Tükör, 1970. március-június (7. évfolyam, 14-26. szám)
1970-04-07 / 14. szám
KZMTHBH Zsíroskenyeret esznek. A zsíroskenyér két okból jó: először is puha, bunkóra vágott kenyéren ikrás libazsír fénylik; másodszor is: nem sokáig eszik. Az idén végeznek. Orvostanhallgatók. Huszonötévesek ... Józsi (Kecskés József) kétszer két méteres albérletében találkoztunk abból az alkalomból, hogy a 25 éves felszabadulás 25 éveseivel ismerkedjünk. AZ EMLÉKEZET ELŐTT Már egy egész sor dolgot tudok róluk. Hogy Józsi ideggyógyászati szigorlatra készül, s azt latolgatja, levágassa-e a szépen ápolt pakombartját, mert Farnádi tanár urat az effajta fejdísz felbosszantja. Hogy Józsi szolnoki, ott is született, s a huszonöt év előtti idők családi hagyományairól annyit tud, hogy a szülei a harcok elől menekültek, őt az apja pólyában cipelte — és nagyon nehéz baba volt. Laci (Halmos László), szemüveges, erős, vállas fiatalember — hét hónapra született. Az édesanyja Szombathelyre utazott. A vonatok akkoriban éjszaka közlekedtek, órákat vesztegelve a nyílt pályán, hogy utat engedjenek egy-egy katonavonatnak. Sötét volt, hideg volt, szörnyű volt. Egyszercsak lehajtottak mindenkit a kupékból, töltésen kellett leereszkedni, mezőn rohanni, bokrok mögé kucorogni. A hetedik hónapos fiatalasszony a karját a fülére szorította, mégis hallotta a légvédelmi ágyúk kattogását, a becsapódó bombák iszonyatos robbanását... Másnap egy nagyon nyamvadt csecsemő a világra jött... A felszabadulás után Türjén laktak, Laci anyja ott volt óvónő. Egyik napon a szomszédasszony sikoltozva hívta elő Halmosnét: viszik az oroszok Lacikát, már feltették egy nagy, katonai teherautóra. Az ám, Laci valóban ott ült a sofőr ölében, aki előre-hátra billegtette a dög nagy teherautót, mint egy óriásira növesztett bölcsőt. Ringatta benne Lacikát... Iza (Albert Izabella) április 14-én született — huszonöt éve. A szülők Lőrincen laktak akkor is, mint most, a háború utolsó hónapjaiban Győrbe menekültek, rokonokhoz. Iza Győrben született. Az anyjának nem volt teje ... akkoriban az asszonyoknak a félelemtől, a rémülettől nem volt tejük. Iza feltűnően szép lány. Finoman rajzolt arcában nagyon kedves a nevetése. Nevetve mondja: — Senki nem hitte, hogy megmaradok. A másik lány, Ildikó (Kovács Ildikó) is nagyon csinos. Mi is volt akkor, régen, az emlékezet előtti időkben? Semmi. Se tej, se babatáplálék. Az ő életnyitánya is épp olyan keserves volt, mint a többieké. Mint minden huszonötévesé ... ÉS AZÓTA? Mindenki mondja el, hogy a személyes életében milyen keserves emléket őriz? Józsi a házigazda. Józsi kezdi. Szélesre tárja a karját, gyorsan kopogó szavai határozottak: — Meg fog lepődni, semmilyet. Mindig, mindenem megvolt. Jelesen érettségiztem Szolnokon, „egyből” felvettek az egyetemre. Tanulni kell, nem mondom... Most, az ideggyógyászati vizsga előtt, megtörtént, keménytojást főztem magamnak, és a vizet nem a csapba öntöttem utána, hanem a szemétládába. De más baj nincs. Remélem, eztán se lesz semmi. Április végén, május elején kiírják az állásokat. Szülész-nőgyógyász helyet akarok megpályázni. Mindenképpen szülész-nőgyógyász szeretnék lenni, ehhez érzek a legnagyobb kedvet. De ezt ne úgy írja meg, hogy röhögjenek rajtam. Izának van rossz emléke. Borzongva mondja: ötvenhat. Tizenegy éves volt akkor, és nem is az riasztotta, hogy a temető mellett ágyúztak, még csak az sem, hogy a Vörös Hadsereg útján, egészen közel hozzájuk, ágyúk dübörögtek, hanem a felnőttek zavara, rémülete, tanácstalansága Józsi a forró vizet a szemétbe öntötte — „más baj nincs” Ildikó, aki kórboncnoknak készül Ösztöndíj-osztás után... Józsi kétszer kétméteres albérletében zsíroskenyeret esznek