Új Tükör, 1979. július-szeptember (16. évfolyam, 26-39. szám)

1979-08-12 / 32. szám

eset. Mert olyankor ott kell ám hagyni a koccant kocsikat, két sávot lezárva vagy félóráig, vitatkozni, ki a felelős, és vigyorogni, ha a város túlsó végéről dudál a megrekedt sor. Szerény ötletem is lenne: mi történ­ne, ha csúcsidőben egy rendőrjárőr mindig a hídnál lenne, és koccanás­nál 5 perc alatt tisztázná a helyze­tet, a sérült kocsikat félretolatva biztosítaná, hogy az ország két felét összekötő forgalom jelenlegi főütőere ne tömődjön el rendszeresen napon­ta kétszer? Egy pillantás a szomszéd Szabad­ság-hídra: ott, persze, szokás szerint tumultus van. Nem éppen valami rejtélyes okból. Jó egy éve e hasá­bokon fejtegettem: ha a Petőfi-hidat lezárják, és a tömegközlekedést on­nan jórészt a sűrített 47, 47/A, 49-es villamosok veszik át, akkor a Sza­badság-hídra ne engedjenek rá te­herautókat másfél évig! Mert ez keskeny híd. A hídkorlát és a villa­mossín között csak annyi a hely, hogy egy személyautó elférjen. Ha teherautó áll ott, a villamos már nem tud mellette elmenni. Már­most: 10—15 személyautó a lámpa pirosra váltásánál a hídon reked. Mögöttük egy teherautó. A villamos már csak a teherautó mögött állhat meg, tovább nem jut. A másik vil­lamos mögötte. Aztán még egy te­herautó, amelytől a két villamos mellett üresen maradt helyre a sze­mélykocsik nem tudnak bejutni. Ha ez tíz perc alatt kétszer fordul elő, egy óra alatt sem oszlik el a dugó. EGYIRÁNYÚSÍTÁSOK Na, átértünk az Erzsébet-hídon is. De hát ez már mégiscsak túlzás: a Kossuth Lajos utcában is forgalmi dugó. Vajon miért is? Igen, dereng már valami. Éppen a forgalomszer­vezők emlegették egyszer: a két lámpa, az Úttörő Áruház előtti és az Astoria-csomóponti túl közel van egymáshoz. A pirosnál a kettő közé szoruló kocsik nem tudnak eléggé gyorsan indulni, és ha több „ragad benn” a két lámpa között, mint a hídról érkező kocsik száma percen­ként, máris kezdődik a torlódás. Megint az agy kalandozás, de hiszen az Astoriánál van egy aluljáró, a Petőfi Sándor utcánál egy másik. Akkor ez a lámpával védett zebra itt minek? Annyi korlátozás sújtja a járműveket, nem lehetne itt a gyalogosokat a hiányzó 200—300 mé­ter megtételére rávenni? Amíg a torlódásban araszolgatok, még valamin elmélázok: régebben, ha „teljes dugó” volt, azaz a Rákóczi úton is állt a kocsisor, legalább el lehetett kerülni: jobbra a Kiskor­úb­a, majd a Bródy Sándor utcán balra, azon végig, és a Bérkocsis, majd a Népszínház utcán át akár a Mező Imre útig is ki lehetett jutni. Ma nem. Miért? Az állítólagos ok: a rádió vezetősége kérte, hogy a Bródy Sándor utcát egyirányúsítsák, mert egyirányú utcában több a par­kolási lehetőség. Eddig rendben is lenne. De miért „befelé” történt az egyirányúsítás? Hiszen, ha valaki befelé akarja a Rákóczi utat csúcs­időben elkerülni, az jobbra, a Wes­selényi utca felé kerül, és nem bal­ra, ahová csak többszöri hurok­­kerülgetéssel juthat el! Mindenesetre vidám látvány délután, amikor a Baross tértől a hídig áll a Zugló felé tartó kocsisor, hogy a Bródy Sándor utca század eleji, békebeli üres ké­pet mutat... Végre mehetünk a Rákóczi úton vé­gig. Egészen a Bástya étteremig. Mert ott a következő „gubancos” pont. Tudniillik, lévén végig tilos a Rákóczi útról balra kanyarodni, tilos továbbá a Kiskörúton meg­fordulva, észak felé kanyarodni, a Nagykörútnál pedig eléggé körülmé­nyes a háztömbkerülgetés három lámpával fűszerezve — szinte min­denki, aki a város északi részeibe, vagy a Dohány utcán át a keleti „végek” felé igyekszik, itt fordul le, előbb jobbra, a taxiállomáshoz, majd onnan keresztül a Rákóczi úton, a Nagydiófa utcába. És a nap minden órájában kettes-hármas sorokban tülekszenek keresztül a kocsik, bíz­va a Rákóczi úton haladók jóindu­latában, hogy majd csak átengedik őket. Ha igen, jó, ha nem, „csatta­­nós” bizonyítékot kaphatnak udva­riasságból. Ha valahol, hát itt jogos lenne egy olyan lámpa, amely a legbelső sávból balra kanyarodást tesz lehetővé, már csak az az előnye is meglenne, hogy a Rákóczi úti dugó esetén a lámpánál balra térve a Dohány vagy a Dob utcán jut­hatna ki, aki nem szeret félóra alatt két kilométert megtenni... De mivel ilyen lámpa nincs, végig szlalomozom az egész manővert, és a Dohány utcára fordulok. Újabban itt is parkolóórák vannak? No, per­sze, a parkolóóra ragályát minden nagyváros előbb-utóbb megkapja, az autóragály következményeként. Je­lezték: a Nagykörúton belül idővel mindenütt ketyegnek majd. Ez eddig rendben is van. De mit csináljon kocsijával a parkolóórás zónában lakó, ha hallgat a jó szóra, és nem saját géperejű járművét veszi igény­be a fővárosi közlekedéshez, hanem a tömegközlekedési eszközöket? Vagy „csak” délutános, éjszakás, nyugdí­jas, beteg, szabadságon van — és nem indul el reggel? Fizessen napi 40, heti több mint 200 forintot? Kül­országi példák azt mutatják, hogy ilyen helyen az ottl­akók engedélyt, igazoló cédulát kapnak a tanácstól, s ezt a szélvédő üvegre ragasztva mentesülnek fizetéstől-büntetéstől. Vagy jobb, ha a jövőben reggelente ez a néhány ezer kocsi is elindul, fokozni a zsúfoltságot? Van azután a parkolóórák felállí­tásának még egy problémái, a fen­tiekből következően. Nemrég a BKV vezetőivel beszélgettünk, s kiderült, hogy az első nagykörúti parkolóórák felállításának eredményeként az ott lakók kocsijai a keskenyebb mellék­utcákba (Dohány, Wesselényi, Maja­kovszkij utcák) szorultak ki, és za­varták a trolik, s általában a na­gyobb­­járművek forgalmát. Megállok, bepakolom a 40 kiló fes­téket, amiért, mondjuk, idáig jöttem, azután gyerünk vissza, Budára. De hogyan? Egyszerű. Mivel a kocsisor miatt nem tudok átvergődni a jobb sávba, s onnan az Emke felé kanya­rodni, átvágok a Körúton, majd az Osvát utcán jobbra a Rákóczi útra. Hiszen tábla, jelzés, lámpa is mu­tatja: a két nagy főútnak ez a hu­rok terelőútja. Illetve, ez lenne, ha nem itt lenne az Athenaeum Nyom­da. De itt van, mi több, nem átall dolgozni is! Amihez viszont papír kell. Sok papír. Jönnek is a teher­autók, állnak is az utca közepén rakodni húszpercekig, mert pótko­csival nem férnek be a nyomda többi kocsija által foglalt parkoló­helyekre. Vagy, ha be is férnek, a villástargoncáknak hely kell a rako­dáshoz. Eredmény: néha a Körúton áll már a kanyarodásra váró jármű­­sor vége. Újságban is javasolták már: oldjuk meg a gordiusi csomót. Mivel a nyomda itt van és marad, áruszállítás mindig is lesz, az Osvát utca két végére tegyük ki az átmenő­­forgalom tilos táblát, ezzel a rakodó kocsi­k behajtása és nyugodt rako­dása biztosítva van. A következő utcát, a Hársfa utcát viszont a Do­hány utca és a Rákóczi út között egyirányúsítsák — fordítva. A lám­pát helyezzék oda át, és mivel ott se nyomda, se más rakodó közület nin­csen, vidáman mehet ott a forgalom. Válasz is jött, ugyanabban a lapban: ez azért nem oldható meg, mert a lámpa áthelyezése igen körülmé­nyes. A választ akkor, sokadmagam­­mal el is hittem. Aztán jött a Mar­­git-hídi, majd a Petőfi-hídi terelő hadművelet. Esetenként harmincnál több lámpát helyeztek át, létesítet­tek újonnan, változtattak meg addigi közlekedési rendeket, irányokat. Mert ott nem volt bonyolult. Az Osvát utcában meg minden maradt a régiben, napi tíz 10—15 perces dugó van. Mármost, ha egy álló, de járó motorú kocsi dugóban tíz perc alatt egy deci benzint fogyaszt, egy dugóba 25 kocsi kerül, napi 250 ko­csit számolva 25 liter benzin stb ... A többit, ugye, már kiszámoltuk ... Irány hazafelé. Otthon meg lehet tűnődni, hogy a Boráros téren miért tilos a Soroksári úton bejövőknek jobbra, a Nagykörútra ráfordulni, az ottani felesleges kerülő utakkal mennyi benzin megy kárba, lehet emlékezni a Böszörményi út lezá­rására, amikor a Kékgolyó utcában, a terelőúton, a lámpa egyszerre csak öt kocsit engedett ki a percenként érkező harmincból — és lehet még sok mindent tenni. Átkozódni, hő­­börögni, bánatunkban leinni magun­kat — de csak vezetés után —, én mindenesetre jobbat ajánlanék: re­ménykedjünk! Abban, hogy a köz­lekedésben van egy fontos szabály. A jobbkéz-balkéz. És ennek előbb­­utóbb a közlekedésszervezésben is érvényesülnie kell. Mármint úgy, hogy az egyik tudja, mit csinál a másik. És végül: nem „vörös farok” a riporthoz, tény: párthatározatok is szólnak arról, hogy ha anyagi esz­közökkel éppen nem tudjuk az életet valahol könnyebbé tenni, de éssze­rűbb szervezéssel igen, akkor tegyük meg. Hogy hol ? Néhány példát, azt hiszem, felsoroltunk...

Next