Turista Magazin, 2010. (117. évfolyam, 1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

Az Év Vidéke program A Magyar Természetbarát Szövetség, a Szlovák Turista Klubbal közösen „Év Vidéke” elnevezéssel nagyszabású rendezvénysorozatot szervez a Szlovák-karszt és az Aggteleki-karszt területén, azaz a gömör-tornai karsztvidéken. A 2010-2011-ben megvalósuló program a Nemzetközi Természetbarát Szövetség több évtizede futó, mindig más-más tájegységet bemutató természetbarát programsorozatába illeszkedik. Szervezetünk, amely százéves múlttal, 450 tagszervezettel és csaknem húszezer taggal rendelkezik, minden programjának középpontjában a környezetével, embertársaival és önmagával harmóniában élő ember áll. Ezért törekszünk arra, hogy felkeltsük az egészséges életmód és a természetjárás iránti igényt, ezért hirdetjük minden fórumon a környezet- és természetvédelem, a klímatudatos magatartás szükségességét, védjük az erdő, az erdőt járó ember érdekeit, képezzük a túravezetőket és festünk, karbantartunk sok ezer kilométer turistautat. A szlovák-magyar karsztvidék természeti-kultúrtörténeti értékei már évszázadokkal ezelőtt felkeltették a más vidékről érkezők érdeklődését, felfedezték értékeit. Ezen látnivalók: a táj, a barlangok, a felszíni formák, a különleges növény- és állatvilág, a várak, a kastélyok, a templomok, a népi építészet remekei ma is elkápráztatják az ide érkezőket. A gömöri térség egyedülálló népi kultúrával, hagyományokkal, helyi tudással és termékekkel rendelkezik. A táj és értékeinek védelme a ma élő ember számára nagy felelősség, sőt kötelesség. Szervezett formában a nemzeti parki igazgatóságok látják el ezt a feladatot, amelyeknek kiemelt céljai e terület fentartható turizmusának és biodiverzitásának biztosítása. Ebben együttműködnek a természetbarát szervezetek a nemzeti parkok igazgatóságaival, így a terület értékeinek feltárásában, a megismerés feltételeinek biztosításában, az értékek eléréséhez a turistautak kialakításában, fenntartásában, a szükséges térképek, turista információs anyagok kiadásában, a vidéket és értékeit népszerűsítő programok rendezésében. Jelenleg csak a magyar oldalon mintegy 200 kilométer karbantartott turistaút található. Itt halad át az egyik európai turistaút részeként az Országos Kéktúra útvonala, s több tanösvény és tematikus túraútvonal. Ez egy rendkívül ritka és különleges táj, az egész világ egyik legváltozatosabb karsztvidéke, ahol a hatalmas barlangrendszerektől és hévizes eredetű barlango­któl a különleges kristálybarlangokig, a nagy mélységű zsombolyoktól a változatos felszíni karsztjelenségekig számos természeti kincs megtalálható csodálatos egységben. Ezért vették fel 1995-ben az UNESCO világörökség-jegyzékébe. A két nemzeti park területét az UNESCO Ember és bioszféra programjában bioszféra-rezervátummá nyilvánították, valamint a természetvédelmi világszövetség kiemelt nemzeti parki kategóriába sorolta. Szeretettel várunk minden természetet és természetjárást kedvelő turistát erre a csodálatos vidékre, az Év Vidékére!

Next