Új Tükör, 1988. április-június (25. évfolyam, 14-26. szám)
1988-06-26 / 26. szám
A VÍZ NEM ELLENSÉG ■ Ismét új fürdőidény kezdődött, s megint előtérbe kerül az uszodák, strandfürdők és a szabad vizek tisztasága. A panaszok, a magyarázatok a viták több évtizedesek, azonban lényeges előrelépésről, kedvező változásról ez ideig nem tudunk beszámolni. Pedig ismeretes, hogy az üzemben tartók Európa-szerte egyre szigorúbb intézkedéseket hoznak az uszodák tisztasága érdekében, és sok helyen a legkorszerűbb (porszívó, öntisztító és vízforgató, stb.) berendezésekkel tisztított kristálytiszta vízzel várják a vendégeket. Korántsem oktatási céllal, inkább okulásként elevenítsük fel annak a lengyel diplomatának a megfigyeléseit, aki 1591-ben járt hazánkban. Általában elégedetlen volt a magyarországi állapotokkal, de a török fürdőkről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. Megállapította, hogy a közfürdők, de különösen a gyógyfürdők gyógyhatását igen nagyra becsülik az emberek. A fürdővendégek viszonylag alacsony belépődíjat fizetnek a kiszolgálásért és a kényelemért, s elvárják, hogy ezeket maradéktalanul meg is kapják. A fürdőmedence fala rendszerint márvánnyal van kirakva, és a víz kellő mélysége lehetővé teszi az úszást is. A medence és környezete tisztántartására az üzemeltetők nagy gondot fordítanak, és ezért a fürdőmedencéből a vizet minden éjjel leeresztik, és másnapra friss vízzel látják el. Arra a tulajdonosra, aki ezt elmulasztja, vagy arra a személyre, aki a fürdőt és annak területét bármi módon bepiszkítja, kemény büntetés vár. Kívánatos lenne napjainkban is hasonló szellemben üzemeltetni a fürdőket, hiszen azok higiéniája változatlanul valóban sok kívánnivalót hagy maga után. Különös, hogy a szakemberek még a legnagyobb siker csúcsán is sokszor másképpen ítélnek meg bizonyos helyzeteket. Történt, hogy 1936-ban, a berlini olimpián a kitűnő japán úszók az olimpiai faluból személygépkocsikkal jártak az úszóstadionba az edzésekre és természetesen a versenyekre is, nehogy az autóbusz összerázza őket. Nagy feltűnést keltett, hogy ugyanakkor Csik Ferenc, a 100 méteres gyorsúszás egyik esélyese az edzésekre, sőt még az előfutamok versenyeire is zsúfolt autóbusszal utazott. Ennek nem anyagi, hanem egészen más természetű oka volt. A magyar csapat egyik vezetője ugyanis magabiztosan kijelentette, hogy nem tekinti komoly versenyzőnek azt, akit félórás autóbuszozás összeráz. A vezető teljesen megfeledkezett arról, hogy már egytized másodpercnek is milyen jelentősége lehet egy rövid távú versenyen, és arra sem gondolt, hogy makacsságának kellemetlen következményei is lehetnek. Az eredmény ismeretes: Csík olimpiai bajnokságot nyert, melyet a vezető, az említett intézkedésre hivatkozással büszkén könyvelt el részbeni saját sikerének is. A magyar olimpiai csapat vezetőinek többsége azonban másként vélekedett. Szerintük a magyar bajnok kitűnő képességeire vallott, hogy a számára megnehezített körülmények ellenére is győzni tudott. Mert mi lett volna, ha ... A mai, korszerű sporttudomány megállapította, hogy annál fejlettebb egy nemzet testkultúrája, minél többen tudnak úszni. Szinte hihetetlennek tűnik egyik-másik felmérés eredménye, melyből kiderül, hogy hazánkban az egyetemi és főiskolai hallgatók 45—60 százaléka nem tud úszni, illetve a 30 évnél idősebbek 65—70 százaléka úszástudatlan. Az OTSH — az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elődje — 1975-ben kiadott közleménye szerint: „Az ország lakosságának alig 10—12 százaléka tud úszni, s ez is eredményezi, hogy hazánkban az úszósport általános színvonala alacsony.” Ennek függvénye egy másik adat: hazánkban az utóbbi esztendőkben évenként átlagosan 300 ember fulladt a vízbe. Hogy is állunk valójában az úszással? A szakirodalomban tallózva megtudjuk, hogy a XVIII. században élt holland Jean Backstrom szerint a víz nem ellensége az embernek, mert „az ember — állatokhoz hasonlóan — születésétől fogva tud úszni.” Tanácsolja, hogy megfelelő módszerrel, játékosan, mielőbb szoktassák hozzá a gyerekeket a vízhez, ugyanis a gyerek nem felejtette el a vele született adottságát, ezért gyorsan és könnyen megtanulja az úszást. A tételt egyébként azóta többen is elfogadták, sőt, példákkal megerősítették. Megfigyelték, hogy a természet ölén élő ázsiai, afrikai és amerikai tengerparti lakosok gyermekei önmaguktól sajátítják el az úszást. Az észrevétel nálunk is helytálló, ugyanis ismeretes, hogy sokan, főleg a víz mentén lakók, önmaguktól, segítség nélkül tanulnak meg úszni. Kétségtelen, hogy az embernek hajlama van az úszás elsajátításához, mely látszólag megkönnyíti az úszástudás problémáját. A helyzet mégsem olyan egyszerű, ugyanis a szakszerű úszás tanítása szakképzett oktatók, alkalmas létesítmények nélkül elképzelhetetlen, és ezeknek előteremtése sok gonddal jár. Éppen ezért feltehetően végre kialakul majd hazánkban is valami olyan országos méretű, szervezett mozgalom, amely felelős gazdája lenne az úszásoktatásnak, így lehetne elérni, hogy a lakosság többsége tanuljon meg úszni, és azután gondoskodni kellene azokról is, akik későbbi éveikben igényt tartanak az úszás gyakorlására. Fogadjuk el egy szakembernek a vízi katasztrófákról alkotott véleményét: „A vízbefulladás azért terjed, mert nem terjed az úszás!” BAKÓ JENŐ A harmincas évek kiváló sprinterei: Zólyomi Gyula, Csík Ferenc olimpiai bajnok, Körösi István Európa-válogatott A lipcsei uszoda (épült 1951-ben), az 1962 EB helyszíne A Nemzeti Sportuszoda (ma Hajós Alfréd nevét viseli) az 1958-as Európa-bajnokság megnyitóján 34 □