Hegyisport és Turista Magazin, 2005 (1. évfolyam, 1-12. szám)

2005-09-01 / 9. szám

HADI KRÓNIKA | Szöveg: Szűcs László Kép: Rácz Tünde Katonák és búvárok egy személyben „ÚTleVÉl" EGY CSODÁLATOS VILÁGBA kerültek már a megáradt Tiszába, amikor erősíteniük kellett a meg­gyengült tarpai gátakat. Máskor a befagyott szőke folyó jege alatt készítettek elő robbantást, hogy így semmisítsék meg a tiszalöki erőművet veszélyeztető hatalmas jégtorlaszt. Tavaly decemberben, a jéghideg Dunában azt vizsgálták, hogy van-e robbanószerkezet a Szabadság híd pesti hídfőjének közelében, az 1946 januárjában elsüllyedt uszályon. Pár hónappal korábban a segítségükkel emeltek ki egy kétmázsás második világháborús repülőbombát az eszter­gomi Mária-Valéria híd közeléből, de kerestek robbanószerkezeteket már a Velencei-tóban és a Balatonban is. Legutóbb a Békés Megyei Rendőr­­főkapitányság kérésére, a Kettős- Körös dobozi hídfőjénél bűnjelek felku­tatásában nyújtottak segítséget a zsaruknak. S bár a keresett páncél­­szekrényt nem találták, pénztárgépet, rendszámtáblát, sőt egy erősítőt is a felszínre hoztak. A sort persze még hosszan lehetne folytatni, hiszen a Magyar Honvédség katonabúvárai szinte bárhol és bármikor bevethetők. - Jól felkészült kis csapat ez! - mondja Polónyi Tibor alezredes, a szentesi műszaki dandár felderítő főnöke. A katonatiszt maga is búvár, több száz merült órával a háta mö­gött. Az alezredes egyik fő feladata a katona­búvárok kiképzésének, továbbképzésének megszervezése. A „kis csapat" összesen pár tucat katonabúvárt jelent - ennyien szolgál­nak e speciális beosztásban Szentesen, a szolnoki és az egri felderítő zászlóaljaknál, a szintén szolnoki könnyű vegyes zászlóaljnál, illetve a fővárosban, a tűzszerész és hadiha­jós ezrednél. - Tudod mi a különbség a sportbúvár és a katonai békaember között? - kérdezi moso­lyogva Polónyi Tibor, miközben „fiai" és „lá­nyai" a merülésre készülve lassan magukra öltik a felszerelésüket: az uszonyt, maszkot, légzőcsövet, búvárkést és palackot. Értetle­nül nézhetek rá, mert azonnal meg is adja a választ: - Ami egy személygépkocsi és egy kami­on vezetése között... Azaz, amíg a sportbú­vár fürdőruhába öltözve, a napsütötte tenger mélyén csodálja a körülötte úszkáló, ezer színben pompázó halrajokat, addig a kato-

Next