Turistaság és Alpinizmus, 1928 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1928 / 10. szám
Végtelenül kopár, kihalt, szomorú, de azért éppen sivárságánál fogva rendkívül érdekes hegyvidék ez. Vegetáció szabad szemmel nem is látható. Szürke színű kő és szikla az egész; eme évszakban még hó sem borítja, csak a Mount-Miseryn látható néhány hófoltocska. Látcsővel itt-ott barnászöld s teljesen elvétve élénkebb) zöld színű foltocskák láthatók, mint a vegetáció egyedüli nyomai. De nemcsak a festői körvonalú sziget köti le figyelmünket, hanem a zöldeskékszínű tenger is. A gyenge szellő által milliónyi hullámocskává felbarázdált felülete (1. a műmellékletet) felejthetetlenül szép látványt nyújt. Egy fekete hátú és szárnyú, fehér hasú madárfaj rajai ijedve hagyják el nedves elemüket hajónk közeledésénél; a víz színéhez közeli, nehézkes röptükben testükkel végigszántják a vizet s rövidesen ismét belevágódnak a tengerbe. A Mount Misery délkeleti oldalát elhagyva a sziget északi oldalának keleti és északkeleti partja mellett hajózunk el. A szigetnek egész északi része, ellentétben a hegyvidéket képező déli és délkeleti részével, csaknem lapos, gyengén hullámos térszinti, északról dél felé enyhén emelkedő abráziós sík, mely északra mintegy 30, délen a hegység lábánál mintegy 100 méter magasságú. E sziklasíkságot számos tó borítja. A partok itt is meredek falakkal esnek a tengerbe. Ez a rész még egyhangúbb és sivárabb benyomást tesz a déli hegyvidéknél. Csakhamar feltűnik közel a partmeredélyhez a Tanheim nevű kis telep rádió állomásával, melynek antennái még sokáig jelzik a telep helyét, midőn házait már nem is látni. E kis teleptől északra még két egymástól távolabb fekvő épület figyelhető meg. Amit a természet sok minden tájképi szépség tekintetében megvont a puszta szigettől, azt bőven kárpótolta egy hatalmas, természeti kincsesel, széntelepekkel. Ezek részben devon-, részben pedig karbonkorúak. Az előbbiek I. G. Anderson szerint valószínűleg 150 négyzetkilométernyi kiterjedésűek ( a sziget összterületének 84%-a), melyből 80 négyzetkilométer a tenger színe fölött fekszik. A szén minősége nem jó ugyan, de nem lehetetlen, hogy a technikai eszközök, nevezetesen pedig a fűtőberendezések tökéletesedésével még nagy értéket fog képviselni. A karbonkorú széntelep, melyet a felszín alatt 97 méternyi mélységben találtak, kisebb jelentőségű. Miután kb. ötnegyedóráig hajóztunk el a Medve-sziget délkeleti, illetőleg keleti és északkeleti partja előtt, délután 15-kor a sziget legészakibb részével egyenlő szélességben vagyunk. Most már nyugaton is köd jelenik meg. Innen kezdve, miközben észak-északnyugat felé haladva lassanként eltávolodunk a szigettől, mindjobban áttekinthetők a déli hegyvidék északi lejtői. Ezeken is csak néhány hófoltocska szakítja meg a sivár egyhangúságot. 5 órakor látjuk az első fókát, amint a vízből kiveti magát, hogy nyomban a tengerbe bukva ismét eltűnjék szemeink elől. Ugyanekkor fagyos északi szél támad, mely azonban nem akadályoz meg abban, hogy még sokáig gyönyörködjem a sziget körvonalaiban s arról vázlatot készítsek. Mindjobban eltávolodva a szigettől a tengerfelület görbüítsége lassanként elfedi a partokat, úgyhogy ez körül este (midőn azonban a nap még magasan áll) a déli hegyvidéknek innen látható két hegycsoportja a tenger által egymástól már elválasztottnak, két külön szigetnek látszik. Még csak néhány óráig élvezhetjük az arktikus napfényt, mert körül már ismét ködben haladunk s a délután oly átlátszó víz ismét tejszerűnek mutatkozik. A természeti erők szerencsés összjátékának eredménye volt, hogy ép a Medve-sziget melletti elhaladás idejére szűnt meg a köd. Itt már nem takar el semmi érdekes látnivalót előlünk, csak esetleg szembejövő hajókat. Meg is szólal ismét szabályos időközökben a gőzsziréna,12-kor éjjel, amidőn aludni térek, még mindig nem jutottunk ki a ködből, benne haladunk északnyugati irányban a Spitzbergák felé. A Madárhegy a Medveszigeten. Dr. Zsivay Viktor felv. 233