Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)

1977-01-09 / 2. szám

NÁDOR TAMÁS AJÁNLATA A történet csaknem megesett: a szer­ző ,.beleszaladt” a történelembe. Pontosabban: egy szarajevói filmfor­gatás kellős közepén találta magát — tengerparti nyaralásából hazaté­rőben. Ez adta az ötletet hangjáté­­kához, mely az ifjúsági rádiójáték­pályázat I. díját elnyerte a közel­múltban. VÉR A VÉREDBŐL — ez Sumonyi Zoltán említett mun­kájának címe. S témája: egy mai fiatalember egyszer csak a hatvan évvel ezelőtti időkbe csöppen. Ta­lálkozik a nála valamivel fiatalabb kőműves-nagyapjával s egész hábo­rúra hevült környezetével. S mert tudja a század további tragédiáit, nagyapja későbbi elestét is, szeretné sorsáról — sorsunkról — lebeszélni. De a romantikus történelemmódosí­­tás természetesen nem sikerül . . . (I. 10., hétfő, Kossuth 19.15.) Az ELTE összehasonlító élettani tan­székének kutatói az agyvelő tapasz­talatszerző és -tároló működésének feltárásában különleges eredménye­ket értek el az elmúlt esztendőkben. Bebizonyították, hogy a belső szer­vek érzőműködésének hatása van a tád­atra. Az Utazás az agy körül cí­mű (Eke Károly szerkesztette) soro­zatban most e kutatásokról, vagyis A TUDATI HATÁRÁLLAPOTOK néhány újonnan felismert sajátos­ságáról, összefüggéséről beszélnek a szakemberek. Szó esik például arról is, mi a hipnózis, lehet-e mindenkit hipnotizálni, létezik-e tömeghipnó­zis. (I. 10., hétfő. Petőfi, 18.00; ism.: kedd. Kossuth 9.00.) Kontyos vagy festett faormú házai­ról, kalabukos pajtáiról is nevezetes az Őrség, országunknak e hagyo­­mányőrző vidéke. Moldova György lelkiismeret ébresztő könyve s más írások után most a Rádió győri stú­diója jelentkezik ROMANTIKA ÉS VALÓSÁG AZ ŐRSÉGBEN című műsorával. Az idegenforgalmi nevezetességeken túl szó esik a táj mai, köznapi arculatáról, a savanyú, kötött talajról, az emberekről, akik mégis megművelésére „szerződtek”. (I. 13., csütörtök, Petőfi 12.33.) A vallásalapító Sziddhártha, Gauta­ma, Sákjaszim­ha — vagy ha úgy tet­szik: Sákjamuni — a tanítása lénye­gét is kifejező BUDDHA néven ismert világszerte. A „Meg­­világosult” történetét most Gyárfás Endre mondja el eseményjátékában. A királyi apjától elszakadó remete nem jambóza­, majd fügef­a alatt üldögélő aszkéta ebben a feldolgo­zásban, hanem olyan ember, aki — épp, mert „halála után lénye meg­semmisül, s beleolvad a Nirvánába” — makacsul ragaszkodik az élethez és a gyönyörűséghez” (I. 15.. szom­bat, Kossuth 9.00). 42 □ SZERDA 8.05 és 13.05 Iskola-tv. 9.30 Delta (ism.) 9.55 A szerelem és Mr. Lewisham Mb. an­igol tévéfilmsoroz­at 3. (ism.) 10.40 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) 11.10 Frank és barátai­­m tervízióátvétel az NDK Televízióból 16.38 Hírek 16.40 Matematika továbbképzés pedagógusoknak 17.40 Nyugalmunk érdekében 8. A kollektív védelem 18.10 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 18.45 Szépen, jól, magyarul... 19.05 Esti mese 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 A második ... 21.05 Ez csak divat! © 21.25 Állványokon Tévéfilm Végh Antail novelláj árnak — melyből a tévéfilm készült — hőse Paládi János parasztfiú, aki sok fiatal társához hason­lóan otthagyja faluját, és Pes­ten próbál szerencsét. Egy épít­kezésen vállal munkát. Tervei­ből, melyeket még odahaza szövögetett, nem valósul meg semmi: álmai városában ide­gennek, magányosnak érzi ma­gát. Társ­aival, akikn­ek esz­ményképe a börtönviselt Biva­lyos, Lopásba keveredik. Egy kis gimnazista lány barátsága döbbenti rá arra, hogyan is kellene élnie, de szembefordu­lása vagány, az élet szépségei iránt közönyös társaival, tra­gédiáját okozza. Rendezte: Málnnay Levente 22.35 Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR 18.38 A Magyar Televízió Szabadegyeteme­n 19.30 Tv-híradó 20.00 Hat húron pendülünk Gitáriskola kezdőknek XI. 20.15 Arsene Lupin Mb. francia film A tv titka O 21.05 Tv-híradó — 2. 21.25 A zene öröme 21.45 Tévébörze 9.00 és 14.00 Iskola-tv. 16.43 Hírek 16.50 A számítógépen a sor Szovjet rövidfilm 17.05 Fekete fehér Minstrel show Zenés film © 17.40 Gólya, gólya, gilice Kisiskolások műsora 18.10 Mindenki iskolája (ism.) 19.15 Esti mese 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 Kisfilmek a nagyvilágból © 21.30 Csak ülök és mesélek Vitray Tamás műsora 22.35 Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR 20.00 Autó-Motor Sport 20.20 Rivalda nélkül... Operettparódia ? 20.35 Peter Hacks: Szép Heléna Zenés játék két részben A Nemzeti Színház előadása, felvételről 1974 tavaszán mutatta be a Nemzeti Színház, Major Tamás rendezésében, a szép spártai királynő és a trójai herceg tör­ténetét. A trójai háborút ki­robbantó nagy szerelmet Ho­mérosz után feldolgozták a görög tragédiaírók­, majd a ró­maiak ; a téma az évszázadok során számtalan írót ihletett meg a legkülönfélébb műfajú írásokra. Peter Hacks Offen­bach zenéjének felhasználásá­val írta meg költői hangvételű Szép Heléniá­ját, melynek mű­faji meghatározása: „operett színészekre”. Az író aktualizál­ta a történetet; hőseit nem a végzet irányítja, az ő szerel­mespárja szembefordul a hata­lommal, s van bátorsága ah­hoz, hogy — nem törődve az előítéletekkel — váltatni merje a szerelmet. Közben 21.25 Tv-híradó — 2­­8.05 és 14.05 Iskola-tv. 16.43 Hírek 16.50 Folytatás Magyar rövidfilm­­ 17.15 Öt perc meteorológia 17.20 Perpetuum mobile Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek 18.10 Mindenki közlekedik ... 18.30 Életút félidőben D­ok­u­m­entu­m-r­i­portfilm 19.10 Esti mese 19.20 Tévétorna­­ 19.30 Tv-híradó 20.00 Delta 20.25 HEGYMÁSZÓK Mb. csehszlovák film 9.30 Perpetuum mobile 10.20 Akik nem tették le a fegyvert (ism.) 11.10 Mindenki közlekedik ... (ism.) 11.25 Nyitott boríték (ism.) 12.00 Arsene Lupin (ism.)­­ 14.33 Alpesi Sí Világ Kupa Közvetítés Kitzbü­helből 0 15.25 Café Hungária Herltai Jenő : Bátyáim meg én Tévéfilm 15.55 Hírek 16.00 Melyiket az ötezerből? 16.15 Csak gyerekeknek! 16.50 Suga Juli és a többiek Riportfilm 17.15 Kuba arcai Horizont műsor 17.45 Tájak, városok, emberek ... O 21.40 Operabarátok magazinja 22.30 Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR 20.00 Zene, zene, zene ... Ha­ngv­erseny melléklet Vili. Nemzetközi Várnai Balettverseny 20.30 Utazás a kalandok földjén NSZK ismeretterjesztő film — 21.00 Tv-híradó — 2, 21.20 Händel: Tűzijátékzene A Müncheni Bach Zenekart vezényli: Karl Richter © 21.40 Kalozsvári Grandpierre Emil: Burok Tévéfilm (ism.) 18.05 História Történelmi magazin 18.50 Egymillió fontos hangjegy A Tv könnyűzenei sorozata © 19.05 Stop! © 19.10 Cicavízió 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-hiradó 20.00 ÉL MÉG A KABARÉ! 21.05 A hallgatag ember Mb. amerikai film 23.00 Tv-híradó — 3. 23.10 Láttuk a zenét! Válogatott pillanatok © 2. MŰSOR 20.00 Egy élet a művészet szolgálatában Szovjet film 20.40 Tv-híradó — 2. 21.05 Cár és ács A Hamburgi Állami Opera előadása, felvételről SZOMBAT VASÁRNAP 9.00 Iskola-tv. 10.25 Alpesi Sí Világ Kupa Közvetítés Kitzbü­helből 11.25 Mindenki iskolája 12.00 Bozó Francia rajzfilmsorozat­a—6. 12.10 Aprók tánca Néptáncműsor gyerekeknek © 2. 12.35 Van egy ötleted? © 12.55 Alpesi Sí Világ Kupa Közvetítés Kitabühelből © 13.45 Rembrandt Kenneth Clark sorozata © 15.00 Mexikói pillanatok Rövidfilmsorozat 1—2. © 15.55 Filmszem 17.10 A Magyar Televízió Szabadegyeteme A © jelzésű műsorok „A Föld és bolygó^fivérei” © színesek 18.05 Fő a feje Nyilvános vetélkedőműsor 18.40 Esti mese © 18.50 Tévétorna © 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 A BANDITÁK hálójában Mb. angol film 21.35 Sporthírek 21.45 Tv-Bérlet Dukas: A bűvészinas Zenekari scherzo 22.20 Hírek CSÜTÖRTÖK 9.05 és 16.50 Iskola-tv. 16.43 Hírek 17.20 Házról a házra! Mit szeretnél? Itt lehet! 18.00 Telesport 18.25 Új év két ütemben 19.10 Esti mese 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 Akik nem tették le a fegyvert Mb. NDK tévéfilmsorozat 5. 20.50 Soha jobb kor! Vetélkedőműsor 21.30 Családi kör 22.10 Tv-híradó — 3. 22.20 Tv-Tükör Dr. Szecskő Tamás jegyzete 2. MŰSOR 20.00 Gyermek, egzisztencia, sorrend Dokumentumfilim (isim.) 20.50 Tv-híradó — 2. 21.10 Török Gyula: A zöldköves gyűrű Tévéfilm A fiatalon elhunyt Török Gyula nevét ma már kevesen is­m­erik, noha a lexikonnak — Ady és Móricz koríteai közül — egyik legjelentősebb prózaíróinknakk t ártják. Fő műve ,,A zöld­köves gyűrű*’ című regénye, amely egy család történetén keresztül, a kiegyezés utáni években, a dzsentrivilág pusztulását mu­tatja be. Hőse a báró (Mensá­­ros László alakítja), aki elsze­gényedve, özvegyen neveli gyermekeit. Nemesi rangjáról lemondva igyekszik beilleszked­­ni a polgári életbe. Második fe­leségnek, a kisváros előkelősé­geinek legnagyobb megütközé­sére polgárlá­nyt választ. A fér­fi halála után özvegye szeretné a család egykori vagyonát, te­kintélyét visszaszerezni, de a báró gyerekei már megtalálták életük célját­­ a munkában. Rendezte: Horváth Z. Gergely TV-ELŐZETES január 18—23-ig Január 18. kedd: 20.00: Sarkadi Imre: Szeptember — a Debre­ceni Csokonai Színház előadása felv. 2. műsor: 20.01: Még egy­szer! Ismétlés a decemberi műsorokból Január 19. szerda: 20.00: Kék fény. 21.05: Házigazda: Ferencsik János. 2. műsor: 22.30: Az eltűnt hollandi — olasz filmsor. 1. Január 20. csütörtök: 20.00: Érzelmek iskolája — francia film­sorozat 1. 2. műsor: 21.35: Az eltűnt hollandi — olasz filmsor. 2. Január 21. péntek: 21.35: Fiatalok órája. 2. műsor: 21.00: Az idő tolvaja — NSZK film. Január 22. szombat: 20.00: Columbo — amerikai film. 2. műsor: 21.30: Ezeregyéjszaka — A Körszínház előadása felv. Január 23. vasárnap: 21.45: A szereposztástól a premierig — Mozart: Figaro házassága VÁLTOZÁS LEHETSÉGES!

Next