Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)
1973-10-30 / 44. szám
Az aszúbor egyébként is hosszú érlelést kíván, ahány puttonyos, annyi évet, s ehhez még két-három esztendőt. A háromputtonyos aszúbort tehát 5—6 évig kell érlelni, így a bő esztendők, kiegyenlítik a szűk esztendőket. Szüret—must nélkül Az imént a hangulatot hiányoltam, de csak most döbbenek rá, hogy nemcsak a hangulat, hanem a must is hiányzik erről a szüretről. Hiányzik a szőlő csók édes könnye, amely kristályként csorog a nyögdécselő présből. De hogy is lenne must, amikor a tarcali gazdaságban, miként más nagyüzemekben, már nincs is prés. Legalábbis a hagyományos, nagyokat reccsenő faprés. Hiszen ilyen préssel tán karácsonyig sem végeznének a várható terméssel! Ahogy annak idején a lábbal való taposás, most a faprés is kiment a divatból. A szőlőt traktorok szállítják el a préselő üzembe. A szőlőhalmok itt ráömlenek az archimédesi csigasorra, amely a fürtöket bogyózó gép fogai közé zsúfolja. Ezek a fogak leválasztják a szemeket a kocsányról, majd egy szivattyú révén a szikkasztóba, onnan a présbe ömlenek. Ahonnan aztán a must gumitömlőkön keresztül zúdul a tartálykocsikba. Nagy szerencse, hogy a szőlő fittyet hány a megaláztatásoknak. Az idei must is — bár kóstolás nélkül — tökéletesen kierjed, s hamarosan a hegyaljai furmint, vagy a hárslevelű aranyló színeiben villog a poharakban. S akkor hiánytalanul kipótolhatja azt a romatikát is, amelytől a gépek a szüreten megfosztottak bennünket. Bor és arany A hegyaljai boroknak azonban nemcsak a színe, az értéke is arany. Papp Miklós tanár úr, a tokaji borok történetének buzgó kutatója, harminc esztendeje szüretelget nemcsak a szőlőjében, hanem Tokaj múltjának fáján is. Az, hogy a Hegyalján ki és mikor ültette el az első vesszőket, azt még ő sem tudta eddig kideríteni. Azt azonban igen, hogy a tokaji borok 1490 után, amikor a boráról addig híres Szerémség török uralom alá került, indultak, el világhódító útjukra. És vajon ki készítette az első aszút? A hagyomány egyetlen nevet sem emel ki a múltból. Sepsi Laczkó Mihály, a Lórántffyak udvari papja, 1640 körül aszúbort készített a sátoraljaújhelyi Oremusz-szőlőben. A tokaji aszú — Papp Miklós szerint — az 1720-as években ért föl a világhír csúcsára. Így történhetett meg, hogy a lipcsei Auerbach-pincében Mefisztó is tokaji bort varázsolt elő az asztalból, amikor a földre loccsant bor lángra lobbant... Legalább is így olvasható ez Goethe Fausztjában. — Különösen Lengyelországban értékelték nagyra az aszút — meséli Papp Miklós. — A véleményük szerint nincs bor, amely hozzá fogható. Lengyel nemesi esküvő elképzelhetetlen volt tokaji bor nélkül. S az illem azt kívánta, hogy olyan évjáratú aszú álljon a lakodalmi asztalon, amelyik esztendőben a menyasszony született. — Melyik volt a leghíresebb évjárat? — Több is volt! Az egyik az 1811-es „üstökös-évjárat” (ritka, mint az üstökös!), ezért fantasztikus árakat fizettek. III. Napóleon például 1860-ban 200 fiaskó 1811-es aszút vásárolt, palackonként 50 arany frankért. A londoni Chistie-áruházban tavaly előtt, vagyis 1971-ben, 220 fontsterlingért árvereztek el egyetlen palack 1811-es aszút. Mindehhez még valamit: A Hegyaljai Borkombinát eszencia néven egy új minőségi kategóriát állított elő. Ez az eszencia a hatputtonyos aszúnál is jobb minőségű bor, különleges dűlők és különleges évjáratok terméke. Ezért az eszenciáért, japán üzletemberek, félliteres palackonként ezer forint értékű dollárt fizettek. Lám, az ingadozó királyi trónok korában is elmondhatjuk: a tokaji bor, ha már nem is a királyok bora, de még mindig a borok királya. MÓLNAR AURÉL A mostani és a következő számunkban helyszíni riportot közlünk a chilei eseményekről. Szerzőjük Árkus István, aki a napokban érkezett haza Santiagóból. A santiagói katedrálisban zúg az orgona. Hirtelen ide nem illő katonai kürtjei harsanása némítja el a templomi zenét. A géppisztolyos katonák sorfala szétnyílik, hogy helyet adjon a junta négy bevonuló tagjának. Az orgonista a chilei nemzeti himnuszt játssza. Szeptember 18-a van, a Haza Napja, a chilei függetlenség 163. évfordulója. Az ország új urai büszkén, hatalmuk tudatában, a nyilvánosság reájuk irányuló reflektorfényében, valósággal sütkéreznek a hálaadó istentiszteleten, melyet — rendhagyó módon — nemcsak a santiagói érsek celebrál, hanem párhuzamosan valamennyi Chilében elfogadott vallás főpapjai megtartanak, saját szertartásaik szerint, a katolikus székesegyházban. A junta és a katonai kormány tagjai mögötti padsorokban egymás mellé helyezték el a volt köztársasági elnököket: ott térdepel „békés együttélésben” a fasiszta Gonzales Videla, a jobboldali Alessandri és a kereszténydemokrata Frei, aki a szenátus elnöke volt, mielőtt az új katonai vezetés egyetlen tollvonással be nem zárta a parlamentet. Chile utolsó törvényes elnökét, dr. Salvador Allende-t, akit hét nappel azelőtt meggyilkoltak, még haló poraiban sem hagyják nyugodni. Mint híre ment a valparaisói temetőben, ahol titokban elföldelték, sírját felforgatták, meggyalázták. Egyesek szerint azért, nehogy valaha — exhumálással — az utókor kideríthesse: nem úgy történt, ahogy a junta állítja. Allende nem önkezével vetett véget életének, hanem vállalta a harcot utolsó csepp véréig. Ellenállt és a benyomuló katonák végeztek vele. Az ünnepélyes hálaadás után a vezérek peckesen kivonulnak a térre, melyet tankok és géppisztolyos katonák zárnak el a főváros többi részétől. Pedro de Valdivia, Santiago megalapítója, Chile egykori meghódítójának lovasszobra mellett elhaladva, a Legfelsőbb Bíróság közeli épületébe hajtanak. A jobboldali főbírák, akik a Népi Egység kormányzásának három esztendejében ugyancsak jeleskedtek a jobboldali összeesküvők és terroristák „bizonyítékok hiányában való” felmentésében, most ünnepélyes nyilatkozatokkal igyekeznek Az ellenforradalmárok pár útban az elnöki palota felé A santiagói futballstadionban rendezték be első koncentrációs táborukat a puccsisták Az elfogottaknak kezüket tarkójukra szorítva kellett órákig feküdniük a földön