Turul 1938 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló cikkek - Hajnal István: A Szentpétery-Emlékkönyvről és a "történeti segédtudományok" rendeltetéséről
A SZENTPÉTERY-EMLÉKKÖNYVRŐL ÉS A „TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK" RENDELTETÉSÉRŐL. Huszonhét tanítvány értekezéseinek sorozatai : Mily feladatokra irányította, milyen alapvetéssel és módszerekkel, egy mesteri egyéniséggé kiforrott tudós az új generációnak munkáját a segédtudományok terén? Vannak az ifjú tudós szerzők közül, akik nem Szentpétery Imre szorosan vett szakstúdiumait művelik , s mégis valami belső közösség köti össze az Emlékkönyv tanulmányait. Nem azonos tárgykör, sőt nem is valami közös programm ; még a módszeralakítás is gyakran egyéni. Szentpétery egész munkássága a «forrásanyagnak» valami sajátos értékelését öntötte át tanítványaiba. Tulajdonképpen a «régi» iskolához való ragaszkodást annyiban, hogy minden kérdést, a legapróbbat is, teljesen tisztázottnak, rendezettnek akar látni, homályosságok és elméleti sejtelmek nélkül. A tényeknek magukért beszéltetése , mintha magáévá tenné a múlt század bizalmát, hogy az «adatok» maguktól sorakoznak majd törvényszerű rendbe, feltárva a történelmi fejlődés okszerű menetét. Másrészt, csaknem feltűnő ellentétben ezzel, úgyszólván minden szerző a legapróbb részleteredményben is messzi távlatokat sejttet, s mégis, anélkül, hogy az illető történeti momentumot kiléptetné a maga mikrokozmoszából, többnek tüntetné fel, mint ami egy múlt fejlődés apró átlagjelenségét megilleti. Szentpétery tudós pályájának egyik időszakát határozottan a történetelméleti munkásság jellemzi (műveinek jegyzékét az Emlékkönyvben, az 572—579. lapokon, Janits Iván állította össze), de sohasem mutatkozott jele annak, hogy az elméletet közvetlenül a gyakorlat idomítására alkalmazandónak tartotta volna. S mégis, sehol Európában ily tudatosan követett látókör nem tárult fel a segédtudományok számára, mint Szentpétery iskolája alapján . Kicsiny, pontos, konkrét megállapítások nyomán mintegy új dimenzióban való megragadása a történeti fejlődés szervezetének. A tanulmányok sorban való áttekintése közelebbi világot vet erre. Nem csupán az ünnepeltnek akarunk adózni e beszámolóval, hanem e folyóirat céljai is szükségessé teszik, hogy az új generáció munkásságát e helyen legalább körvonalaiban ismertessük. A szorosabban az «oklevéltan» körébe vágó dolgozatok közül egy «idegen lélekből, idegen gondolkodásból sarjadó intézménnyel» foglalkozik Barta István, Középkori közjegyzőségeink történetéhez címen (31—46. 1.). Inkább élesen megfogalmazza az eddigi eredményeket, s csak egyes részletekben ad újat , de élesen elhatárolván a közjegyzőség magyarországi szerepét egyéb országokéitól, felhívja a figyelmet e különbségek mélyebb fejlődéstörténeti jelentőségére. A középkori közjegyző nálunk, s a lengyeleknél is, mindig egyházi ember maradt ; a lengyel közjegyzői okleveles gyakorlatban (nálunk még nem vizsgálták meg e szempontból) minden nyugati oklevélfajta szerepel, érett formákkal, tehát nem belső fejlődésről van szó, hanem nyilván idegen egyetemi képzettségről. Az egyházi, pápai szervezettel kapcsolatban terjed el, de mint az Alpokon inneni Európa számára meglehetősen idegen társadalom- Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. írták : Tanítványai, Bp. 1938- 581- 1.