Turista Magazin, 2003 (114. évfolyam, 1-12. szám)

2003-04-01 / 4. szám

E­zzel a számmal egy újabb fejezete zárul le a szép kort megért újságunknak. A Timp Kft. 2001 -ben nyerte el a magazin kiadásának hosszútávú, tízéves hasznosítási jo­gát az akkori Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatán, amely egy másfél éves szüneteltetés utáni teljes újraindulást jelen­tett. Fáradozásunk eredményét azóta huszonkét hónapon át vehették kézbe a kedves olvasók. Kiadónk a lehetőségeihez mérten igyekezett a lap formai és tartalmi megjelenésével a folyamatosan gyarapodó olvasótábor növekvő igényeinek ele­get tenni, remélve azt, hogy sokan örömüket lelték az újság­ban. Utólagosan köszönetet mondok mindazoknak, akik visszajeleztek vagy bármilyen módon segítették útkeresésün­ket abban, hogy a lapot milyen irányba fejlesszük, hiszen ak­kor tényleg a teljes nulláról kellett kezdenünk. Ugyancsak megköszönöm a szerzőknek a szívből jövő, szép írásaikat, mivel azokat aligha csak az általunk fizethető szerény honorárium inspirálta. Hála mindazok fáradozásá­ért, akik a lap megismertetését, terjesztését szívügyüknek tekintették, nemegyszer szó szerint a hátukon cipelték ár­­kon-bokron keresztül, hiszen nélkülük biztosan kevesebbet értünk volna el; és végül, de nem utolsó sorban azoknak a kollégáknak, aki a lap szerkesztését, nyomtatását és a lap körüli adminisztratív és egyéb tevékenységet hónapról hó­napra becsülettel elvégezték. Az alapító Gyermek,­fjúsági és Sportminisztérium egyetér­tésével, az újság kiadási jogát a következő, 2003. ötödik szám­tól kezdve átveszi a Kornétás Kiadó, mivel a Timp Kft. a Turista Magazin megjelentetése érdekében korábban megkötött szer­ződést az alapító véleménye alapján csak részben teljesítette és hoszszabb távon nem látja biztosítva a lap működésének gazdasági, tartalmi kívánalmait. Őszintén kívánom, hogy a ki­adóváltás a magyar turisztikai lapkiadás minden eddiginél fé­nyesebb korszakát eredményezze. Erre garancia az, hogy a jö­vőbeli kiadó már most is számos figyelemreméltó kiadvány gondos gazdája, és e mellett minden bizonnyal több sikerrel tud az újság érdekében lobbizni mint mi, valamint az alapító feltétlen bizalmát maga mögött tudva, ideális partnere lesz a Minisztérium jövőbeli turisztikai fejlesztési elképzeléseinek. Ennek megfelelően a lappal kapcsolatos kommunikációt a továbbiakban (kivéve a mostani vagy a korábbi számokkal kapcsolatos kérdéseket, reklamációkat) már az új kiadóval szí­veskedjenek megejteni. Cím: Kornétás Kiadó, 1138 Budapest, Népfürdő u. 15/d., Tel./fax: 359-6461,358-1964. E-mail: kor­­netas@axelero.hu Természetesen mindazon leveleket továb­bítjuk majd az új kiadó felé, amelyek rá tartoznak, de téve­désből még hozzánk érkeznek be. A meglévő előfizetéseket a következő lapszám megjelenése előtt átadjuk, azokat az új kiadó kifutásukig zavartalanul teljesíteni fogja. A még számomra ismeretlen új szerkesztőségnek sok si­kert, a szakma és a szerzők bizalmát, az olvasóknak pedig egy megújult és az eddiginél jobb újságot kívánok. Cseh Tibor, a Timp Kft. ügyvezetője Kiadóváltás a Turista Magazinnál c/a CL -­ CO CM Fel a Sas­bércre! A Cserhát Baráti Társaság megalakulásának 10 éves évfordulójára hirdette meg a „Fel a hegyre!" túra­sorozatát, melynek első túrája január végén a Sas­bércre vezetett. A 117 résztvevő Bérről és Bujákról indult a napos-felhős időben, hogy a havas erdőben gyalogolva felérjenek a 469 méter magasan lévő ki­látóhoz, mely ekkor ingyen volt látogatható! Ott a CsBT tagjai várták a túrázókat emléklappal, kitűzővel és meglepetésként meleg teával és túrarudival. Fáy Gedeon Márton (2001) volt a­ legfiatalabb, Molnár Mihály (1925) pedig a legidősebb résztvevő. A Sas-bércre a Bujáki vár alól induló zöld tölgy­falevél jelzésen juthatunk fel. A legközelebbi túra április 27-én „Fel a Tepkére!", ahol 10 és 15 óra kö­zött várja a CsBT az oda érkezőket. Kevély Körüli Kevergés Az Ösvénytaposó Baráti Társaság április 13-án va­sárnap V. alkalommal rendezi meg a Kevély körüli Kevergés és a Kevély Alatti Bolyongás elnevezésű teljesítménytúrákat a Pilis-hegységben. A túrák út­vonala a Kevély-hegy - mely a túrák névadója - kö­rüli jelzett turista utakon vezet, de annak csúcsát nem érinti. Több helyen is szép kilátásban gyönyör­ködhetünk (Csúcs-hegy), sziklák (Teve-szikla), bar­langok (Mackó-barlang) és egy várrom (Egri vár) teszi változatossá az útvonalat. Minden célba ér­kező szép kitűzővel és emléklappal gazdagodik. Rajt­helye: Külső Bécsi út, 18-as busz Kövesbérci úti megálló. Innen 350 m felfelé a kék sáv jelzé­sen. Cél helye: Külső Bécsi út, 18-as busz végállo­­ mása. Bővebb információ: 06-30/316-8942-es telefo­non kérhető. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők! Táv Szint Szintidő Rajtidő Nevezési díj KKK 23,9 km 988 m 7,5 óra 8-10 óráig 400,-Ft/fő KAB 10,8 km 372 m 5 óra 9-10 óráig 350,-FVfő Új jelvényszerző túrák Vas megyében A túra teljesítése során a résztvevők a Kemenes-vidék irodalmi emlékhelyei közül keresnek fel néhányat. Ajánlott útvonal: Celldömölk vasútállomás - Cell­­dömölk, Evangélikus templom - Kemenessömjén, Berzsenyi présház - Keme­­nesmihályfa - Cser-hegy - Csönge, Weöres Sándor emlékház - Ostffyasszonyfa, Petőfi emlékkiállítás (kb. 20 km) Átvehető Szombathelyen, Ady tér 5., és a celldömölki Tourinform Irodában - Celldömölk Dr. Géfin Lajos tér 1. Ké­résre levélben vagy e-mail-ben is elküldik. A kitöltött ellenőrző lapok ugyanitt adhatók le, ahol 100 forint nevezési díj ellenében a túrát végigjárók meg­kapják a teljesítést igazoló kitűzőt. Az ellenőrző lapok levélben is elküld­hetők az egyesület címére. További információ: Alpokalja Turista Egyesület Szombathely Ady tér 5. Tel.: 06 94 312-535, e-mail: robert.orban@mail.vmmik.hu. Tourinform Iroda: Celldömölk Dr. Géfin Lajos tér 1. Tel.: 06 95 423-940 e-mail: celldo­­molk@tourinform.hu .itúrák országszerte,am­i lehetőség a Dunakanyarban IHBH KALEIDOSZKÓP 31

Next