Turisták Lapja, 1941 (53. évfolyam)
Lengyel László: "Hadicéljaink"
Az amerikai társadalom a testi munka pótlására a sportot állította, Carrel szerint pedig ez nem pótolhatja amazt. A mai ember időszakos, szabványozott testgyakorlásai, a hétvégi golf és tenisz, stb. nem egyenértékűek avval a folytonos és változatos izomtevékenységgel, amelyekkel elődeink mindennapi élete járt. A természetes testmozgások, mint a durva talajon járás és futás, a hegymászás, a földnek kézzel művelése, erdőirtás fejszével, munkaesőben, napsütésben, szélben, fagyban, forróságban— helyét a szabványos atlétikai játékok foglalták el, amelyeknél jóformán semmi kockázat nincs. Mindenki kifejlesztheti izmait, anélkül, hogy el kellene szenvednie azokat a fáradalmakat, vesződségeket és veszedelmeket, amelyek az élet kezdetlegesebb formáit kísérték. Az Egyesült Államoknak sikerült kitermelni világrekordereket és megvalósítani az ókori szépségideál legbámulatosabb alakjait, de ezeknek a modern atlétáknak hosszúéletűsége, ellenállása fáradsággal, az élet igazi kemény és nagy erőkifejtéseivel szemben csökkent. A specializált atlétika nem ad igazi kitartást. „Az egyén megalkotásához olyan erőkifejtések kellenek, amelyek igénybe veszik az izmok, véredények, szív, tüdő, agy, gerincvelő és elme segítségét, vagyis az egész testet. Nyersebb életfeltételek és több felelősség visszaállítanák az erkölcsi energiát a legtöbb olyan embernél, aki elvesztette azt." Ha azt akarjuk, hogy ne csupán az izmok erősödjenek, hanem azok a készülékek is, amelyek ezeknek táplálásáról gondoskodnak, valamint azok a szervek is, amelyek a testet hosszabb erőkifejtésre képessé teszik, változatosabb erőkifejtések szükségesek, mint a klasszikus sport. Arra a kérdésre most már, hogy mi itt a teendő, legnagyobb örömünkre azt a választ adja Carrel, hogy turistáskodni kell. Ez a válasz ugyan nincsen egy szóval kimondva, de mi mindazt, amit Carrel ajánl, megtaláljuk a természetjárásban. Mert — úgymond — sziklák megmászása fokozza a tevékenységét azoknak a szerveknek, amelyek a sejtplazma összetételét, a vér keringését és a lélegzést szabályozzák; futás nehéz terepen, hegymászás, viszontagságok elviselése, korai erkölcsi felelősség teremtik meg az izmok, csontok, szervek és tudat harmóniáját. Kitartás és erő rendesen a hegyekben fejlődnek, azokban az országokban, ahol szélsőségesek az évszakok, ahol veszettül dühöngenek a viharok, ahol a föld sovány és sziklákkal teleszórt. Azokat az iskolákat, amelyek kemény és lelkes fiatalságot akarnak nevelni, ilyen országokban kellene felállítani . . . Erkölcsi energia, idegegyensúly és szervi ellenállás fokozódnak a gyermekekben, ha arra nevelik őket, hogy ellenálljanak hidegnek és melegnek, szárazságnak és esőnek, tűző napnak, hóviharnak és ködnek. Azokat a szerveket, amelyek a vörös vérsejteket és a haemoglobint készítik, a nagy magasságokban való tartózkodás hozza mozgásba. A vörös vértestecskék avval felelnek a légnyomás csökkenésére, hogy megsokasodnak. A nagy magasságokban rohamos alkalmazkodás következik be. A bőr nagymennyiségű pigmentet termel a hó rikító fehérsége ellen. A keringési készülék és a szív rövid idő alatt megszokják azt a szüntelen munkát, amelyre kényszerülnek, ugyanígy alkalmazkodik az izomrendszer is. Megjavulnak azok a folyamatok, amelyek a vér hőmérsékletét szabályozzák. A szervezet megszokja, hogy ellenálljon a hidegnek, az időjárás minden viszontagságának. Ha a hegyi lakók leszállnak a síkságra, vörös vértestecskéik száma normális lesz, de a mellkas, a tüdő, a szív és a véredények alkalmazkodása a ritkább légkörhöz, a hidegség hatásaihoz, a hegymászással járó erőkifejtésekhez, örökre rajta hagyja bélyegét a testen. Ez Carrel tanítása dióhéjban. Amikor többnapos túrára duzzadásig tömött hátizsákkal elindulok, úgy érzem, hogy annak súlya nem húz le a földhöz, hanem felemel a szabadság légkörébe. Ezeket az indulásokat jó szomszédaim gyakran szánakozó mosollyal és gúnyos megjegyzésekkel kísérik és azon törik a fejüket, vájjon mi késztet engem a szerintök óriási fáradalmak, nélkülözések és költségek önkéntes elviselésére. A szánakozó mosolyt csendes jóindulattal viszonozva intek ilyenkor búcsút és csak magamban gondolom: Ti balgák! Ti nem tudjátok, hogy én olyan csodavilágba megyek, amely előttetek, városi flaszterkoptatók előtt el van zárva. Ti csak a város aszfaltját, a falu sarát, az országút és vasút közvetlen környékét ismeritek, egy csekély hányadát a Földnek. Ti üljetek csak be kávéházaitokba és mozgóképszínházaitokba, ahol egymás elől szívjátok el a levegőt. — Én örök szerelmesemhez sietek, a Természethez, hogy testben, lélekben megújhodva, Antheusként térjek vissza! Ezt nem mondom el ilyenkor; sietek, nem akarok lekésni a vonatról.