Új Tükör, 1986. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
1986-10-19 / 42. szám
tünk a televíziónak — zenés műsoraival — nemcsak oktatni, nevelni, de szórakoztatnia is kell. Műsorainkban ezért békésen megfér egymás mellett Bartók Dankó Pistával, Kodály Zoltán Szentirmai Elemérrel, a Vízöntő együttes a nótaénekesekkel. — Térjünk át a konkrét műsorokra! A bemutatásra váró, készülő, illetve tervezett produkciókra. — Két nótaműsorunk készült el a közelmúltban. A Bakanóták címűt a budai Margit-kertben rögzítettük. Az első világháború katonanótáit az Állami Népi Együttes idősebb és ifjú táncosai — igen, táncosai! — adták elő, Daróczy Bárdos Tamás új zenei feldolgozásában. Sikerült kamerák elé csalogatnunk a 86 éves Kalmár Pált, aki ugyan már nem énekelt, de színes szavakkal emlékezett vissza pályafutására. Kedvenc dalait Kalmár Magda (csupán névrokona), Berkes János és mások adták elő. Az utómunkáknál tart öreg betyár című műsorunk, amelyet a nemesvámosi csárdában és környékén rögzítettünk, Hollai Bertalan és Talabér Erzsébet közreműködésével. Koós János szép számú hívei bizonyára csodálkozik majd, ha megtekintik a Nótáskedvű volt az apám című összeállításunkat, melyben a kedvelt művész - csikósnak, bakának, katonatisztnek öltözve-maszkírozva dalol népszerű nótákat, stílszerű helyszínen, a Hortobágyon. Móra Ferenc novellái alapján, Honti igricek címmel készítettünk egy másik népdalműsort, s bemutatásra vár Matyó menyegző című produkciónk is. Ezt Mezőkövesden forgattuk, hiteles, ősi szertartások szerint, nem jelmezekben, hanem valódi matyó ruhakölteményekben, csupán az ifjú pár nem volt „igazi” — mi kommendáltuk őket egymásnak, az ottani fiatalok közül, a felvételek napjaira. — Távolabbi tervek? — Bajcsai szeretője címmel elkészítjük a Magyar Állami Népi Együttes egyik korábbi nagy sikerű műsorszámának tévéváltozatát, Petrovics Emil zenéjével, Rábai Miklós koreográfiájával A Foglalkozása: néptáncos című sorozatban bemutatjuk Novák Ferencet, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének vezetőjét. Hatrészes összeállítást fejezünk be rövidesen, melynek Nomád nemzedék a címe és amelyet a folkműfaj elmúlt tíz évének terméséből válogatva szerkesztettünk. Tervezünk egy önálló nótaestet Sebestyén Márta, illetve Bessenyei Ferenc közreműködésével. Tévére alkalmazták — Tiboldi Máriával a címszerepben — a Korona cukrászdában már nagy sikert aratott, Blahánéról szóló összeállítást, A nemzet csalogánya címmel, Vámos László rendezésében. Tiboldi partnerei között van Bende Zsolt, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc, Farkas Bálint, Horváth Sándor és — háziasszonyként — Mikes Lilla. — A 2250 műsorpercből maradt még ... — Maradt még 750 — az operettnek. És közeli távoli rokonainak. Gondolom, létjogosultságukat nem kell hosszasan indokolnom. Talán csak annyit: míg külföldön az operettet elsősorban a zenéért hallgatják-nézik, addig a mi közönségünk elvárja a fordulatos cselekményt és a humort is. Mert az operett minálunk: mese felnőtteknek. — Akkor essék szó ismét a programokról. — összeállítást tervezünk Fényes Szabolcs musicaljaiból. Ezt a most elhunyt komponista 75. születésnapján, jövő tavasszal kívánjuk képernyőre venni. Történelmietlen történelem címmel olyan operettekből készítünk válogatást, amelyekben történelmi figurák szerepelnek. Sárdy János is méltó arra, hogy felidézzük alakját, a jövő év elején, születésének 75. évfordulója alkalmából, Lehoczky Zsuzsa, Zsadon Andrea és mások közreműködésével. Kálmán Imre, Huszka Jenő és kortársai szerzeményei csendülnek majd fel abban az öszszeállításban, amelyet Csenterics Ágnes rendez, felhasználva Eötvös József Utazás a Balaton körül című művét, megszólaltatva a Balatonról szóló dalokat nótákat. Harminc cigányzenekar szerepel majd abban az augusztusi sorozatműsorunkban, amely Ördög bújt a vonóba címmel kerül a nézők elé. Jávor Pálról sem feledkeztünk meg: emlékezetes filmdalait mai énekesek idézik fel a Csak egy kislány című, tervezett összeállításunkban. Készülünk egy-egy produkcióra Vécsey Ernő, illetve Horváth Jenő legnépszerűbb táncdalaiból. Én most énekelek címmel Hűvösvölgyi Ildikót láthatjuk-hallhatjuk önálló show-műsorában. Egy furcsa lány címmel Kishonti Ildikó önálló estje is képernyőre kerül. Show-műsort tervezünk Almási Éva, illetve Hollai Kálmán felléptével, és emlékestet szentelünk a tíz éve eltávozott Majláth Júliának. — Végül: két nagyobb szabású koprodukcióról is beszámolhatok. Már adásra kész az az operett-összeállítás, amelyet Finnországban forgattunk, az ottani televízióval közös vállalkozásban, Helsinki—Budapest címmel. Az NSZK-beli Südwestfunktévétársasággal együttműködve forgattuk, Seregi László rendezésében a Bódeni-tó —Budapest című, látványos zenés programunkat. Ugyancsak a Südwestfunkkal tervezünk egy 6—8 részes sorozatot Duna-revű címmel, amely afféle zenés utazás lesz a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. GARAI TAMÁS Többféle TÉVÉKRÓNIKA A Kispipa költője A Kispipa zenészéről, a zongorát két-három ujjal veregető Seress Rezsőről bemutatott Vidám Színpad-i előadást — az írója Müller Péter — alkalmazta televízióra és rendezte meg Sándor Pál. Szépen, költőien — az észrevételem mindössze az, hogy felesleges volt két részre tagolni, mert emiatt elnyúlt; nem kellett volna anynyi alulnézetből vett, olykor nem is rosszul és nem is indokolatlanul Chagallra emlékeztető felvételt csinálni, mert emiatt manírossá alakult. Megalapozottnak vélt gyanúm szerint bizonyára akadna irodalmi-művészi szövetségi tag, aki felháborodottan utasítaná vissza, amit mondok, de mondom: Seress Rezső, a Kispipa és a Kulacs vendéglő harmincas-negyvenes évekbeli zongoristája, a Szomorú vasárnap szerzője (ez volt a darab címe is), a csúnya, esett, slemil kisember magyar költő volt, s hazafi. Igen, hazafi — hetedik kerületi, megható, kopott, gyakran pénztelen éjszakai zenész, akinek a dallamaira jókedvű, elérzékenyült, félrészeg társaságok élvezték a kocsmai költészetet, repültek álmaik világába, s ha igaz a dolog, a Szomorú vasárnap miatt sokan az öngyilkosságba. Külföldön milliói gyűltek össze a világhírűvé vált dalok jogdíjaiból, de Seress Rezső át nem lépte a hetedik kerület határait, nem ment el Amerikába a nácik elől, inkább hagyta, hogy elhajtsák a munkatáborba. Nem tudom, milyen volt a Vidám Színpad előadása; a televíziós játékban Sándor Pál megindítóan felmagasztosította az életben csetlő-botló, ügyetlen kis zsidó férfit, bemutatta a legendás alakját, szép és egyszerű életét, végén a halállal, az öngyilkossággal. Seress Rezső, folytatódik a feldolgozás gondolata, nem fog posztumusz elismeréseket kapni, ezután sem tartják számon a magyar költők között, a nevét se nagyon tudják, akik a dallamait tudják; azokat a halhatatlan dallamocskákat, amelyeket a Dohány utca vidékén gondolt ki, majd kopogott le otthon, aztán éjszakánként a kocsmában a zongorán. Sándor Pál a filmben felemelte, felmutatta, széppé és érvényessé tette a sorsát. Hibátlanul ízléses, szívhez szóló játékkal ábrázolta környezetét, sorsát Bodrogi Gyula, s vele Voith Ági és Horváth Gyula. Márk Iván volt a televíziós változat operatőre. TAMÁS ISTVÁN Horváth Gyula és Bodrogi Gyula LIPPAI ÁGNES FELVÉTELE A szenvedve szerető Negyképűségnek ne tartassák, de nemigen tudom pontosan elképzelni, hogy nézték azok a francia televízió Apollinaire-filmjét, akik evvel a költőóriással még nem találkoztak. Sejtéseim azért vannak. Nevezetesen azt gyanítom, hogy mindazok, akik fogékonyak a költészet és a festészet szépségei iránt, különösebb előzmények nélkül is két élménydús estét tölthettek a képernyő előtt. Engem sem annak felelevenítése fogott meg leginkább, amit a költőről tudtam vagy tudni véltem. Hanem az emlékek, szerelmek, csalódások, aztán a barátságok, festők, költők, artisták és egyéb komédiások bohémvilága. És az a megannyi szépség, ami a századvég és a korai XX. század Franciaországát ékesítette. És persze elsősorban a szenvedve szerető, kivált kora ifjúságában nem ritkán szenvelgő, ám mégis őszinte költő életének „regényei”. De a legnagyszerűbb, mindevvel együtt a film festői hatása Úgyszólván minden ennek jegyében bontakozott ki. A németországi csalódás a Loreley vidékének legendás bűvkörében, a keserű kikericseket megteremtő Annie Playden-szerelem. Aztán kiváltképp Párizs. És ott a kék korszakával éppen leszámolni készülő Picasso bemutatása a költőnek. (Apollinaire-t Jean-Francois Balmer, Picassót Maurice Benichon játszotta kitűnően.) S a festő műterme. Meg Arlequin az ivóban és a vásznon. S a festő és a költő közös cirkuszi hősei, a kötéltáncosok. Hogy aztán újabb szerelmével, Marie Laurencinnel, a piktorővel együtt ő is vászonra kerüljön, vámos Rousseau „jóvoltából”. (A költő múzsája), amely festményt Marie érthetően nem köszönt meg, mert hiszen a „húsevő bárányka”, legalábbis az őt játszó Tooti Masson alakjában gyönyörű volt életben, a vásznon pedig ... Persze, mi ez, ahhoz a rútsághoz képest, amely Az avignoni kisasszonyok szintén bemutatott, s ismeretesen frusztrációs félelmet kifejező Picasso-festményről támadt ránk. A szerelem a maga keserédességével persze mindvégig „főszereplőként” volt jelen. Miközben „A Mirabeauhíd alatt fut a Szajna”, s ezt nemcsak versként hallottuk, hanem láttuk is. S miközben a Szeszek-i verseskötet diadalt ara, és — a költőt illetően se mellékesen — kitör a világháború. De „Venus harcai forrtak” tovább, a háborús Franciaországban is, a fölelevenedő gyermekkor kísérte nizzai káprázatban (Lou), és ahol csak a katonaköltő megfordult. És persze versekben. Amelyeken természetesen nyomot hagyott a nagy háború, minden hősiességével és rettenetével. Hivatkozhatnék bármely bemutatott művére és szerelmére. A látott film élet volt, művészet volt a javából. Tisztességes dicséret érte rendezőjének, Marcel Camus-nak, az operatőrnek, Michel Carre-nak, és a forgatókönyvíró Georges-Emmanuel Clancier-nak. És persze Radnóti Miklós, Rónay György, Somlyó György és Vas István szebbnél szebb műfordításainak is. MELCZER TIBOR □31