Turistaság és Alpinizmus, 1934 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 4. szám

kerekedtek a pázsitos fák övezte dombtetőre, a Szent Vendel-kápolnához. A kis kápolna a Várgesztes felé vezető út mentén fekszik. E kedves helyen lévő kápolna valamikor jobb napokat látott. Ma mintha a várromok sorsá­ban részesülne, vakolata hulladozik. Rozoga állapotban vannak az oltár fölötti képek is. Középen Krisztus Urunk feltámadása, jobbról Szűz Mária, balról Szent Vendel képe. Mindezek a hiányok mellett is áhítatosan imádkozik az oltár előtt két asszony. Elbeszélgetünk az asszonyokkal. — Elkelne — mondják — egy kis díszí­tés, egy kis javítás a kápolnára. — Az igaz, de a jó Isten az imádságot hall­gatja s nem vizsgálja a falak állapotát. Várgesztes felé tartunk, de előzőleg még felkeressük Gesztesvár romjait. Itt leheveredünk s hallgatjuk, mit regélnek a kövek. És ezek a foly­ton omladozó kövek a vár nagyszerű múltjáról regélnek. De beszélnek e kövek, e szétmálló kövek szenvedésről is, sok-sok vér­­áldozatról is. Török hódoltságról, rég letűnt századok el­hantolt gondolat­­világáról is. A várból tág kilátás nyílt, ameddig a szem ellátott, hegy, völgy váltakozott. De mi ez! Álom, vagy valóság! A várba új élet vonult be. A romok felhasználásával, mintegy varázsütésre, stílszerű menedékház épült a vár falai között. íme! A turisták szépet, felemelőt alkottak a romok között. Amint a festői várromokat elhagyjuk, tiszteletet követelő öreg gazda­emberekkel találkozunk. Derűs, napsugaras arcukat szemlélve, önkénytelenül ráeszmélünk arra, hogy futó felhőként bánat ül arcukon s hogy a vidámság is csak amolyan csendes mosolygásban nyilvánul meg. Pedig a falu az a kiapadhatatlan energiaforrás, ahol még melegség s jóság sugárzik ki az em­berek lelkéből. A szép, tiszta falun keresztül haladva, a templomhoz érünk. Kihallat­­szik a mise utolsó akkordja: a himnusz. Elfog bennünket is a nagy érzés s beleharsogunk mi is az ünnepi fohászba. Fanny-völgy a Vértesben. Kleiner Imre felv.

Next