Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)

1973-10-16 / 42. szám

lak néha hol vékonyabbak, hol vastagabbak. Azért meg­kérdezem : — Hogy tudott golyóstollat eladni, ha ennyire bele van esve a töltőtollba? — Eladtam én mindent, csak kismacskát nem, mert azt nem tartottunk. Filctollat, rostiront, olcsót, drágát, hogy ne menjenek el a vevőim üres kézzel. Nagyon szeret­tem a vevőimet, nem bánt­hattak meg azzal, hogy nem vásároltak. Csakugyan nagyon szeret­hették Herendi Ilonkát a vendégek, mert amíg a Töl­tőtollboltban lebzseltem, töb­ben is keresték. A sztár pillanatnyilag a rost­­b­on, de úgyszólván minden megy. Drágaságban változat­lanul a Parker vezet a go­lyósok között — a márkát meg kell fizetni. A márkát, mert különben aránytalan az árdifferencia. Ahogy ott ül­dögélek, feltűnik egy tollhoz láthatóan értő, középkorú, kövérkés férfi. Kiköt egy Waterman töltőtollnál és egy spanyol INOXRON golyós­­tollnál. Ahogy nyitja a szög­letes táskáját, hogy elraktá­rozza a duót, alig hiszek a szememnek. Vagy ötven toll van beszortírozva. Nyilván ez a hobbyja, vélem , de mennyire az. Hiszen ahogyan jobban körülnézem őt, újabb tollakat fedezek föl a kabát­ján. Kívül is, belül is jó né­hányat. Odapillantok a fülé­re, ott nincs-e. Ott nincs, csak a farzsebében. Beszédbe elegyedem vele, de, amikor megtudja, hogy újságíró va­gyok, megmerevedik. Pedig addig közölte, hogy sok min­dennel foglalkozik. Piackuta­tással, filozófiával, pszicholó­giával és üzemszervezéssel. Itt is — hogy mit, azt már nem kötötte az újságíró or­rára. Különböző képességeiről nem győződhettem meg, de feltétlen értékes ember — csak job­ban többezer forint értéket hordoz magánál. Újdonságok a látóhatáron Végül bekukkantottam még a Signó két műhelyébe, Pestlőrincen, a Vörös Had­sereg útján. Sasvári részleg­­vezető mutat egy arannyal futtatott szép, Parker típusú golyóstollat — 100 forint kö­rül lesz az ára. Tizenkét részből áll, benne nyugatné­met festék. Kecses, nem könnyű és nem nehéz — tet­szik. Hogy meg ne sértsem a többi golyós- és töltőtoll gyártó szövetkezetét, vállala­tot, nem csupán a Signó tol­lai tetszenek. És nem is min­den Signó toll tetszik... Hogy javulnak a magyar tol­lak, ez érthető. Jobb az anyagok minősége, egyre több szakember szerelmese a golyóstollnak. Itt, a főnöktől és helyettesétől eltekintve, csupa nő találha­tó. Az egyik legrégibb és leg­jobb munkás, Jámbor Lász­­lóné. Nagy türelemmel végzi ezt a pepecselő munkát. Sok­sok apró testecskét kell esz­tergálni, köszörülni, össze­rakni. Azt mondja: — Már megszoktam, de a szemem sose szokja meg. Még szerencse, hogy világos a műhely. A másik üzemben többek közt „meleg márkázást” lát­hatok, a tollacska műanyag testére rányomják a „BORÍ­TÉKOS SORSJEGY” szava­kat. Sasvári szerint, aki öt borítékos sorsjegyet vesz, kap egyet. Hol? Mert én ugyan nem láttam, hogy va­lahol is adnának. Ebben az üzemben köszönt­hetem a SIGNÓ kísérleti „csoportjának” vezetőjét, Tú­rán Pált. Van egy beosztott­ja is, Túrán Pál. Egy segéd­munkása, Túrán Pál. Szin­tén Turcsány tanítvány és­­ a töltőtoll-szekta tagja. Ennek ellenére egy asztali golyóstoll testét esztergályoz­­za. Sejtelmes képpel mond­ja: — Karácsonyra valamit ki akarunk hozni, ami még nem volt. Egyelőre titok, csak az elnök és a műszaki vezető tud róla. Szeretnék a titok részese len­ni, de csupán elutasítás ré­szese leszek. Érdekes, Goy is emlegetett valami nagy hú­zást. Ugyancsak titokzatos­­kodón. Tűnődöm, mit lehet még a golyóstollon variálni. Van már például az úgynevezett űrhajós­toll. Repülőgépen ugyanis gyakran megszakad a festék­adagolás. (A meg­oldás: a zárózsír mögött, amely a fogyasztás szerint követi a péptintát, gáztöltés van. A gáznyomás lehetet­lenné teszi, hogy megszakad­jon a festékvonal.) S mi nyilván svéd módra sem kombinálhatunk a golyóstoll testébe hálószoba jelenetet. Hát akkor? Láthatatlan lesz? Énekelni fog? Vagy megva­lósítja Bíró jelmondatát: víz alatt alligátor hasára is lehet vele írni? Feladva az olcsó élcelődést, egyet tartok lé­nyegesnek, hogy ne drágán tetszelgő legyen az újdonság. De legyen szép és kifogyha­tatlan betétű! Megegyez­tünk? Ha igen, előre is köszönöm a golyóstollat hol jóra, hol rosszra használó fogyasztók nevében. NAGY S. JÓZSEF Búzás Györgyi bemutatja a márkázott golyóstollakat komolytalan dolgok komolytalan dolgok komolytalan dolgok komolytalan dolgok komolytalan Semlegesség A labdarúgópályán két csapat kergette a labdát, velük futkározott a já­tékvezető. Szerencsére a Nap elég magasan volt ahhoz, hogy ■jól lehessen látni, de a játékosokat ne vakítsa a fény. Nem árulok el újdonságot, rög­tön a kezdést jelző fütty után izgalom lett úrrá a nézőtéren. Mind a hat ember izgult. Ennyi néző volt. Illetve velem együtt hét. Mi kezdtünk felháborodva ordítani, vagy elismerően biztatni, a játék ala­kulásától függően, s ezt a játékosok — úgy láttam — szívesen vették. Sok esetben egyenesen abba is hagyták a játékot, csakhogy minket jobban, nyugodtabban hallgathassanak. A lelátón a nézetek polarizálódtak, ro­­konszenv tekintetében két táborra oszlottak a nézők. S érdekes: éppen hárman voltak, akik a feketékért lelkesedtek, s ugyanúgy hárman a sár­gákért. Csak én szurkoltam a fekete-sárga színekért. Minthogy elég erős hangom van, s hozzá még integettem az ingemmel, mint valami zászló­val, a csapatok gyakrabban­ néztek engem, mint a labdát — eleinte re­ményteljes pillantásokat vetettek felém, később egyre inkább elkedvet­lenedtek. De ennek meg volt az oka. Bevallom, nem tudtam dönteni köztük. Ha egy fekete játékos a labda helyett az ellenfelébe rúgott, ez megörvendezte­tett engem. De ha netán egy sárga terített le egy feketét, ennek is örül­tem. A­ játékvezető megbotlott, hanyatt esett, ó, hogy őrjöngtem a lelkese­déstől. A feketék kapitánya vészjósló tekintettel mért engem végig, sőt a sárgák egyike ököllel fenyegetett, de mindez hidegen hagyott. Nemsokára a két csapat védőjátékosai feltűnően szemmel tartottak engem, majd a középpályások is, a csatárok meg jóformán csak engem vettek célba. Há­romszor találtak el a labdával. Mindez szünetig sikerült nekik. A szünet alatt tízszer találtak el, ötször a feketék, ötször a sárgák, s a játékvezető a bordáimat kezdte ki. A tizennegyediknél már dühös lettem, a labdát be­nyomtam a tribünpáholyban bőségesen megtalálható szögek egyikébe, s míg a labdát megfoltozták, egy kis lélegzethez jutottam. Nem tágítottam. A második félidőben is kitartottam semlegességem mellett, egyformán szurkoltam a feketéknek és a sárgáknak. Mindebből az következett, hogy súlyos vereség fenyegetett engem, a semleges szemlé­let, hiszen mindkét csapat ügyet sem vetett a labdára, hanem a tribün fel­járatát kereste hozzám. Vereségem a levegőben lógott. Töpregtem, milyen irányban szaladhatnék el a gyors szélsőcsatárok elöl. Hogyan kerülhetem ki a védőket, ha elállják a kijáratokat? Hogyan csap­hatom be a kapusokat, akik — mondanom sem kell talán — a labda he­lyett engem figyeltek. Végül is ki kell kapnom?! Nem! Egy, egy ember maradt a számomra. Be­rontottam a pályára és megvertem a játékvezetőt. Nem nagy sikerélmény, de ez is valami. Henryk Bardijewski MEGNYUGTATÓ Az ősi légy-vendég viccek egyik új változatát közli a Quick. — Pincér! — méltatlanko­dik a vendég. — a leves­ben egy légy van! — Nem sokáig! Nem so­káig! Tessék odanézni, a tányér szélén egy pók van! MENTSÉG A notórius bűnöző a bí­ró előtt áll. — Ej, ej, — korholja a tanácselnök, — nem mondtam már magának, hogy nem akarom többé látni?! — Közöltem ezt a rend­őrrel, de nem akarta elhinni! MESE A fiatal néprajzkutató primitív körülmények között élő törzseket ke­res fel, s amikor hazaér­kezik, beszámol élmé­nyeiről. — Nem féltél a vad em­berek között? — Dehogynem. Fél láb­bal állandóan az étlapon JÓTANÁCS — ennek alapos torok­­gyulladása van, — mondja az orvos. — Le­gyen óvatos, kerülje az esőt, ne menjen az utcá­ra, ha hideg, vagy túlsá­gosan meleg van, s köd esetén feltétlenül ma­radjon otthon. — Ha jól értettem, dok­tor úr, csak abban az esetben léphetek az ut­cára, ha egyáltalán sem­milyen idő sincs. MEGÉRTŐ LÉLEK — Hogyan halad a fiam a tanulásban, tanár úr? - Nagyon figyelmetlen. Az órán csak bóbiskol. - A tehetség szunnyad bennre! SKÓT Két skót, John és Bill a bárban ül a szép Mary­­vel. Mindketten fülig szerelmesek belé, csak nem merik megkérni a kezét. Amikor John egy pillanatra kimegy, Mary kacéran néz Billre: — Itt van számodra az alkalom! Nem akarod kihasználni? Bill bólint. Elveszi ba­rátja söröspoharát és le­­hörpinti az italt. BAJ... Egy nagyon kövér nő feláll az automata mér­legre. A használati uta­sításon kigyullad a kö­vetkező felirat: „Azonnal szánjanak le! A mérleg csak egyesével mér.” o­S □21

Next