Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)
1988-01-03 / 1. szám
rosztratosz nevű efezoszi polgár, hogy felhívja a figyelmet magára. Úgy vélte (mintha csak előre ismerte volna Shakespeare álláspontját a Julius Caesarból): „A rossz, mit ember tesz, túléli őt, a jó gyakorta sírba száll vele .. Gorin, szovjet drámaíró aligha arról akart azonban színművet alkotni, hogy Herosztratosz neve azért maradt fenn, mert gyújtogató volt. Az ókori legendát inkább arra használta fel, hogy segítségével ábrázolja: egy zsarnoki érában mennyire elharapózik a korrupció és az általános erkölcstelenség. A rossz nemcsak túléli az embert, de élteti is, míg a jó — a törvény, a rend, az igazságosság, a demokrácia — gyakorlása veszélyes, s még jó, ha csak rangjától fosztják meg miatta azt, aki ilyesmire „vetemedik”. R. Sz. Agamirzsán szovjet vendégrendező felfogásában leginkább erről szól a darab. Ugyancsak vendégek — I. G. Szubatasvili és R. P. Akopov — tervezték a látványosan impozáns díszletet. Egyúttal Bács Ferenc bemutatkozásának voltunk tanúi új színházában, mellette leginkább a megjelenésével is oly vonzó Szerencsi Éva meg a humoránál levő Káló Flórián tetszett. A legnagyobb közönségsikert Tolnai Miklós aratta. Hérosztratoszt Andorai Péter jól formálta meg. Barabás Tamás IGOR HERCEG Szegedi Nemzeti Színház Nemes hagyományokat elevenít föl s ápol tovább Szeged az Igor herceg idei bemutatásával. Az „ötök” csoportjának legjelesebb alkotóihoz (főképp Muszorgszkijhoz) mindig bensőséges vonzalom fűzte a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatát. Ezúttal Borodin operáját, az Igor herceget szovjet vendégművészek közreműködésével vitték színre. Vadim Milkov rendezése egyszerre realista és modern. Tempóvétele sehol nem „ülteti le” a gyakran statikus cselekményt. Helyzetet, környezetet jelző modern díszletvilága (Viktor Volski) nagyon szép, színekben dúskáló jelmezei (Rafael Volski), a tömegmozgatás külsőségei a produkció erősségei. Az énekes szereplők teljesítménye az egyik — általunk megismert — előadáson vegyes impressziókat keltett. Jelentős szerepek életre keltői is adósak a szép, erőteljes, kifejező énekhangzással, játékkal (Vlagyimir — Laskó András, Galickij — Andrejcsik István). Gregor József (Koncsak kán) ezúttal is felejthetetlen zenedrámai alakot formál. Gurbán János a címszerepben, Bajtai Horváth Ágota (Jaroszlavna) és Erdélyi Erzsébet (Koncsakovna) megbízható, hiteles. Az Oberfrank Géza vezényelte előadás nagy erőssége a zenekar szép, kiegyenlített játéka. A karszólamok is erőteljes, kiegyenlített hangzással csendültek föl (karigazgató: Molnár László). Az új szegedi táncegyüttes Kenessey Gábor és Németh József Kiállítás DECSI ILONA ÉS KÉRI IMRE MŰVEI Bolgár Kultúra kiállítóterme A grafikai kiállításokat járó közönség számára talán semmiféle újdonságot nem nyújt ez a kettős kiállítás, a Népköztársaság úti terem földszintjén és galériáján. Hacsak az nem számít szenzációnak, hogy mindkét művész — férj és feleség — ugyanazt az utat járja, amin már Decsi Ilona. Magányosan , klasszikus balettel, Harangozó Gyula koreográfiájával is sokat ígérően mutatkozott be. Wallinger Endre NEW YORK KORBE-KORBE Pesti Vigadó kamaraterem Szalonvígjátékba oltott hálószobakomédia — ez lehetne a műfaji meghatározása Murray Schisgal két egyfelvonásosának, amelyek a Pesti Vigadó kamaratermében kerültek színre Haumann Péter rendezésében és kettős főszereplésével. Ugyanis mindkettő egy-egy nappaliban (régiesen szalonban) játszódik, cselekményük azonban jobbára a szomszédos hálószobába illenek. Az első részben egy halmozottan hátrányos helyzetű — magányos, munkanélküli és kopaszodó drámai színész rendkívüli lélekjelenléttel kideríti, hogy az őt mindenáron megbírságolni akaró marcona rendőrnő uniformisa érző szívet és remekbe szabott idomokat takar. Kár, hogy a „leleplezősdi” mélyebb rétegeinek érzékeltetésére a vázlatosan kidolgozott szituációk kevés lehetőséget nyújtanak, és így Haumann Péter és Bencze Ilona néhány jól időzített, sokatmondó elhallgatása tartalmasabb, mint a szellemesen pergő dialógusok többsége. A második rész középkorú, középosztálybeli, kötelezően válságba jutott házaspárja sem azzal okozott kellemes meglepetést a nézőknek, hogy a krízisből viszonylag újszerű módon — egy pszichiáter-guru magnóról diktált test- és lélekgyakorlatai segítségével — próbált kilábalni. Ha Schisgal parodisztikus receptje a megromlott színpadi házasságok helyreállítására nem is vált be teljesen, egy remekül összeillő színészpáros (Csákányi Eszter és Haumann Péter) „egymásra találását” rendkívül jól szolgálta. Feldmár Terézia évek óta elindult. Decsi Ilona rajzai ugyanolyan kézzelfogható és mégis légies, szinte álomszerűen rejtelmes női alakokkal népesülnek be, ugyanazokban a magányos, kietlen, se nem szoba, se nem terem, se nem kint, se nem bent helyszíneken. Ugyanolyan kicsattanó fiatalságúak és életteliek ezek az (reneszánsz és barokk határmezsgyéjén létező, mégis mai) ifjú nők, és ugyanolyan ijesztő a feléjük közelítő öregség, ha csak egy ráncos, göcsörtös kéz formájában közelít is. Ugyanolyan gyönyörűek ezek a finom vonalú ceruzarajzok, mint jó néhány éve, és mint ahogy, remélhetően, még jó néhány évig azok lesznek. Kéri Imre karcai, akvatintái és mezzotintói is ugyanolyan komor nyugalommal idézik fel a bevallott igazodási pontokat: a nagy, itáliai és németalföldi XVI—XVIII. századi mestereket; ugyanazzal a megingathatatlan önbizalommal és a régi technika továbbélésébe és ma is feltámasztható divatjába vetett súlyos bizalommal, hogy a fémlemezek kemény, kétkezi munkával megdolgozott felületéről lehúzott, festékes lapok igenis szólni tudnak a ma emberéhez. Kifejezhetik életérzéseit, választ adhatnak kételyeire, feloldhatják félelmeit (ha másképp nem, hát úgy, hogy segítenek kimondani, nevén nevezni a félelmet), és talán örömét is kiválthatják, ha megnyerik tetszését. Kenessei András STÚDIÓ '87 Ernst Múzeum Meglepetésektől mentes, szolid, mértéktartó kiállítás a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának idei tárlata. Egyedül a Hejettes Szomjatok (hol pontos, hol elipszilonos j-vel) eveznek megrögzötten a lecsillapodott stílushullámokkal szemben. Ha nem lenne óvodás „stílusú”, vízfestékes rajzlapjaikkal teleaggatva az Ernst Múzeum lépcsőháza, meg is feledkeznénk róla, hogy huszonkét és harmincöt év közötti művészek kiállításán járunk. Erotomán sorozatuk, mely az Öröknaptár címet kapta, mindenesetre jobb mű annál, hogy kézlegyintéssel elintézzük — kifelé jövet érdemes rászánni egy negyedórát. A másik negyedóra elegendő a többi műre. Már csak azért is, mert a bemutatott munkák jó része egyéb kiállításokon többször is szerepelt az utóbbi időben. Másrészt kevés az új név, az új tehetség. Akinek a munkája kiemelésre érdemes, annak a neve ismerősen cseng régebbről , mint Sugár János, Gémes Péter, König Frigyes, Bukta Imre, Mulasics László, Rácmolnár Sándor, Regős János. Az évenkénti Stúdió-kiállításokra tulajdonképpen ezért érdemes járni: a váltakozó divatkulisszák között mindig akad néhány folyamatosan és biztosan építkező életműre utaló alkotás. Boros Géza Film VESZÉLYES SZÁLLÍTMÁNY Szovjet film A nagy honvédő háború harmadik hónapjában, 1941 szeptemberében játszódik Viktor Arisztov rendező alkotása. Emléket kíván állítani azoknak a névteleneknek, akik hősiességükkel, nehéz pillanatokban sem lankadó kitartásukkal hozzájárultak a végső győzelemhez. A Leningrádot körülzáró német csapatok elleni harchoz lőporra lenne szükség. Lőszerész szakemberekből álló titkos különítmény indul tehát Kronstadtba, hogy tengeri úton juttassa el a nélkülözhetetlen alapanyagot a blokád szorításában élő városba. A majdnem lehetetlen katonai vállalkozást — rengeteg véráldozat árán — végül siker koronázza. Arisztov filmjének főszereplője a veszélyes akció vezetője, Nyikonov állambiztonsági felügyelő. Ez a szűkszavú, nehezen kiismerhető férfi nagyon megváltozik az átélt megpróbáltatások hatására. Hajlíthatatlan jellemű, megfellebbezhetetlen ítéletű katonából érzelmeit sem szégyellő, állandó gyanakvását mások iránti bizalommal felcserélő emberré változik a halálveszélyt jelentő küldetés napjai alatt. A rendező a háborús alkotások szokásos modorában forgatta filmjét. A Veszélyes szállítmány készítői szándéka szerint — az emberekbe vetett hit hegyeket mozgató és minden nehézségen átsegítő erejéről szóló példabeszédnek készült. Viktor Arisztov és munkatársai sajnos nem tudtak megszabadulni a második világháborús témájú szovjet filmek egy részére jellemző sematikus hagyományoktól. Gáti Péter □ 3 A KÉK LOVAG KALANDJAI Lengyel rajzfilm Néhány hét alatt ez a harmadik egész estét betöltő rajzfilm: egy nagyon kínos bolgár és egy eléggé unalmas brazil után most itt van egy lengyel. Messze jobb, mint az előző kettő együttvéve (bár még az sem nagy kunszt!), sőt, önmagában is igen sikerült munka a maga műfajában. A leginkább emlékeztet Walt Disney egykori egész estét betöltő színes rajzfilmjeire, a Pinoc-Jelenet a szovjet filmből