Tükör, 1975. január-március (12. évfolyam, 1-12. szám)

1975-02-18 / 7. szám

1093 KULTURÁLIS TÜKÖR VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ Csehov: HÁROM NŐVÉR BRNd­ Állami drámai színház JENUFA A LEGKISEBB FIÚ PETŐFI SÁNDOR ÖSSZES PRÓZAI MŰVEI ÉS LEVELEZÉSE IULIUS CAESAR if f TI BIBLIOTHECA CLASSICA JULIUS CAESAR runieR VILÁGIRODALOM Arthur Miller: DRÁMÁK SZÁZADUNK MESTEREI Alberto Moravia EGY ASSZONY MEG A LÁNYA KÉPZŐMŰVÉSZET A MODERN FESTÉSZET LEXIKONA A Veszprémi Petőfi Színház is mű­sorra tűzte Csehov drámai remekmű­vét, a Három nővér­t. Mint újab­ban megszoktuk, ezúttal sem Cse­hov, inkább a rendezői felfogás do­minál, a fiatal és tehetséges Valló Péteré. Az ő elképzelését valósítja meg az együttes, mindenekelőtt a há­rom nővért alakító Margittay Ági, Demjén Gyöngyvér és Dobos Ildi­kó. Najmányi László díszlete is a rendezői látomáshoz igazodik. A Brnói Állami Drámai Színház ven­dégjátékát láthattuk a József Atti­la Színházban. Két produkciót: a Jenufa prózai változatát és Jan Ka­­kos A legkisebb fiú háza című, 1944- ben játszódó drámáját. Mindkettőt Zdenek Kalocs rendezte. Kitűnő szí­nészek egész sora biztosította az elő­adások sikerét. Albert Prazak dísz­letei kifejezőek voltak. Képünk: Jó­zef Karlik, A legkisebb fiú háza cí­mű drámában. Petőfi Sándor összes prózai írásainak és levelezésének most megjelent kö­tete alapjában véve az 1967-es ki­adás újrakiadása. Némi változás a közben megjelent kritikai kiadás fi­gyelembevételével mégiscsak tör­tént. A levelezés gyarapodott, tör­tént szövegkiigazítás is, helyet ka­pott a kötetben a költő drámai mű­ve, A tigris és hiéna, és egy dráma­töredék. A könyvet Martinkó András gondozta, ő írta az utószót és a jegy­zeteket is. A Bibliotheca Classica sorozatában Julius Caesar „feljegyzései” jelen­tek meg a gall háborúról és a pol­gárháborúról. Valójában e két mű az egyetlen olyan mai értelemben vett emlékirat, mely az ókor vala­mely világtörténeti jelentőségű po­litikusától fennmaradt. Történészek és filológusok máig is vitatják, mi volt a célja Caesarnak e feljegyzé­sek megírásával, de hogy mindkettő remekmű, soha senki se vitatta. Az Európa Könyvkiadónál Arthur Miller hét drámája jelent meg: az Édes fiaim, Az ügynök halála, A sa­­lemi boszorkányok, a Pillantás a híd­ról, a Bűnbeesés után, a Közjáték Vichy-ben és az Alku — megany­­nyi emlékezetes siker a hazai szín­padokon. A kötet fordítói: Benedek András, Hubay Miklós, Máthé Elek, Ungvári Tamás és Vajda Miklós. A kitűnő kötetzáró esszét — A mora­lista mint drámaíró címen — Vajda Miklós írta. Ötödik kiadásában — 68 ezer pél­dányban — jelent meg Alberto Mo­ravia regénye, a filmváltozatban is nagy sikerű „Egy asszony meg a lá­nya”. „... Csak a bánat tette — fe­jeződik be a regény —, hogy meg­­úsztuk ezt a háborút, ami a közöny meg a gonoszság sírjába temetett bennünket is, és a bánatnak köszön­hetjük, hogy elindulhatunk újból azon az életúton, ami tán csupa sö­tétség és tévelygés, de mégiscsak az egyetlen, amit járhatunk.” A Corvina Könyvkiadó megjelentet­te a francia Hazán kiadó népszerű és több kiadást megért kézikönyvét, A modern festészet lexikonét. Ez a csakugyan élvezetes könyv a modern festészet egy évszázadát öleli fel, 1850-től 1950-ig. Csak fenntartással mondható lexikális műnek, hiszen teljességre nem törekszik s legna­gyobb teret — érthetően — a modern francia festészetnek ad. A magyar nyelvű kiadás kiegészült a legjelen­tősebb magyar mesterekkel. Ü K­­a­m ZENEI LEVÉL Juhász Előd Jókai-koktél Békéscsabán V­együk alapul Jókai el­beszéléseit, tegyünk hozzá néhány utalást az író életéről, tartsuk meg az eredeti debreceni helyszínt és időpontot — 1850, fris­sítsük mai ízekkel, verses beszéddel, ötletekkel, ke­verjünk bele jó adag ro­mantikát, de mivel új da­rabról van szó: kissé idé­zőjeles romantikát, némi aktualizálást, mindezt ráz­zuk össze, vegyítsük nép­szerűségre számító zenével — és hörpintsük ki. Mielőtt bárki félreértené: a koktél, ha nem is veteked­het a nemes italok zamaté­val, illatával, azért lehet kellemes, jó hangulatba ringató. Ilyen a Békéscsa­bán Telihold címmel bemu­tatott, Jókai nyomán szüle­tett, zenés komédia is. Ambrózy Ágoston és Nemes Zoltán szövege szerencsére nem törekszik túl nagy markolásra: simán, szelle­mesen gördül, de a verses, rímekbe bújtatott felszín mögött többet is megérez­tet. Hiszen éppen úgy őriz­hették meg híven Jókai örökségét, hogy a humoros történettel együtt mélyebb gondolatokat is sejtetnek: a bukott 48-as szabadságharc emlékét, a bujdosók keser­vét, a sötét korszak vesze­delmeit. Amit látunk, hal­lunk, nem újdonság, de a jó mulatság mellett néha talán el-elgondolkozunk. A Jókai-musical komoly si­kert aratott! Ehhez az általános be­nyomáshoz nagymértékben segít Daróci Bárdos Tamás zenéje, melyről ő maga ír­ja, hogy „a folklór, a ré­gi diákdalok, az ezek szel­lemében fogant saját in­venció a forrásai, humor és lila a két fő színe, és né­mi beates ízt kap, mindez a zenekari összeállítás követ­keztében. Folklór, régi diák­dalok és beat? Születhet-e ebből valami élvezhető ke­verék?” E kérdést tehát maga a zeneszerző tette fel. A legsikerültebb számok alapján rá így válaszol­hatunk: igen. Ilyen például a bevezető­ zene, a debreceni holdkóros éjszaka mozgal­masságának festésével, vagy a tetszhalott asszonyság áriája, változó hangulatai­val, hol beates, hol kerin­­gőre, operettre, hol nép­színmű-muzsikára emlékez­tető fordulataival. És szép lírai betéteket is hallha­tunk, keresetlenül egyszerű, őszinte dalokat, kettősöket. Viszont kevésbé éreztem meggyőzőnek a transzfor­máit — vagy talán éppen így, direktnek szánt? — csárdászenéket. És azt is sajnáltam, hogy viszonylag kevés szerep jut a darab­ban a muzsikának. Igaz, ennek ellenkezője, a min­denáron való énekeltetés sokszor valósággal riasztó, itt azonban erről szó sincs, amit hallunk természetesen illeszkedik a cselekménybe. Megfelelő helyeken hangzik a zene, de a legsikerültebb betétekhez hasonlókat még szívesen, máshol is hallgat­tam volna. (Annak ellené­re, hogy a zenekar játéka a premieren még nem hatott eléggé csiszoltnak, precíz­nek. Holpert János zenei vezetése feltétlenül részese a sikernek.) K­arinthy Márton rendez­te az előadást. Elsősor­ban az ő érdeme a többré­­tegűség: a Jókai-novellák vérbő humoros helyzetei természetes otthonra talál­tak színpadán, mint ahogy a „félre” utalások, a tartal­masabb gondolatok sem sik­kadtak el. És ami a legjob­ban tetszett: mindent jó adag iróniával fűszerezve mutatott be. Színészeit per­gően mozgatja, és artikulál­­tan beszélteti, a kis színpa­dot is hatásosan „bejátszat­ja”, nem törekszik minden pillanatban valami rendkí­vülire, nem akar mindig mindenben bizonyítani — és éppen ezzel bizonyít. A színpad (díszlettervező: Langmár András) kissé cuk­rozott mesevilágot ábrázol. Ék Erzsébet jelmezei von­zóak, talán kissé túl nyal­kák, bár ki tudja, lehet, hogy 1850 táján ez volt a módi. Széky József koreográfus­nak nem sok feladata volt, a táncok mind ismertek, jó­kedvre hangolok. És a si­kerben oroszlánrész jutott a színészgárdának is, elsősor­ban a professzornénak (Dé­nes Piroska, Fodor Zsóka), a Borcsát alakító Máhr Ág­nesnek, de elismerően írha­tunk Boross Mária, Cserényi Béla, Székely Tamás, Kár­páti Tibor és Sipka László alakításáról is. H­ogyan írta Szerb Antal? „irodalmunk nagy ko­rának, a XIX. századnak ő a legszeretetreméltóbb alak­ja. Stílusából, meséiből, hu­morából máig is az emberre mosolyog a szeme, csupa gyermeki jóság és ugyanak­kor öreges megértés, és az örök­ fiatal földietlen ma­gasba vágyódása. El nem apadó mesélőkedvével ma mellett és szívesen dől a is ott ül a betegek ágya gyötrődő székének karjára: a jó barát Jókai." A Telihold megéreztetett valamit eb­ből a hatásból: a mai — vagy nem is olyan mai — nyelv és muzsika mögött törtelen fénnyel ragyog a nagy mesemondó szelleme. Születésének százötvenedik évfordulóján, és éppen a békéscsabai Jókai Színház­ban ezért fogadtuk szívesen e születésnapi koktélt. Jókai Mór rajza — önmagáról H­ALLOTTUK O­lvastuk L­áttuk

Next