Turul 1951–1992 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
Kubinyi András: A TURUL újraindítása elé
ván kevésbé vonzotta, így emelte ki Radvánszky a genealógiát. Itt viszont erősen kihangsúlyozta a kritikai szemlélet szükségességét, és harcot hirdetett a dilettantizmus ellen. A Turul szerkesztői kivétel nélkül ismert, jó képzettségű tudósok voltak, akik egykori idős kollégáim elbeszélése szerint valóban végig is olvasták a kéziratokat, és keményen beleszóltak, ha szerintük hibára akadtak. Minden jel arra utal, hogy Radvánszkyék valóban egyaránt teret adtak mind a bár történetileg autodidakta, de magas színvonalon íróknak, mind a hivatásos tudósoknak, így szerepel pl. az első kötetben Báró Nyáry Albert, Majláth Béla, Szopori Nagy Imre és mások mellett pl. Fejérpataky László, Komáromy András, vagy Tagányi Károly. A Turul szerzőgárdájának ez a kettőssége tulajdonképpen végig nem tűnt el, viszont igaz, hogy főként az első világháború után túlsúlyra került a szaktudomány. Ez nyilván annak is következménye volt, hogy az első réteg - a birtokos nemesség - száma megcsappant, a Fejérpataky, majd Szentpétery vezette történeti segédtudományi iskola pedig ontotta magából a jó szakembereket. Ez nyilván egyben az olvasóközönségben is változást hozott: előtérbe kerültek a történészek és egyetemisták. Itt jelenhettek meg a legjobb segédtudományi doktori disszertációk, mint Kumorovitz L. Bernáté (1928) és Szilágyi Lorándé (1929). A genealógia különben kissé háttérbe szorult, bár nem tűnt el teljesen. Ez nem csak az érdeklődés hiányából eredt. Szentpétery Imre, aki akkor a Társaság fő egyénisége volt, mutatott rá arra, hogy a magyar genealógusoknál még mindig elavult módszerek és kérdésfeltevések találhatók, és sürgette egy modernebb szemlélet kibontakozását. (A Hóman Bálint szerkesztette A magyar történetírás új útjaiban, II. kiadás, 1932.) Később maga mutatott példát: a Turul 58-60 (1944-46) kötetében „Adalékok a parasztcsaládok leszármazása és története kutatásának módszertanához" címmel jelentetett meg tanulmányt. A genealógia ugyanis Nyugaton már régen nem szűkül le a nemes családok kutatására. A Társaság feloszlatása a Rákosi-rendszerben feltehetően következménye volt nevének: az illetékesek a genealógiát a nemességgel kapcsolták össze, és így mint feudális csökevényt üldözni kellett. Ez különben a rendszerváltás miatt érthető is volt, hiszen a francia forradalom után ott is üldözték a genealógiát, de csak rövid ideig. A genealógia „gyanússága" nálunk tovább élt. A hatvanas évek végén Lederer Emma professzornő védelme alatt először volt mód évtizedek óta genealógiai oktatást adni a budapesti egyetemen. Tanszéki utóda ezt már nem merte vállalni, és ezért közölte velem, hogy tartsak más órát genealógia helyett! Közben nemcsak a genealógia, hanem a többi segédtudomány sem fejlődött. (Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy nem működött a történeti segédtudományok legtöbb ágában egy-két kutató.) Megfelelő publikációs lehetőségek hiányában ez nem is lehetett másként. Elvileg egyedül a Levéltári Közlemények profiljába tartozott bele a segédtudományi cikkek közlése. Az is vitán felül áll, hogy ennek eleget is tett, a legtöbb ilyen vonatkozású tanulmány ott jelent meg az elmúlt negyven évben. Csakhogy az említett folyóirat fő profilja mégsem ez, így gyakorlatilag nem sokkal több segédtudományi tanulmány jelent meg ott, mint amennyi a Turul fennállása idején is megjelenhetett. Ugyanakkor megint akad szép számban genealógia és heraldika iránt érdeklődő nem hivatásos történész, akik szorgalmasan kutatnak, nem sok kiadási lehetőséggel. Egy komoly szakmai kontrollt jelentő folyóirat körül kikristályosodhat közülük is egy szerzőréteg. A gyakorlatlanság, szakmai ismeretek bizonytalansága által okozott esetleges hibákat a szerkesztés éppúgy kiküszöbölhetné, mint a régi Turul idejében. Nagyon sok szakember is szembetalálkozik olyan adatokkal, amelyek alkalmasak kisebb-nagyobb genealógiai, vagy más segédtudományi cikkek elkészítésére, de nem esnek be a szokásos szakmai kiadványok profiljába. Ezek a kérdések már a rendszerváltás előtt is nyilvánvalóak voltak a szakmai közvélemény előtt. Nem véletlen, hogy újjáalakult a Heraldikai és Genealógiai Társaság. A Turul újjáalakításának gondolata egy lelkes kis csapatban született meg, amelyben a nemrég elhunyt Fügedi Erik és Vajay Szabolcs voltak a vezéregyéniségek. Az övék és munkatársaiké, a folyóirat szerkesztőié a fő érdem, hogy ez meg is valósult. Remélhetőleg a 42 éves kihagyás után az immár 110 éves Turul be fogja tudni tölteni azt a szerepet, amelyet a múlt század végétől a magyar tudományban játszott. Hátra van még valami. Mit várna el az új folyóirattól a magamfajta, idősebb kutató, aki még megjelenése után, friss számként forgatta a régi Turul két utolsó számát. Nyilvánvalóan először azt, hogy folytassa a Turul régi jó hagyományát, hiszen a név kötelez: a majdani kései olvasó ne két különböző, de azonos nevű folyóiratként forgassa lapjait. Ez azt jelenti, hogy bár a tudomány szigorú módszertani és szakmai követelményeinek maximálisan meg kell, hogy feleljen, mégis