akadt egy volt partizán, aki tudott valamit oroszul, ő fordí­totta le a parancsnok szavait: Ne fél­jünk tőlük. Nem a bosszú vezeti őket, azért jöttek, hogy felszabadít­sanak bennünket. S most már örül­jünk, hogy megszabadultunk a sok szenvedéstől. — S mi történt azután? — Egymás nyakába borultunk, és hozzáláttunk takarítani, meg élelmet szerezni. Az utcára ugyan még nem mehettünk ki, mert a németek ál­landóan lőttek a Margitszigetről. De legalább a nyilasok — a szemközti ház, a Lipót körút 20 nyilas ház volt — nem zaklattak többé bennün­ket És nem hallottuk többé éjszaka a Duna-parti sortüzeket sem ... MARGIT ÉS MANCI Aki ezt nem élte át joggal hihetné, hogy az ostrom hetei alatt elfelejtet­tünk — nevetni. Szerencsére, nem így történt Ruttkayné is említette, hogy a szabadság első percében már megszülettek az első pesti viccek is. Azóta sok új tréfa született a ré­giekre ma már senki sem emlékszik. Egy szó azonban megragadt az em­lékezetünkben, egy név, a pesti hu­mor — akasztófahumor? — szülötte: a Manci-híd. Körülöttünk hullák, és mi egy hidat becézünk. A romba dőlt főváros, a Dunában a hidak hullái... A látvány nemcsak döbbenetes. Reménytelen. Hogy mégis reménykedtünk, már az is a szabadság csodatevő erejéből fakadt. S amikor a szovjet hadsereg hidá­szai (volt már elég gyakorlatuk — mondták —, mire a Volgától a Du­náig elérkeztek ...) fölvették a szi­geti cölöphidat, a szerény szükség­­hidat Mancinak neveztük el. A Manci azonban rövid ideig élt. A januári jégzajlás elsodorta. A többi híd még a Dunában hevert, a Kos­­suth-híd már épült, de még nem ké­szült el. (Egyébként a készülő épít­mény is életveszélyben forgott.) Szá­zadok óta először történt, hogy Buda és Pest híd nélkül maradt. A Margit-híd — léte első percétől — a főváros legforgalmasabb hídja volt. Mégis a Szabadság-hidat állították előbb helyre, mert az sérült meg a legkevésbé. De már 1946-ban hozzá­kezdtek a Margit-híd újjáépítéséhez. Dr. Széchy Károly műegyetemi pro­fesszor (abban az időben a Közleke­dési Minisztérium Híd-főosztályá­­nak a vezetője) a Magyar Technika 1948. évi 8. számában ismerteti híd­jaink elpusztításának és — 1948-ig — feltámasztásának történetét, ő közli azt a hovatovább feledésbe menő tényt, hogy a könyörtelen pusztítás a Dunán is, a Tiszán is százszázalékos volt. Budapesten 8, Medvétől Bajáig hét Duna-hidat, a Tiszán Kisártól Szegedig 12 hidat robbantottak föl a fasiszták. A Margit-híd újjáépítését nagyon megnehezítette, hogy a mederpillé­rek is súlyosan megsérültek, a fené­ken pedig a roncsok akadályozták a munkát A munka mégis megindult, s a főszerepet a Ganz-gyár 100 ton­nás úszódaruja játszotta. Hogy a forgalom mielőbb megindul­hasson, az új Margit-hidat előbb csak fél szélességben építették meg. Ezt a fél hidat 1947. november 16-án adták át a forgalomnak. A teljes híd 1948. augusztus 1-re készült el. Az új híd vasszerkezetének súlya 5200 tonna, tehát csupán kétharmada a réginek, a pályája mégis szélesebb, s a teherbírása is nagyobb. A „MÉG ÚJABB” LIPÓTVÁROS Hogy is írta a Vasárnapi Újság ez­előtt 94 esztendővel? „Néhány év múlva díszes házak fog­ják szegélyezni a partot." Majd tovább álmodozik: az egykor Pestet övezendő külső körútról, s a tervezett budai körútról... „Ha e körutak kiépülnek, 3—4 emeletes há­zak aljában fog keringeni az utcai élet az aszfaltpályán.” És mit ír majd az 1980-as évek tudó­sítója erről a partszakaszról, ami­korra a főváros —remélhetőleg — legszebb negyede, az Észak-Pest Du­­na-parti lakónegyed fölépül? Az új lakónegyed helye — a Szent István parktól az Árpád-hídig — ma még inkább szégyenkezésre, mint dicsekvésre méltó táj. Ennél szebb, de ennél elhanyagoltabb része nincs is Pestnek. A századforduló éveiben, amikor a főváros kamaszos hévvel nőni kez­dett, a lakásspekulánsok — ez már a mi szerencsénk — az Újpesti rak­partról megfeledkeztek. A város e peremén csupán néhány üzem épült, ezek kiszolgálására az egykori hal­bőségre emlékeztető Vizafogó állo­más, majd egy lomha gáztartály, amelynek léte ellen maga a termé­szet is — néhány éve csak! — vil­lámcsapással tiltakozott. Nos, mi elmondhatjuk, hogy, végre, fölfedeztük az Újpesti — én így mondanám —, az Angyalföldi rak­partot. Az új lakónegyed ugyanis a XIII. kerületé lesz. A lakónegyed terveit Papp Dezső építész készítette. Ez a terv az egész pesti Duna-partot — a Petőfi-hídtól az Árpád-hídig — építészetileg ösz­­szefüggő egységként szemléli. Ha ezt a tervezett partot egy szép mondat­hoz hasonlítanám, az új észak-pesti városrész ennek a mondatnak díszes kezdőbetűje, vagy ha jobban tetszik, fölkiáltójele. Az Árpád-hídfőnél egy harminc­szintes óriás áll, hotel, vagy más fontos középület hajléka. A part kö­zelében zöld sáv, távolabb — a Du­nára merőlegesen állítva — a 15—16 szintes pengeházak, mint a vízen so­rakozó vitorlások. A házak között li­getek, és természetesen iskolák, üz­leti centrumok, játszóterek, sőt egy sportpálya is ... Az új városrészben 12 000 lakás épül, valamennyi a bu­dai hegyek felől áradó friss levegő­vel és napfénnyel „berendezve". Az imént Budapest legszebb lakó­negyedéről beszéltem. Annál szomo­rúbb, hogy e napfényes terv fölött máris árnyék borong. Az új lakó­telep tervét — és a kivitelezését is — hullafoltok csúfítják el. Mert mi másnak nevezhetnék a kiöregedett kotlósként ott üldögélő gáztartályt, az elavult Rézhengerművet, és a je­lenleg újjáépítés alatt álló hőerőmű­vet, amely három darab 96 méteres kéményével teszi majd csúffá a szép terveket. És hamis hangokkal rontja a városnegyed megálmodott harmó­niáját. Ennyit mondhat korunk tudósítója, ha szűkszavúan is, az észak-pesti Duna-part múltjáról és jövőjéről. Legközelebbi útunk majd délnek­­ visz, az Országház felé. MOLNÁR AURÉL A Vígszínház — ezelőtt 25 esztendővel A „még újabb" Lipótváros. A kép balszélén az Árpád­hídfőhöz tervezett 30 emeletes épület, jobbszélén a háború előtt épült református templom □ 21

Next