Új Tükör, 1977. április-június (14. évolyam, 14-26. szám)

1977-04-24 / 17. szám

OROSZ JÁNOS , NAGY LÁSZLÓ ARCKÉPE Mit akar, mit néz, mit fürkész ez az ember? Valaki kakast nyakaz le baltával fényes délben s őt nézi, őt, a hátsóudvari hóhért? Vagy tán a boldog faleveleket vesézi? Isten hűlt helyére tüsköt gurítanak be nagy robajjal, pihenni leülhetne, de inkább nikotintól mérgezetten is rágyújt és állva marad: a meggyfák alatt majd kipihenheti magát a csontváz. Most szállta meg fejét a Tél: a zene gyémánt­ tankjai még ott mennydörögnek a háta mögött, de ő zuzmarásan is másra figyel: szavakat olvas le a galambcsőrről, a messzi tulipán selymes cimpáiról, szavakat az epilepsziás nyarak habzó szájáról s nézzétek: Ady halott szemeit készül szemével fölszaggatni — Barátaim, most minden csönd, minden visszatartott lélegzet övé legyen, O PICASSO, BIKÁVAL Azt mondják: rég halott már az a férfi s fáradhatatlan jobbkeze tokba zárva a föld alatt pihen. Ha igaz a hír, mért jelenik meg mégis váratlanul egy bika hátán? s annyi de annyi megi­nt kísérlet után mért ő rabolja el Európát a jobbak elől? !Mert ő az a Don Juan, aki a diólevélnek is tudott udvarolni. A tengert ringató ágyékoknak. Mert ő az a poklokat járó mesterember, aki a falra vetülő árnyékokból is megteremti saját világosságát. Virágvasárnap szőrös királya is lehetne, de a­ megváltáshoz neki a Nő is kellett. A kések, a fegyverek itt még nem látszanak, de amerre indul, ott várnak reá.

Next