Új Tükör, 1985. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)
1985-03-10 / 10. szám
Csezmicei dilemmája RÁDIÓJEGYZET A holló árnyéka A Rádiószínház bemutatója Gyárfás Endre hangjátéka Rendező: Szabó Kálmán Dramaturg: Katona Imre József Szereplők: Papp Zoltán, Pregitzer Fruzsina, Sinkó László, Tolnai Miklós, Szirtes Ádám, ifj. Pathó István A harmincnyolc éves pécsi püspök, Csezmicei János, aki Jainus Pannonius néven lett a magyar irodalom örökös tagja, 1472- ben élete legnehezebb kérdésével került szembe. Mátyás király leszámolt a Vitéz János vezette összeesküvéssel, de az ő életét megkímélte, annak ellenére, hogy alapos része volt a szervezkedésben. Gyárfás hangjátéka erről a pontról indítja a cselekményt. Mit tehet a költő, az ország szellemi elitjének kimagasló alakja, aki nemcsak a fej- és jószágvesztést kerülte el, hanem váratlan esélyt is kap, amikor fölkeresi régi barátja, Galeotto Marzio? A Visegrádról érkezett barát invitálja, jöjjön vele az udvarba, ott fejtse ki nézeteit. Janus azonban nem hajlik a szóra. Abbahagyta nagy művét, a Hunyadi-eposzt, mert megítélése szerint Mátyás letért az apja kijelölte útról, nem fordít kellő figyelmet a török veszélyre. A zaklatott vitában Janus azt kérdi Galeottótól: „Minek győzzön meg (Mátyás), hogyha már legyőzött?” Nem értékeli sem a kegyelem gesztusát, sem azt, hogy szeretett húga, Anna útján próbálják befolyásolni. Változatlanul Mátyás tróntól való megfosztását akarja, s amikor értesül arról, hogy maga Kinizsi Pál tart erős haddal Pécs felé, sebtében összecsomagol, s elindul a száműzetésbe, Itália felé. Gyárfás háromnegyed órás drámája nem szakad el a valóság ismert tényeitől, nem kalandozik képzelt vagy képtelen események ingoványára. Ez erőssége és gyengéje is a darabnak. Nem bontakozik ki igazán az érvek csatája, marad a sejtelmes, szomorú hangulat, amelyből csak egy dolog világos: bármi lett volna is a két nagy ember, az ország királya és a költőfejedelem közötti ellentét mögött, a költő nem volt hajlandó meggyőződése ellenére cselekedni, inkább félreállt. Szabó Kálmán rendezése nem elégedett meg az erőteljes költői nyelv és a hangjátéktechnika hagyományos eszközeivel, hanem zörejek, zenei futamok, rezonancia útján próbálta fokozni a félelem, sőt olykor a rémület légkörét. A hallgató meg eleinte az állomáskereső gombjával próbálta „ellensúlyozni” a rendezést, abban a tévhitben, hogy esetleg kicsúszott a Kossuth rádióból, vagy talán túlgerjedt a készüléke. KŐRÖSPATAKI KISS SÁNDOR Papp Zoltán Szabó Éva Rádió Szabó Évának hívják Foglalkozása: szerkesztő Riporter: Tóth Gabriella Színe-java Válogatás az elmúlt három évtized műsoraiból mikrofonnál: Szabó Éva Vannak, akik akkor is adnak, amikor őket akarják megajándékozni. Így Szabó Éva háromórás rádiós „jutalomjátékának” is — amelynek apropóját az ismert szerkesztő-riporter húszéves jubileuma szolgáltatta — mi, hallgatók voltunk a valódi megjutalmazottjai. Igaz, írásom címe félrevezető, ám a Szabó Éva Rádió „fedőnévvel” annak a hódmezővásárhelyi kislánynak az alakját akartam megidézni, aki valaha „egyszemélyes rádiót” játszott. Voltaképpen most is ezt tette, de azzal a szüntelen másokra figyeléssel, amely minden munkáját jellemzi. „Teljes érzelmi jelenlét”, „komolyan vett összekacsintás” — aki hallotta már Szabó Évát gyerekekkel beszélgetni, tudja, mennyire nem üres szavak ezek... Rádiózáson kívül sok egyébről is szó esett mindkét adásban, elsősorban arról, amit a főszereplő így fogalmazott meg, kedves írójára, Kaffka Margitra utalva: „az emberréválás és asszonnyámaradás kínjai”. Márpedig nem mindennapi kínokkal járt ez annak a nemzedéknek, amelyből Szabó Éva való. Egy olyan asszonygenerációnak, amelynek először kellett megszoknia, hogy immár „fa természetű, nem folyondár”. Olyan nőknek, akik párhuzamosan gyakorolták — sok alku és megalkuvás, mi több, önvád közepette — anyai és családon kívüli hivatásukat. Egyik műsor sem „ragadt le” azonban az „asszonyszerelem, asszonysors” témájánál. A vezérmotívumot sokkal inkább az emberi kapcsolatokról folytatott, játékosságában is mély disputa, majd „szóló” jelentette. Elsősorban az utóbbi, mert Tóth Gabriella túl beavatott, túl lelkes (bár kétségkívül szeretet, megbecsülés diktálta!) kérdései olykor még a rutinos szakemberalanyt is zavarba hozták. Szabó Éva hiteles egyénisége végül is egyszemélyes kívánságműsorából, illetve annak összekötő szövegéből bomlott ki. „Az élmények emberi érintések” — mondta a válogatás bevezetőjében. Így és ezért szerveződött harmonikus egységbe Edit Piaf és a Párizsban járt az őszt mondó 12 éves kisfiú, vagy az oxigénrefogyott Mezei Mária és Honegger Johannájának hangja ... PETRÓCZI ÉVA Két úr szolgái BEMONDÓK A RÁDIÓBAN ÉS A TÉVÉBEN ádióbemondók. G. Mezei Mária és Szalóczy Pál azonban gyakran tűnik fel a képernyőn is Egyikük a tévébemondók helyén, másikuk a TV-Híradóban — bár a Kedves Néző ezt a két helyet gyakran összetéveszti, ezért úgy hívja őket: tévébemondók. Előtanulmányok G. Mezei Mária egri lány, ott is járt iskolába, majd a tanárképzőbe, orosz—magyar szakra; tanulmányait később az ELTE-n folytatta. Szakdolgozatát beszédtechnikából írta. Már egri főiskolás korában jelentkezett a televízióban meghallgatásra. Ez a lépése mégsem lett teljesen eredménytelen: itt ismerte meg ugyanis G.-t, akinek kezdőbetűje ma neve előtt van. Mezei Máriaként — ez az eredeti neve — aligha szerepelhetett volna félreértések nélkül. Szalóczy Pál biológia—földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Ám eredeti mesterségét csak abban a kétszer két hétben gyakorolta, ami a vizsgákhoz szükséges volt. Illetve. .. Kezdetek Szalóczy Pál: Az Iskolatelevíziónál voltam tanító bácsi! 1970-ben lettem rádióbemondó, és 1971-benkért fel az ITV, hogy vezessem a biológia- és földrajzórákat. Ez a 10—12 óra még olykor mostanában is műsoron van, furcsa érzés találkozni másfél évtized előtti önmagammal . . . G. Mezei Mária: Én is az Iskolatelevíziónál kezdtem, hiszen minden kezdő bemondó úgy indul, hogy az ITV óráit konferálja. Azután fokozatosan kerül fel a délutáni műsorba, majd a kettes programba, este. Szalóczy: Amikor Egressy István arra gondolt, hogy végleg abbahagyja a televíziózást, megkérték, keressen utánpótlást. Egyébként ő most a rádióban a bemondók főnöke, Korbuly Pétert és engem választott. Egyetlen próbafelvételem volt, s máris adásba kerültem. Életemben először akkor vettem be nyugtatót. A rádióban, ha csend van közöttünk, akkor tudjuk, hogy rendben volt az adás. Lehet, hogy csak az átlagot hoztam, de azt megfelelőnek találták. A tévében hasonló a helyzet. Ha szólnak, biztosan baj van. Hang, beszéd G. Mezei: Amikor beszédtechnika szakdolgozatomat írtam, Szalóczy beszédét elemeztem, övé az egyik legmélyebb orgánum a rádióban, sokan Lukács Sándoréhoz hasonlítják a hangját. Kiválóan beszélő kollégának tartom, keszthelyi születésű, de semmi ,,tájjelleg” nem érződik a beszédén. Nála a fáradtság abban nyilvánul meg, hogy nem képzi jól a zárhangokat, és ilyenkor tudatosan gyorsabban beszél, hogy hangja ne hasson olyan mackósnak. De hogy magamról is szóljak. Nálam érződik a vidéki jelleg: kiejtem a zárt hangot is, viszont, ha fáradt vagyok, hosszabban ejtem akét magánhangzó közötti mássalhangzót. Szalóczi: És G. Mezeinek van a rádióban a legvilágosabb hangszíne! Külső megjelenés G. Mezei: Nagyon jó, hogy a tévében a beszéddel kevesebbet kell törődnünk, törődhetünk a külsőnkkel (is). Kezdetben minden barátnőm felkínálta a ruháját, mindenki kölcsön akart adni. Azóta már kialakult a ruhatáram , és a meggyőződésem: a nézőt nem zavarja, ha már látta. Sőt. Ellenérzést vált ki a „kiöltözöttség”. Nem csinálok nagy gondot külső megjelenésemből, de mindig megnézem, hogy mi lesz a műsor. Fontos, hogy jól érezzem magam a ruhámban. Szalóczy: Számomra a legnagyobb „gond” az, hogy nem lehet kék szín az öltözékünkben. Egyszer jöttem be olyan nyakkendőben, amelyen kék csíkok is voltak: a háttér diaképei a nyakkendőmön folytatódtak, szerencsére észrevették, és az operatőr nyakkendőjében olvastam fel a híreket. Vészhelyzet! Szalóczy: A baki — nem istencsapás, néha még frissítő fűszere is lehet az adásnak. A rádióban könnyedén tisztelgek egyet (a többiek esetleg markukba fojtják a nevetést, hangtalanul kuncognak), de ugyanezt a tévében nem tudom megélni. Mondják, zavart leszek és kínosan lezser. A Híradó végére mindig enged a feszültség — így mondtam egyszer a sporthírekben Vermes Albán helyett Verbes Almánt.... G. Mezei: Én mondtam már Nomanek Nándort is. De az igazi vészhelyzet nem ez. Nem is olyan régen hírolvasás közben, reggel nyolc órakor, a rádióhallgatók füle hallatára rekedtem be, sőt — le. Abba kellett hagynom a szöveget, kétszer is, de nem szűnt. Közben riasztották az éppen arra járó fiatal kolléganőmet, Kozma Ágit, aki rohanva érkezett, és átvette, végigblattolta a szöveget. Rengeteg együttérző levelet kaptam, és ez a megnövekedett népszerűség már a televíziónak köszönhető! Visszajelzés G. Mezei: Mennyivel többen ismerik meg az embert, ha látják is, nem csak hallják, ez rajtunk mérhető le leginkább. Az első visszajelző az operatőr. Az ő reagálásából látom, milyen vagyok. Jó, ha vissza tudom magam nézni — sajnos ritka eset, hiszen élőben dolgozom. Szalóczy: Én viszont nem szeretem látni magamat! Ha csak elképzelem, hogy milyen lehetek, még azt is elhiszem (magamnak), hogy gyönyörű vagyok. Aztán meglátom magam fogyó hajjal .. . Ismerőseim mindig zsörtölődnek, hogy miért vagyok olyan mogorva, miért nem nézek szembe a kamerával. A Híradó komoly műfaj, ráadásul a szemeim mélyen ülnek, s ez komornak hat. Hiába magyarázom, hogy a hírügynökségi jelentéseket nem lehet kamerába mosolyogva elmondani, sőt elolvasni, nem értik . . . így aztán megvárom, míg elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. TORDAY ALIZA G. Mezei Mária Szalóczy Pál