Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
1977-07-17 / 29. szám
AZ ÖSSZEGEZÉS KÉPESSÉGE A PÉCSI BALETTRŐL Tizenhat év telt el már azóta, hogy a Pécsi Balett első műsorával bemutatkozott. Rögtön első fellépése óriási érdeklődést keltett, lelkes barátokat, s nem kevésbé szenvedélyes ellenfeleket szerzett; olyan mondanivalót fogalmazott meg,, olyan nyelvet, hangot talált, amelyet lehetett elfogadni vagy elvetni, de nem lehetett közömbösen fogadni. Az indulás sokszor meghatározza a folytatást, amilyen „csillagzat alatt" valami megkezdődik, az határozza meg további útját, életét, így volt ez a Pécsi Balettel is. Mindig viták, szenvedélyes állásfoglalások kísérték, mindig felfokozott igényeket tápláltak irányában. Ebből fakadt az is, hogy egy-egy időszakban sokan már el is parentálták, mert úgy találták, nem azt teszi, amit várnak tőle. Természetes folyamat ez. Aki igényeket éleszt különösen, aki rögtön az elején valami radikálisan újjal jelentkezik, számolnia kell azzal, hogy a közönség ismét ugyanezt a mutatványt várja tőle, de a maga elképzelései szerint. Ilyenkor nehéz helyzet keletkezhet, a művész és a közönség közötti rendkívül érzékeny viszonynak megfelelően, amelyet sokan a szerelemhez hasonlítanak. Valóban van valami hasonlatosság a szerelem és a művész—közönség kapcsolat lélektanában. Ha a művész megnyerte a közönséget, két utat választhat — és két veszély fenyegeti. Vagy igyekszik mindenben eleget tenni az igényeknek, s így kiszolgálni a közönséget — akkor előbb-utóbb unalmassá válhat. Vagy a maga útját járja, nem mindig éppen azt teszi, amit várnak tőle — ekkor meg kockáztatni kell, hogy elveszti eddigi híveit. Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója és mestere ezt az utóbbi megoldást választotta. Ha most, tizenhat év után egyetlen szóval kellene megfogalmazni művészi magatartásának lényegét, a szuverenitást jelölném meg. Magyar szó sajnos nincsen erre a fogalomra, amely nemcsak önállóságot jelent, de az önállóságban való bizonyosságot és teljességet is.. Eck útját ez a szuverenitás szabta meg. Volt bátorsága hozzá, hogy amikor szinte mindenki valami meghökkentő újdonságot, ismét új stílust, témát, mondanivalót várt tőle, szembeforduljon az „elvárással”, mert még nem látta rá elérkezni az időt. Következetes maradt saját magához, vállalta, hogy sokan legyintsenek, „a Pécsi Balett már nem a régi”. De másszor a fordítottjához is volt ereje — amikor a kritikusok már agyonszidalmazták állítólag érthetetlen újításaiért, még tovább ment a kísérletezésben, hogy a végsőkig kidolgozzon egy-egy lehetőséget. A szuverenitás kivételes művészi erény, de feltétele is az igazi nagy alkotásnak. Nem tagadom, hogy Eck Imrét azok közé sorolom, akikben ez a ma élő művészek között megtalálható. Akármihez nyúlt, mindig rajta volt az eredetiség bélyege, értékhatások, de sohasem mások. Ezért volt képes olyan műveket alkotni, amelyek jelentősége és hatása túlnőtt a balett- és táncművészet szűkebb határain, s fontos állomást képviselt a magyar művészet egész fejlődésében. Legutóbbi alkotása, a Verdi Requiemjére készített egész estét betöltő balett mintegy igazolása mindennek, koronája az eddigi életműnek. Igazolása mindenekelőtt az alkotás szuverenitásának. Hiszen az elmúlt évek során a sokirányú munka eredményeit látva sokan sürgettük, hogy foglalja össze ezeket az eredményeket új, magasabb rendű szintézisbe. Eck azonban nem engedett a nyomásnak, megvárta, amíg a szintézis megérik benne. Most, amikor az ő belső fejlődésében is eljött az ideje, olyan művet alkotott, amely valóban összefoglalás, de nem pusztán nyelvében, hanem világképének tömörségében, teljességében, korszerűségében. Itt már nem érdemes arról vitatkozni többé, mennyi benne az újítás, és mennyi a hagyomány (akár a saját hagyomány). Eck elérte azt a szintet, amelyen a ..vers csak cifra szolga”, nem arra kell figyelnünk hogyan mondja, hanem arra, amit mond: összegezésről, szintézisről van tehát szó, de — átnézve az eddig megtett utat — nem az elsőről, éppen ezért reménykedhetünk abban is, hogy nem az utolsóról. Amit a legfontosabb ismételten regisztrálnunk, az az összegezés képessége. Az alkotó folyamatnak megvan a maga ritmusa, az összegezést mindig a részproblémák rátalálásszerű kidolgozása előzi meg, és többnyire követi. A Pécsi Balett műsoraiban mindig is ez a ritmus érvényesült. Mit kívánhatunk tehát Eck Imrének félúton a Pécsi Balett fennállásának tizenötödik és huszadik évfordulója között? Talán azt, hogy ne veszítse el ezt a szintézist, de ne is ragaszkodjék mereven hozzá, hanem alkotói szuverenitását megőrizve bátran keressen ismét új lehetőségeket. VITÁNYI IVÁN Bretus Mária és Eck Imre Bartók Csodálatos mandarinjában SZALAY ZOLTÁN és FÉNYES TAMÁS (MTI) felvételei Jelenet Verdi Requiemjéből Egy reneszánsz polgármester SOPRONBAN A hétszáz éves Sopron tanácsának felkérésére írta Hegedűs Géza Lackner Kristóf című drámáját, amelyet a soproni Petőfi Színházban a Pécsi Nemzeti Színház művészei adtak elő. Lackner Kristóf, a város egykori polgármestere a Három részre szakadt országban meg tudta őrizni Sopront a dúlástól, a vérontástól. Háza ma is áll, neki köszönhetjük, hogy egyik legszebb városunk sok száz éves polgárházai épségben megmaradtak, hírt adva egy virágzó kézműipari és kereskedelmi centrumról. Soproni hagyománya többféle nemzetiség, többféle vallás, békés, türelmes együttélése, sőt együttműködése, együtt munkálkodása. Lackner Kristóf ötvösmester volt, majd jogi doktorátust szerzett az akkor leghíresebb egyetemeken. Bethlen Gábor gyulafehérvári könyvtárában gyakran forgatta Lackner szakmunkáit és verseit, fémtárgyai a palota díszei voltak. Lackner nemességet kapott, majd grófi címet. Büszkesége a városa volt, az, hogy első lehet az egyenlők között, házán nincsen grófi korona, csak nemesi címerét engedte föltenni könyvtárszobája ajtaja fölé. Fejedelmekkel, császárokkal tárgyalva is mesterembernek nevezte magát, Bethlen — legalábbis Hegedűs Géza színművében — Lackner doktornak szólítja. A pécsi Nemzeti Színház művészei Nógrádi Róbert átgondolt, harmonikus rendezésében, szép előadással lepték meg a nézőt, annak ellenére, hogy mindössze kétszer játszották a Lackner Kristófot. A dramaturg, Katona Imre és a díszlettervező, Jánosa Lajos jó segítőtársai voltak a rendezőnek. Az elegáns, korhű, realista díszletek szépek, könnyen mozgathatók. Győry Emil a címszerepben ehhez a realista stílushoz alkalmazkodott, békés természetű, okos, alkotó reálpolitikust, rokonszenves humanistát állított színpadra. Két partnere, Labancz Borbála és Vári Éva alakítása hiteles együttest alkot. Kovács Dénes a polgármester riválisának szerepében szép beszédével, jó mozgásával hívja fel magára a figyelmet. Az előadás után két igen fontos kérdés is felmerült. A Sopronban nemrég helyreállított Petőfi Színház és a soproni közönség igényelné az állandó társulat jelenlétét. Egyelőre főként a győri színház, ritkábban a pécsi színtársulat és más vidéki társulatok vendégeskednek a soproni színházban. A másik pedig: Hegedűs Géza színműve jóval többet teljesített annál, amit a város elvárt tőle. Nemcsak ünnepi, alkalmi játék a Lackner Kristóf, sikerrel játszhatnák tovább repertoárdarabként akár Pécsett, akár bármely más színházunkban, mert szép, cselekményes, igazi történelmi dráma. A magyar törénelemre jellemző, rokonszenves politikus képét látjuk a színpadon, és ennek vonzása túlnő a soproni centenárium határain. KARTAL ZSUZSA 28.