Turul 1894 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Nagy Géza: Kossuth Lajos eredete (első közlemény)

Értekezésem második része a Kossuth Lajos személy szerinti leszármazására vonatkozó ada­tokat foglalja magában. I. Az udvardi és kossuti (vagy kossutfalvi) Kos­suthok Turóczmegye legrégibb birtokosai közé tartoznak. Ősi birtokuk, a kis Kossut község, Turócz­megye északi részében, a blattniczai járásban Zaturcsa és Priekopa közt, Ruttka, Szucsán és Turócz-Szent-Márton közelében a Turócz folyó mellett fekszik, nem messze a Turócz és Vág összefolyásához. Egész területe 178 kat. holdból áll, összesen 5 házzal s 44 tót és magyar lakos­sal, a kik ágostai, róm. katholikus és izraelita vallásúak. A családot, mely félezred év óta birja, már Bél Mátyás is úgy ismerte a múlt század első tizedeiben, mint a melyből bátor és kiváló eszű emberek származtak.­ Egykor nagyobb lehetett a területe, úgy lát­szik azonban, hogy a XVI. század derekán, mi­dőn Udvardi Pál dédunokája, László elhunytá­val a Kossuthok ezen előkelőbb ága kihalt és Kossuthfalvára Révay Ferencz szerzett ado­mányt, a község határának egy részét a Ré­vayak elszakították s a szklabinyai uradalomba olvasztották. Eredeti neve Udvard vagy tótosan Udvarcz udvarecz) volt s mint a szomszéd községek, ez is a turóczi várföldek közé tartozott az Árpádok korában. A turóczi várföldekből alakult közsé­gek későbbi birtokosai legnagyobb részt IV. Béla adományaira vezetik vissza birtokjogukat s ez világosan mutatja, hogy a turóczi várjobbágyság és egyéb várnépség az udvar szolgálatában tel­jesített érdemeivel akkor vonta magára a király figyelmét, midőn Béla a sajói vereség után a­­ lunt-Páz­mán nembeli Ivánka fia András csa­pataival a turóczi várban keresett és talált me­nedéket a tatárok üldözése elől. Ezen időre vezethető vissza Poisa fia Coch, Gath vagy Gad fia Kossuth és Vojan vagy Vo­gan fia Voslou vagy Vayczlo megadományozta­tása is, a­kik a Turócz folyó jobb partján kap­tak egy darab földet, mely a későbbi Kossut falutól Zábor községig terjedt. Az eredeti ok­levelet azonban Detre zólyomi ispán csellel bir­tokába kerítvén, megsemmisítette, helyette 1263-ban IV. Béla új adománylevelet állított ki, melyet 1391-ben a zábori föld birtokosai Bebek Imre országbíró előtt bemutattak, midőn a tu­róczmegyei nemesek birtokjogát átvizsgálta. Az oklevél ezidő szerint lappang, Barna Mihály szerint a zólyomi (?) káptalanban (tehát vagy a zólyomi egyház levéltárában vagy a beszter­czebányai káptalanban) van letéve.­ Ki és mily származású volt Gad vagy Gath fia Kossuth : e kérdés nagyon érdekelte a bol­dogult kormányzót, mert ha politikai elveinél fogva ellensége volt is minden előjognak és kiváltságnak, szíve mélyében mégis jól esett neki, hogy egy ősrégi magyar nemesi családnak az ivadéka s ez az érzelem, akármint akarta is magába zárni, átsugárzik minden nyilatkozatán, a­mit e tekintetben tett, így pl. tinnyei jegy­zeteiben 1844-ben ezt mondja:2 «Nemzetségem Turóczmegyéből származik, hol Kossuthfalvát századok óta tősgyökeres ne­mesi joggal bírja. Családom azokhoz tartozik, melyek sem a szédítő magasság, sem a mély lesülyedés arisztokracziai fázisait nem ismerik. Régi, mint kevés az országban, mert első ado­mánylevele, melyet Béla királytól ezerkétszáz­negyven tájáról levéltárában máig is leír, már Kossuth filius Gád nevére kelt új adomány, mely kiadása okául régi okleveleinek rablók általi elsikkasztását említi. Századok folytán há­zasságok által vérségi összeköttetésbe jött ugyan a Czobor- s általa a Battyányi Ostrasicz-, majd Révay-, Prónay- stb. családokkal, de sok bir­tokot nem igen öröklött egyik után is; egy részt a mit öröklött, a viharos időben elvesztette 2 Kossuth Lajos: Némely adatok életem folyamá­ból. Kezdettem jegyezni tinnyei magányomban július 17-én, 1844. Ihász Dániel ezredes hagyatéka után kö­zölte Gracza György : Kossuth Lajos élete és működése. Budapest, 1893. 4. s köv. 1. Kosschuth, antiquitus Udvarecz dicebatur, vicus totus quantus, a Nobilibus, quibus commune cum vico nomen, intestus. M­ulti hinc dlim prodiere viri, cu­n manu fortes, tum conditio proati. Ager vici, non tam se commendat amplitudine, quam ubertate, pro ingenio soli. haud omnino postrema. Bél M., Notitia Hun­gária novae Historico-Geographica. Bécs. 1736. II. 332. 1 Bél M., i m. II. 337. — Engel J. K., Monumenta Ungrica. Bécs. 1809. 60. 3°

Next